Írországot is megrázza a kulturális forradalom

2020. július 22. - Danube Institute

irorszag1_2.jpg

„Ha a gazdaságodat Kaliforniából irányítják, a kultúrádat is onnan fogják” – veti fel Angela Nagle az UnHerden.

Ma szinte bármely világvárosban egy-egy tanult, értelmiségi írrel beszélgetve könnyen észrevehetjük, hogy a felfogásuk mögött rejlő ideológia legtöbb esetben a mai ír gondolkodásmód alapjaira hasonlít: egyrészt homályosan ott él benne a forradalom korabeli ír etnonacionalizmus jelensége, párhuzamosan viszont belekeverednek a „Google-féle” multikulturális és nemzetközi értékek is, mint például a nyitott társadalom képe.

Ezek persze ellentmondásos felfogások. Mégis, ha valaki rámutat ezen ellentmondásosságra – például felteszi a kérdést, hogy miért van az, hogy sokkal több ír nacionalista él Londonban, Berlinben vagy San Franciscóban, mint Dublinban; vagy csak kiemeli Írország mint nemzetközi adóparadicsom szerepét – az rögtön egy dühös védekező reakcióval szembesül.

Mi – volt – a más Írországban? Mint korábbi gyarmat, Írország mentesült a rabszolgatartás és az imperializmus bűnei alól, és a későbbiekben a kollektív nemzetfelfogás ebből táplálkozott. A nyugati világ számos országában megjelent az általános felfogásban a már-már beteges öngyűlölet, de az íreknél ez nem így történt. A nemzeti büszkeség mint érzés valamilyen szinten mindig is jelen maradt, még a politikai baloldalon is. Most azonban úgy tűnik, már ez is változóban van.

A kulturális forradalom, mely napjainkban az Egyesült Államokból indulva végigsöpör Európán is, valószínűleg nem fogja kikerülni Írországot. Nagy valószínűséggel nem lesz elég, ha az ír republikánusok majd előhúzzák a „de mi a ti oldalatokon állunk!” kártyát. Most nem fog számítani már az, hogy a '80-as években támogatták az apartheid-ellenes mozgalmakat és a nemzeti hőseik antiimperialisták voltak. És ugyanígy az sem fog sokat számítani, hogy a mai ír republikánusok gazdaságilag már sokkal inkább hajlanak balra és sokszor bevándorláspártiak.

Mint ahogyan számos más nemzet és kultúra, az ír sem lesz teljesen immunis erre a mozgalomra, annak belső logikája ugyanis olyan alapokon működik, melyekből már most az következik, hogy az őslakos írek automatikusan a „fehér emberek” lesznek. A fiatal ír értelmiségi elit ugyanis elkezdte átvenni, és egyre inkább szajkózza az Amerikában kialakult „nyelvezetet” ami a „fehér privilégium” és a „színesbőrű emberek” közti különbségeket veszi alapul.

Írországban „a szoborrongálások csupán a kezdetet jelentik, ha a cél az, hogy az ír kultúrát kevésbé rasszistává tegyük” – idézi Nagle az Irish Times egy cikkjét. A nemzeti hősök mellett kiemelkedő irodalmi alakokra is ráhúzható a bizonyos szintű rasszizmus, sőt, ha azt nézzük, alapvetően az ír nyelv – a használata az állami intézményekben – is olyan módon van kiemelt helyzetben az országban, hogy ezzel párhuzamosan a külföldieket és a nem ír anyanyelvűeket diszkriminálja.

„Az ír liberális média imádta bemutatni a bevándorló gyerekeket, akik ír nyelven beszéltek és játszottak, mert mindez azt szemléltette, hogy a jövőben bárki írré válhat a nemzeti kultúra adaptációja által. Azonban mi történik, amikor ezeket a gyerekeket arra tanítják, hogy féljenek az őslakosságtól, akik jelen esetben egyenlőek a privilegizált helyzetben lévő, fehér, rasszista csoportokkal?”

Aki úgy gondolja, hogy ilyen esetben a történelem majd felülkerekedik a kulturális forradalomtól fűtött hangulaton, az nagy valószínűséggel téved; és ezt példázzák a szoborrongálások is. Sean Russell? James Connolly? Kik lesznek még megbélyegezve?

A forradalmi generáció, aki egykor az ír nemzetet adta nekünk, megértette, hogy egyszerűen nem lehetséges az, hogy kulturálisan, gazdaságilag vagy akár csak az ideológia terén is önmagunk uralkodói képesek tudjunk maradni, ha minket lényegében egy külső, idegen hatalom irányít.

A közelmúlt eseményei Írországban egyértelműen felfedték a mai ír ideológia természetének hibáit, mely lényegében arra támaszkodott, hogy a nemzetközi kapitalizmushoz viszonyított koloniális helyzetet mint nemzeti győzelmet és sikert tüntetett fel.

„Az írek nemsokára megtanulják, hogy ha a gazdaságukat Kaliforniából irányítják, akkor a társadalmuk is elkezd majd hasonlítani a kaliforniaira, a nagyon gazdagokkal és a nagyon szegényekkel − de a napfény nélkül.”

Szemlézte: Markó Alíz Izabella