Danube Institute Blog

Iszlám szeparatizmus fenyeget Franciaországban

2020. november 18. - Danube Institute

macron_terror.jpg

Les Mureaux egy kisváros Párizs közelében. E francia településen mondott beszédet Emmanuel Macron francia köztársasági elnök novemberben. A figyelemre méltó beszéd a radikális iszlám maró hatásának világos, bátor és riasztó diagnózisa volt Franciaországban. Macron az „iszlamista szeparatizmusra” hivatkozott − nem eufemizmusként, hanem olyan fogalomként, amely tökéletesen visszhangoztatja Franciaország és más nyugat-európai országok előtt álló kihívás nagyságát (bár egyesek még mindig nem veszik tudomásul ezt) − írja Rodrigo Ballester a European Conservative hasábjain.

Macron a beszédében kiemelte, hogy az iszlamista szepartizmus egy szándékos politikai és vallási projekt, ami erős ellentétben áll a Francia Köztársaság értékeivel és normarendszerével. Macron szerint ez egy ideológia, amely mindig arra törekszik, hogy a saját törvényeit és szabályait vezesse be, valamint hogy egy párhuzamos társadalmat hozzon létre. Ezen eszközök egy jövőbeli politikai hatalomátvételt szolgálják.

A francia köztársasági elnök elmondta: komoly kérdés és gond a terrorizmus a mai Franciaországban. Komoly probléma, hogy több ezren mentek el Szíriába harcolni, és megvan rá az esély, hogy ezen radikálisok egyszer vissza is térnek Franciaországba. Párhuzamot vont az iszlám szeparatizmus és a drogkereskedelem között is. Szerinte e feketepiaci tevékenységgel finanszíroznak több terrorista sejtet is.

Macron további komoly problémákra hívja fel a figyelmet: szerinte az iszlamista hálózatok beszivárogtak a civil szférába, az oktatásba valamint a közszolgálatba is. Szerinte ezekre mindehol lehet példákat találni: „A helyi polgármesterek nyomás alatt vannak, hogy halal ételt vezessenek be az iskolákba. A buszsofőrök megtagadták az »illetlenül« öltözött nőknek az utazást. A gyerekek elhagyták az iskolákat, hogy titokban olyan csoportokhoz csatlakozzanak, ahol kizárólag a Koránt tanulják. És még a sportegyesületek is elkezdték terjeszteni az iszlamista radikalizmust.”

E problémák megoldására a szerző szerint Macron radikális lépésekkel, például a mecsetek tevékenységének szigorúbb felügyeletével válaszol. A legfontosabb lépés azonban az, hogy a jövőben francia imámokat fognak képezni, akik franciául fognak prédikálni és francia értékeket fognak tanítani.

A szerző szerint Macron novemberi beszéde sokakat meghökkentett: először is azért, mert őszinte volt − ami figyelemre méltó egy olyan országban, amely évtizedek óta tagadásban él, és ahol a politikai és kulturális elit szétfeszítette Franciaország elégedetlen középosztályát azzal, hogy rasszizmussal és idegengyűlölettel vádolta őket. A beszéd és Macron diagnózisa az „előre bejelentett öngyilkosság krónikája”. Szerinte e problémákra az évek alatt már több száz orvos, tanár és polgármester is felhívta a figyelmet, de őket ignorálta a média és a hatóságok. A szerző szerint e problémák nem holmi szélsőjobboldali halucinációk, hanem igenis a komor valóság.

De mi következik ebből, teszi fel a kérdést Ballester: sikeresen ki fogja irtani a radikális iszlámot a több száz francia külvárosból, amelyeket ez az ideológia már meghódított? A szerző szerint nem lehet pontos választ adni erre. Megemlíti azonban, hogy Macron korábbi belügyminisztere, Gérard Collomb már korábban is figyelmeztette Franciaországot az iszlamizmussal kapcsolatban. A korábbi miniszter igen sötét jövőt vizionál. Szerinte öt éven belül visszafordíthatatlan lesz a folyamat, ami végül egy francia polgárháborúhoz fog vezetni.

A szerző szerint kétséges, hogy a köztársasági elnök eltökéltsége elegendő lesz-e a probléma megoldásához. Ezt azzal indokolja, hogy nehéz dolga lesz Macronnak, főleg a Francia Nemzetgyűléssel és akár még a saját pártjával is. A szerző szerint Macron konzervativizmusa gyakran süket fülekre talál az államaparátusban: amit Macron letesz az asztalra, az gyakran nagyon különbözik attól, amit a Francia Nemzetgyűlés végül elfogad.

Az új, jövőbeli jogszabályok elfogadása mellett azok betartatása is igen komoly probléma lehet a szerző szerint. A francia hivatalos szervek például továbbra sem tudják teljesen betartatni a burkák betiltását. A szerző szerint Macronnak számítania kell arra is, hogy ezen lépésekkel a média nem fog egyetérteni és komoly ellenállást vált majd ki. A szerző szerint a francia médiának komoly szerepe volt az iszlám problémájának kollektív letagadásában.

A francia muszlimok reakciója fontos ismeretlen Macron összetett politikai egyenletében. A szerző szerint mind a kisebbségben lévő radikálisok, mind a nagy többség úgy fogja érezni, hogy őket ezzel stigmatizálják. Ezt a szerző azzal indokolja, hogy ez elmúlt években több baloldali párt és civil szervezet az indentitáspolitikát alkalmazva azt sulykolta a francia muszlimokba, hogy ők csak áldozatok és hogy őket folyamatosan sérelmek érik:

Így évek óta mondják nekik, hogy nincsenek kötelességeik, csak jogaik; hogy nem kell asszimilálódniuk a francia kultúrához, hanem hogy Franciaországnak kell alkalmazkodnia az ő kultúrájukhoz. Ez az áldozati szerep komoly probléma a szerző szerint. Az áldozati szerep felvételével és sulykolásával meggátolják az integrációt és gyakran olyan paradoxon helyzetek születnek, hogy harmadik-és negyedik generációs bevándorlók kevésbé vannak integrálva a francia társadalomba, mint a nagyszüleik.

Az indentitáspolitika alkalmazásával a szerző szerint a francia muszlimok a kolonizáció áldozatainak tartják magukat, antiszemita nézeteket kezdenek vallani, valamint kompenzációt várnak az államtól a sérelmeikre.
„Természetesen vannak kivételek. Természetesen több százezer muszlim van, akik tökéletesen beilleszkedtek Franciaországba. Természetesen létezik a csendes többség. De marad egy kérdés: mennyi francia muszlim gyűlöli nyíltan saját hazáját?”. Erre nehéz pontos választ találni.

A legnagyobb kihívás Macron előtt az, hogy mindezen fenyegetést megértesse a közvéleménnyel. Az 1968-as diáklázadások és annak mérgező hagyatékai továbbra is fellelhetőek a francia társadalomban (főleg az oktatásban és a médiában). Ballester szerint Franciaország egy halk, nem látható kulturális forradalmon esett át 1968 óta. E forradalom következtében az országot elszakították a korábbi gyökereitől és tradícióitól: „Ennek eredményeként a francia társadalom ma kábult, zavaros és széttagolt”. A francia társadalom indentitásbeli krízist él át, amit az iszlamista szélsőségesek kihasználnak.

A kihívás, amellyel Macron és Franciaország − sőt, talán Nyugat-Európa is szembesül − valóban hatalmas. Macron novemberi beszédének diagnózisa igaz a legtöbb nyugati országra, valamint Svédországra, Spanyolországra és Olaszországra is, egy fontos tényező kivételével: a francia államfő ismerte el ezt először és vette fel először a kesztyűt. Macronnal ellentétben a többi európai vezető továbbra is tagadásban él, dogmák által megvakítva.

A szerző saját maga szerint pesszimista. Látja, hogy mekkora nagyságú a probléma, és komoly kétségei vannak abban, hogy Franciaország képes-e megoldani az iszlám szeparatizmust. „Ennek ellenére sem Franciaország, sem Európa nem engedheti meg magának, hogy elveszítse ezt a döntő harcot, amelyen civilizációnk jövője függ. Ezért a legnagyobb sikert kívánom Macron elnöknek ebben az új törekvésben”.

Szemlézte: Lukács Zoltán Marcell

süti beállítások módosítása