2020. november 03. 08:01 - Danube Institute

A brit Munkáspárt felfüggesztette Jeremy Corbyn párttagságát

corbyn_2.jpg

A Munkáspárt jelenlegi vezetője, Sir Keir Starmer felfüggesztette párttagságát és kizárta az alsóház frakciójából Jeremy Corbyn korábbi pártelnököt. Corbyn az Esélyegyenlőségi és Emberi Jogi Bizottság (EHRC) Munkáspárton belüli antiszemita jelenségekről és megnyilvánulásokról szóló jelentésre úgy reagált, hogy a jelentés felnagyítja a problémát, az ellene irányuló vádak pedig koholt vádak, ugyanis ő sosem tett antiszemita megjegyzéseket.

Zsidó vezetők és a Munkáspárt egyes politikusai évek óta azzal vádolták a Munkáspárt korábbi vezetőit, hogy a közösségi médián és a párt értekezletein rendszeresen zsidóellenes, Izrael-ellenes és anticionista megjegyzéseket tesznek. 

Jeremy Corbyn – állításával szemben – maga is jogosan vádolható antiszemitizmussal, hiszen 2010-ben egy olyan beszélgetésnek volt a moderátora, ahol a zsidókat összehasonlították a nácikkal, 2012-ben pedig nem ítélte el azt az erősen antiszemita londoni utcai falfestményt, amely karikírozott zsidó bankárokat ábrázolt, akik munkások hátán Monopolyt játszanak.

A 2019-es választások előestéjén a brit főrabbi felháborodása jeléül megintette a Munkáspárt vezetőit és Jeremy Corbynt, mivel nem akadályozták meg az antiszemita retorika elterjedését és figyelmen kívül hagyták az antiszemitizmus mérgező hatását.

Sir Keir Starmer a párt új vezetője ‒ Jeremy Corbynnal ellentétben ‒ az EHCR jelentésre való nyilvános válasza során így nyilatkozatott: „Nagyon fájó olvasnom ezt a jelentést. A Munkáspárt számára ez egy szégyenteljes nap. Nem teljesítettük a kötelezettségünket a zsidó emberek, tagjaink, támogatóink és a brit közvélemény felé. A Munkáspárt nevében őszintén sajnálom mindazt a sérelmet, fájdalmat és bánatot, amit a párt az utóbbi években okozott.”

Jeremy Corbyn felfüggesztése után sem vállalt felelőséget vagy kért nyilvánosan bocsánatot antiszemitának minősíthető tetteiért. Ehelyett Twitter-bejegyzésében felfüggesztését politikai beavatkozásként ítélte meg, felháborítónak nevezve azt.

Szemlézte: Morvay Sáron

komment
süti beállítások módosítása