2020. október 10. 15:56 - Danube Institute

Így vitáztak az alelnökjelöltek

harris_pence.jpg

A koronavírus kérdése állt az alelnökjelölti vita fókuszában. A két felet plexifal választotta el egymástól az est folyamán.

A republikánus Mike Pence alelnök és a demokrata Kamala Harris alelnökjelölt közötti vitára október 7-én került sor. A szerda esti találkozó jóval visszafogottabb hangnemben zajlott, Donald Trump és Joe Biden harcias összecsapásához képest. A Salt Lake Cityben található Utah-i Egyetemen rendezett másfél órás vita fő témája a Trump-adminisztráció járvány kezelésére irányult. A vitát ezúttal Susan Page, a USA Today napilap washingtoni irodavezetője moderálta.

Kamala Harris azzal vádolta Pencet és az elnököt, hogy szándékosan félrevezették az amerikaiakat a koronavírus halálozási arányát illetően, melyben már több, mint 200 ezren veszítették életüket az Egyesült Államokban.
„Tudták, és szándékosan eltitkolták” − mondta Harris, hozzátéve, hogy a republikánusok „elveszítették az újraválasztáshoz való jogukat”.

Mike Pence alelnök szerint, a Demokrata Párt járványterve „plágiumnak” felel meg és Joe Biden lényegében lemásolta a republikánusok intézkedéseit. Harris „az elnöki adminisztráció legnagyobb kudarcának” nevezte Donald Trump járványkezelését. Pence szerint, ha Biden lenne hatalmon már több, mint kétmillió amerikai halt volna meg a járványban és a gazdasági károk is sokkal nagyobbak lennének.

Noha a két fél közötti vita jóval szívélyesebb hangnemben zajlott, mint az elnökjelölteké, parázs szócsatákra itt is sor került. „Alelnök, most én beszélek” − szólt közbe többször is Harris, amikor Pence a szavába vágott. „Akkor jó lenne, ha az igazat mondaná” − válaszolta erre Pence.

A faji igazságosság kérdésében Pence részvétét fejezte ki George Floyd meggyilkolása miatt, de hozzátette: „Nincs mentség az ezt követő zavargásokra és fosztogatásokra”. Rámutatott a nézőtér egyik vendégére, Flora Westbrooksra, egy fekete nőre, akinek a fodrász üzlete teljesen tönkrement a minneapolisi zavargások során.
Harris szerint Trumpnak lehetősége lett volna az elnökjelölti vitán elítélni a fehér felsőbbrendűséget, ám ő ezt mégsem tette meg.

Az est folyamán szóba került még a Kínával folytatott kereskedelmi háború. Harris szerint ugyanis a kormány elveszítette ezt a háborút. „Elveszítettük a kereskedelmi háborút? Biden végig a kommunista Kínának drukkolt!” − vágott vissza Pence. Harris támadta Trumpot amiért évente csekély összegű adót fizet be, valamint azért, mert „elárulta a barátainkat, és magához ölelte a diktátorokat szerte a világon”.

A vitán több kérdés elhangzott, melyre a felek nem adtak egyértelmű választ. Pence arra volt kíváncsi, hogy Biden valóban módosítaná a bírák számát a Legfelsőbb Bíróságon, ám Harris nem adott érdemleges választ.
Kitérő válasz érkezett arra a kérdésre is, hogy Pence szeretné-e, ha Indiana állam (ahonnan Pence származik) betiltaná az abortuszt, illetve, hogy a Trump-adminisztráció hogyan biztosítaná a beteg amerikaiak orvosi ellátását.

Szemlézte: Papp Lídia

komment
süti beállítások módosítása