Nagy-Britannia választott

2019. december 16. - Danube Institute

brexit11_2.jpg

Ezen a választáson mút a Brexit, és vele nemcsak a britek, hanem több száz millió európai állampolgár jövője is – írta Robert Tombs a Spectator hasábjain.

Bár egyes politikusok úgy tesznek, mintha a december 12-i brit választás csak infrastruktúráról és egészségügyről szólt volna, valójában mindenki tudja, hogy ennél sokkal nagyobb volt a tét. Ez a választás fehér lap lehet Nagy-Britanniának, megváltoztathatja az EU-t, sőt még a tágabb nemzetközi kapcsolatokra is rányomhatja a bélyegét.

Kiderül, hogy a világ egyik legbefolyásosabb országa független vagy sem, rendelkezik-e valós szuverenitással, vagy csupán alárendelt egysége egy nagyobb, nemzetközi entitásnak. Ez a függetlenség – véli a szerző – nem annyira jogi, mint inkább pszichológiai jellegű.

2016-ban az ország egyértelműen a függetlenség mellett döntött. Ha tehát most Johnsonnak nem sikerült volna többséget szereznie, az azt jelentené, hogy az emberek meggondolták magukat. Ha ezt történt volna, „feladnánk sorsunk irányításának végső lehetőségét, csak mert a függetlenség túlságosan nehéznek bizonyul” – fogalmaz Tombs.

A Brexit lesz az EU történetének egyik legfontosabb momentuma, mint az európai integráció folyamatának legnagyobb visszalépése, sőt akár egyik sarokpontja századunk történetének. Népszavazást tartottak Franciaországban, Hollandiában, Írországban és Dániában is, de egyedül a briteknél járt sikerrel. Pedig itt is ugyanazzal próbálkozott az európai szemléletű elit: parlamenti káosszal igyekezett megfélemlíteni a szavazókat, de az angolok még kitartanak döntésük mellett.

Az EU viszont képtelen lesz helyettesíteni Nagy-Britanniát. Gazdaságilag a britek olyan erősek, mint a 18 leggyengébb tagállam együttvéve, katonailag egyedül számítanak nagyhatalomnak az Unióban, kulturálisan pedig globális befolyással bírnak, s kilépésük után is a nyelvüket fogja használni az Európai Unió.

Paradox módon a Brexit mégis a föderalistáknak kedvez rövidtávon. A káosz és megosztottság, amit eredményezett, felnagyítva és kihasználva a kontinentális lapok által, komoly elrettentésként szolgál az esetleges kilépésben gondolkodóknak. Nagy-Britanniának meg kell mutatni, hogy van élet az EU után is, hogy újra erőre kapjanak az euroszkeptikus pártok.

Ezen kívül, mivel Anglia már nem lesz az útjukban, jelentősen felerősödnek majd a föderalista hangok. Macron vezetésével egyre hangosabban igyekszenek majd mindenkivel elhitetni, hogy Európa túléléséhez elengedhetetlen a teljes pénzügyi és katonai integráció, vagyis mindenkinek fel kell adnia szuverenitása legalapvetőbb jelképeit.

És mi lesz az Egyesült Királyság globális szerepe a Brexit után? A kilépést ellenzők szerint Anglia nemzetközi jelentéktelenségbe süllyed majd, a Brexit keményvonalas támogató viszont már egyenesen a Brit Birodalomba képzelik magukat vissza. A valóság az, írja a szerző, hogy a Brexit fogja igazán poszt-imperialistává tenni az országot.

A ’60-as évek elején az akkori amerikai külügyminiszter, Dean Acheson mondta, hogy Nagy-Britannia elvesztette a birodalmát és még nem talált helyette új szerepet. A brit vezetés végül úgy döntött, hogy az európai projekt az, amiben kiteljesedhet, ami részeként megtarthatja a globális hatalmát és befolyását. Ez azonban mindig is a politikai elit álma volt, sosem vették figyelembe a tömegek akaratát.

Visszatekintve egyértelműen látszik, hogy a britek sietős birodalom-keresését a megalapozatlan pesszimizmus hajtotta. Először féltek a háború utáni válságtól, annak ellenére, hogy a gazdasági növekedésük Amerikával vetekedett azokban az évtizedekben, sőt, mai napig igencsak számottevő Európában.

Az integráció másik oka az volt, hogy ők maguk is úgy gondolták, hogy birodalom nélkül nem maradhatnak jelentősek a nemzetközi színtéren. Pedig a Brit Birodalom végnapjaiban már nem az erő, hanem pont a gyengeség forrásává vált. Elszívta az erőforrásokat, meggyengítette a hadsereget és kiszolgáltatta az országot az ellentétes érdekeknek. Angliának akkor se volt és most sincs szüksége az Európai Unióra, ami nem más, mint egy lehúzó és gyengítő birodalom az ő esetükben.

Nagy-Britannia túl sokáig engedte magát kívülről, külső érdekek alapján vezetni, akár saját birodalmisága, akár az amerikaiak vagy az EU által. Háromszáz éve most először van esélye, hogy tényleg a saját kezébe vegye a jövőjét. Ehhez azonban az kell, hogy a brit emberek felvállalják a saját szerepüket, minden nehézséggel együtt, félelem és meghátrálás nélkül. Mert, aki nem tud magáról gondoskodni, az nem is érdemli meg, hogy szabad legyen – írja a szerző.

Szemlézte: Orbán Tamás