Mire jutott Trump a külpolitikájával?

2020. február 27. - Danube Institute

donald_trump_7.jpg

A 2020-as State of the Union legemlékezetesebb pillanata talán az volt, amikor Trump ,,újraegyesítette” egy hónapokon át Afganisztánban harcoló katona családját. Azonban csak ezt az egy családot kellene újraegyesíteni? Miért nem érezheti minden amerikai katona és családja ugyanazt az örömöt, amit Townsend és Amy Williams családja érezhetett? Az elnök szépen beszél a „végtelen háborúk” és az USA leghosszabb háborújának lezárásáról, arról, hogy hazahozza a Közel-Keleten harcoló amerikai katonákat, hogy kiküszöböli a sikertelen beavatkozásokat. Tettei azonban mégsem erre engednek következtetni – írja Bonnie Kristian a The National Interest oldalán.

A SOTU-beszéd külpolitikai részének érdemi szakasza igen rövidnek mondhatók: Trump azt mondja, cél az amerikai életek védelme, cél a háborúk lezárása és az ártatlanok megóvása, de semmiképp sem cél az, hogy az USA a világ rendészeti erejeként, mindenki védelmében és mindenki helyett fellépjen, és megoldja konfliktusaikat.

Felmerül a kérdés, hogy vajon tényleg ezt akarhatja? Ki lett volna az, aki meg tudta volna állítani őt, ha tényleg haza akarta volna hozni az Irakban, Afganisztánban és Szíriában vagy egyéb közel-keleti és észak-afrikai területeken harcoló amerikai katonákat? Valószínűleg senki. Az amerikai nép – és főként a veteránok – szkeptikusan és változóan állnak az intervenciókhoz, a 9/11 után egyre népszerűbbé vált agresszív és gondatlan katonai beavatkozást pedig egyértelműen elutasítják – mint ahogy az több felmérésből is kiderült.

Az elnök nem egyezteti össze a szót és a tettet: összetéveszti a militarizmust a stratégiával, felfújja a Pentagon költségvetését, s mindezt úgy, hogy nem tudja megfelelően priorizálni az erőforrások létfontosságú amerikai érdekekre irányuló felhasználását. Problémaként jelenik meg, hogy ahelyett, hogy a NATO szövetségeseit arra buzdítaná, hogy jobban támaszkodjanak saját forrásaikra, kibővítette az amerikai katonai szerepvállalást ezen országokban.

Az USA számára a már említett régiókon felül kiemelten problémás két állam, Észak-Korea és Irán. Trump esetükben ahelyett, hogy egy reális alapokon nyugvó, nyugodtabb és türelmesebb hangvételű diplomáciát alkalmazna, beveti a ,,maximális nyomás” politikai eszközét, és ezzel pont a SOTU-n elhangzott saját szavainak mond ellent: a ,,maximális nyomás” eszközének alkalmazása korántsem kedvez a civil lakosságnak, – semmilyen államban – pedig az elmondottak alapján a civilek védelme és a civil áldozatok számának minimalizálása az amerikai elnök egyik célja lenne.

Donald Trump a világ egyik legbefolyásosabb politikusaként már csupán jogi, politikai és diplomáciai erőfölényéből adódóan is képes lenne arra, hogy ígéreteit 100%-ban betartsa, azonban tettei mégsem ezt bizonyítják. A State of the Union rendezvényen elhangzott beszéde pedig csak még inkább arra enged következtetni, hogy ő úgy döntött, nem váltja be ezen ígéreteket.

Szemlézte: Markó Alíz Izabella