Danube Institute Blog

Csak közösségi gondolkodással győzhetjük le a koronavírust

2020. december 10. - Danube Institute

koronavirus_maszk_1.jpg

A nem túl távoli múltban az alapján ítéltünk meg és értékeltünk országokat, hogy mennyire képesek demokratikus választásokat tartani, vagy hogy milyen a gazdasági teljesítő képességük. Ma már inkább egy sokkal konkrétabb és kézzelfoghatóbb kérdéskör alapján vizsgáljuk az egyes országokat: a covid-19 elleni harcuk alapján − írja Felipe Araujo a Foreign Policy-n megjelent véleménycikkében.

A szerző brazil újságíró, aki többek között a Washington Postnak és a New Republicnak is ír.

Araujo kiemeli, hogy a 11 és fél milliós Belgium ad otthont Európa legprominensebb és legfontosabb intézményeinek. De mindezen ellenére egy olyan lista élére került Belgium ami nem ad okot bizakodásra: a legnagyobb koronavírus okozta halálozási aránnyal rendelkezik az egész világon (1385 halott 1 millió főre vetítve).

„Az elmúlt két hétben Belgium átlagosan 3926 új koronavírus-esetet és 173 halálesetet regisztrált naponta. Az európai legjobbak közé tartozó belga állami kórházak túlterheltek, naponta csaknem 700 koronavírusos beteget fogadnak be”. A szerző megemlíti, hogy Brüsszelben több mint 100 nyelvet beszélnek és több mint 180 nemzetiség él a városban. Ez a diverzitás és magas lakossági mobilizáció hozzájárult a vírus terjedéséhez.

Araujo azt is megemlíti, hogy Belgium egy erősen széttagolt és megosztott ország. A szeptemberi kormányalakítás előtt a benelux állam nem rendelkezett működő, választott kormánnyal 2018 december óta. Ennek oka az, hogy a két legnagyobb párt, a francia anyanyelvű szocialisták és a flamand függetlenségpárti N-VA nem találta a közös hangot.

E patthelyzet feloldásaként jött létre egy hét pártot tömörítő koalíció, a Vivaldi. A név a pártok színéből és a zeneszerző legismertebb művéből ered: évszakok. A belga Zöld párt jelöli a zöld színt, a narancssárgát a flamand kereszténydemokraták, a vöröset/pirosat a szocialisták, míg a kéket a liberálisok.

„A 2018-as Brüsszelbe költözésem óta gyakran megdöbbent a nemzeti összetartás hiánya. Az ország déli, francia ajkú Vallóniából és északon a holland nyelvű Flandria régióból áll. Brüsszelt, a fővárost kétnyelvűnek tartják, de az ország északi részén fekszik, és holland ajkú városok tengere veszi körül” − írja a szerző. Araujo kiemeli, hogy a föderális szinten hoznak döntés többek között a pénzügyekről, védelmi és külpolitikai kérdésekről, vagy éppen egészségügyről.

„A térképen Belgium egy országnak tűnik. De a valóságban legalább kettő, esetleg három.” A szerző kiemeli, hogy a koronavírus első hulláma inkább a gazdagabb flandriai régiót érintette, míg jelenleg Vallónia és Brüsszel a vírus gócpontjai.

A szerző szerint a különböző hivatalos szervek intézkedéseire nagy hatással vannak a különböző régiók prioritásai vagy politikai célkitűzéseik. Mindez azonban nem azt jelenti, hogy Belgium egy bukott állam lenne, ahol tombol a korrupció és az állampolgároknak nincsenek biztosítva az alapvető jogaik. A szerző felhozza anyaországát, Brazíliát (ellen)példaként: „A brazil szövetségi kormány tudománytagadása a közegészségügyi intézkedések összehangolásának, előmozdításának és finanszírozásának kudarcához vezetett”.

Araujo szerint a kultúra egy olyan faktor, amit mindenképp figyelembe kell venni. Igaz, Brazília és Belgium sok mindenben különbözik, de mindkét ország föderális berendezkedésű. A járvány miatt mindkét országban csak megerősödtek vagy felértékelődtek a kulturális és történelmi töresvonalak. Belgiumban a flamandok attól tartanak, hogy mint gazdagabb régió, nekik kell majd kisegíteni a szegényebb Wallóniát a koronavírus okozta járványból.
Brazíliában a politikai törésvonalak erősödtek meg a brazil elnök, Jair Bolsonaro hívei és a lakosság többi része között.

Ezen államok lakóinak nem sok mindent kellet volna megtenniük a járvány fékezéséért: csupán otthon kellett volna maradni, kerülni kellett volna a nagy tömegeket, és rendszeresen kezet kellett volna mosni. Ezek nem olyan erőfeszítések, amelyek sok pénzt vagy technológiát igényelnek. Araujo szerint ami hiányzott mind a belga, mind a brazil lakosságból az a kollektív szellem/lélek.

„Azok a helyek, amelyekről csak természeti katasztrófa vagy valamiféle politikai zavargások esetén hallunk − Mozambik, Szenegál, Ruanda, Malajzia, Vietnam −, más nemzetek számára mesterkurzust adnak a globális járvány idején való fellépés módjáról. Tanulság: a közösségelvű társadalmakban a kijárási tilalom, az önizoláció, a karantén és a társadalmi távolságtartás még a legszegényebbek körében is működnek.”  A szerző meglátása szerint ezzel szemben a nyugati társadalmak a „verseny és a fogyasztás rabjai”.

„Egyetlen ország, egyetlen kormány − lehet az gazdag vagy szegény, demokratikus vagy sem − se fogja tudni legyőzni ezt az ellenséget, csak úgy, ha mindannyian csapatjátékosok leszünk a megrögzött individualizmus helyett”.

Szemlézte: Lukács Zoltán Marcell

süti beállítások módosítása