Így szeretett ki az EU Kínából

2020. június 30. - Danube Institute

eu_kina.jpg

Az elmúlt időszakban Kína mindig mint partner volt jelen az Európai Unióban, azonban ezt a partneri státuszt egyre inkább a versengés kezdi felváltani. Az EU ma már mint riválisáról beszél Kínáról. A Trump-féle „szakítás” a keleti hatalommal azonban egyelőre még nem került terítékre az EU döntéshozóinak asztalán – írja Keith Johnson a Foreign Policy-n.

Az elmúlt időszakban a közeledési volt megfigyelhető az Unió és Kína között: egyre szorosabbra fűzték gazdasági kapcsolataikat, és jogosan lehetett egy virágzó együttműködés kibontakozásában reménykedni. Mára azonban kissé megváltozott a helyzet: az uniós retorikában is megjelenik az ellenszenv a keménykezű kínai politikákkal szemben. A minap Ursula von der Leyen is kifejtette azon álláspontot, melyben az tükröződik, hogy egy ideje az Európai Unió is ugyanúgy áll hozzá Kínához, mint azt az Egyesült Államok is teszi, abban a tekintetben, hogy ők is folyamatosan – főleg kereskedelmi – reformokra késztetik az országot. A bizottsági elnök pedig azt is hozzátette, hogy abban az esetben, ha Peking továbbra sem változtat, akkor a jelenlegi legnagyobb kereskedelmi partnerének korlátozó intézkedéseivel is szembe kell majd néznie.

A befagyott kapcsolatok nemrég kerültek nyilvánosan felszínre egy már a korábbiakban hosszabb ideje halasztgatott csúcstalálkozó miatt. Az EU két hete egy olyan új rendszert fogadott el, melynek célja a Kínából érkező állami támogatások csökkentése és gátlása. Peking ugyanis ezeket az állami támogatásokat használja fel arra az Európai Unió országaiban, hogy a kínai vállalkozásokat tisztességtelen előnyhöz juttassa az európai riválisokkal szemben.

„Európát egyre jobban aggasztja Kína és egyre nagyobb az igény a sürgős változásra” – mondta Van der Putten, a holland Clingendael Institute Kína-szakértője. Ami azonban különbség Trump és az EU vezetőinek Kínával kapcsolatos álláspontja között, az az, hogy az uniós vezetés szerint a jövő Kína nélkül továbbra is elképzelhetetlen, és nem lehet teljes mértékben elválni az országtól. Miért? A Kína–EU bilaterális kereskedelem az elmúlt évtizedben körülbelül 60 százalékkal nőtt. Kiemelhető itt a Nagy–Britannia és Kína közti kapcsolatok jelentősége – persze még amikor az ország tagja volt az Uniónak, de fontos az Egy Övezet, Egy Út infrastrukturális fejlesztési kezdeményezés fontossága is.

Volt, ahol a kínai befektetések segítették a fejlődést, azonban ezzel párhuzamosan számos helyen megjelent a félelem is: az, hogy sokszor a kulcsfontosságú vállalatok is kínai kézbe kerülnek. Ez amellett, hogy az európai – és még inkább uniós – vállalkozókat háttérbe szorítja, nagyban aláássa a nemzetbiztonságot is. Ez utóbbit főleg Franciaország és Németország hangsúlyozza, azonban már Josep Borrel is riválisként beszél Pekingről. És ezzel az EU és Kína közti retorikai konfrontáció egyre csak mélyülni látszik.

Az Európai Unió olyan szempontból nehezebb helyzetben van, hogy itt 27 tagállamot kell összefogni, és nincs egy konszenzusos EU-s külpolitika, míg az Egyesült Államok ilyen problémával nem szembesült. Van der Putten állítása szerint pont ebben gyökerezik az, hogy az Unió jelenleg még nem tud komoly nyomást gyakorolni a kínai kereskedelemre és a kínai vezetésre.

Azt, hogy az EU a jövőben hogyan viszonyul majd Pekinghez, nagyban befolyásolni fogja a novemberi elnökválasztás az Egyesült Államokban. Az Unió jelenleg úgy közelíti meg Kínát, mint azt ahogy az Obama-adminisztráció is tette: fontos az együttműködés az országgal, azonban azt nekünk kedvező irányokba kell terelni. És ha Biden nyerne, nagy valószínűséggel az amerikai politika is ebbe az irányba terelődne újra, ami végső soron akár egy olyan helyzetet is teremthetne, melyben az Egyesült Államokhoz való közeledés valószínűsége megnövekedne.

Ha nem ez fog megvalósulni, akkor viszont egy sokkal inkább konfrontatív jellegű amerikai külpolitikát fog tovább vinni a vezetés, amely az olyan európai országokat fogja leginkább ösztönözni, mint például Franciaország, melyek az Uniót a függetlenség és önálló globális szerepvállalás irányába terelnék.

Szemlézte: Markó Alíz Izabella