2021. január 28. 08:00 - Danube Institute

Digitális oltási igazolványt vezetett be egy bajor járás

Altöttingben elsőként alkalmazzák a sokak által vitatott megoldást.

forced-vaccination-5291869_1920.jpg


Miközben az Európai Unióban a 27 tagország között még folynak a tárgyalások egy digitális oltási igazolvány lehetséges bevezetéséről, valamint az abban rögzített adatok kezeléséről, addig a felső-bajor Altötting járás már QR-kóddal ellátott kártyákat állít ki az oltott személyek számára – önkéntes módon és úgy, hogy a költségeket a járási hivatal viseli – derül ki a Welt online kiadásának beszámolójából.


Az úttörő eljárást a járás vezetői nem egyeztették a német Egészségügyi Minisztériummal. Az érintett hivatal szóvivője úgy nyilatkozott, hogy


Ezt teljesen függetlenül hajtották végre és a nagy médiavisszhangnak köszönhetően más német területek is megkeresték már őket, érdeklődve a módszer iránt.


Január 22-én, pénteken egy 71 éves gyermekorvos volt az első, akinek a második koronavírus elleni vakcina beadásával együtt egy digitális oltási kártya is járt. A kártyán szerepel a neve, a születési dátuma, a lakóhelye, az igazolványképe, a vakcina típusa, valamint a két oltás időpontja.


Ha az oltott beolvassa a QR-kódot, ezen adatokat könnyedén le is mentheti okostelefonjára. Az adatvédelmet pedig az garantálja, hogy csak a kártyára mentik a személyes információkat.


Ráadásul az eljárást a bajorországi önkormányzati adatfeldolgozó intézmény dolgozta ki (Die Anstalt für kommunale Datenverarbeitung in Bayern, AKDB). Az oltási kártyák kiadatását a választott járási elnök, Erwin Schneider (CSU) indította el, méghozzá azért, hogy valami kézzelfoghatóval szolgálhasson az embereknek. Célja volt az is, hogy amennyiben a későbbiekben szélesebb körben is bevezetnék ezt a módszert, akkor annak alkalmazásába könnyedén bekapcsolódhassanak.


Az viszont még nem tisztázott, hogy az oltási igazolás jár-e bármiféle előnnyel, és ha igen, milyennel, hiszen az oltottak privilégiumait egyelőre világszerte vitatják.


Az ezzel kapcsolatos EU-s tárgyalásokat elsősorban a görög miniszterelnök, Kiriakosz Micotakisz sürgeti, aki ennek érdekében levelet is írt Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének, kifejezve benne, hogy a görög gazdaság számára elengedhetetlen lenne, hogy nyárra újra felpörögjön a turizmus. Dánia eközben már bejelentette, hogy fejlesztik a COVID-19 „digitális vakcinaútlevelet”, amelyet legkésőbb tavasszal kívánnak bevezetni.

Szemlézte: Spiesz Bianka

komment
süti beállítások módosítása