Trump az újbóli nagyhatalmi versengésre készíti fel Amerikát?

2019. november 11. - Danube Institute

parade.jpg

Donald Trump se nem háborúmániás, se nem izolacionista. Egyszerűen csak arra játszik, hogy az először felépített feszültséget kedvező feltételek mellett feloldja. Ezen felül pedig fel akar készülni a jövőben esetleg megjelenő veszélyekre – kezdi véleménycikkét James Jay Carafano a National Interest online felületén.

Felejtsük végre el a „legyen már gerincünk” szlogent! Amerikának a mai világban inkább egy edzettvas alkotmányra van szüksége! – írja új, a Vas Kora: A konzervatív nacionalizmusról című könyvében Colin Dueck akadémikus. A könyv 2019-ben jelent meg az Oxford University Press gondozásában.

Dueck, aki korábban híres Trump-ellenző volt, egy meglepő kijelentéssel nyitja (és zárja) könyvét. Szerinte az alapító atyák, Washington, Jefferson és a többiek valójában teljesen elégedettek lettek volna Trump külpolitikájával. Ráadásul azt is hozzáteszi, hogy Trump politikája valószínűleg segíteni fog a 21. századi Amerikának leküzdeni az olyan modern kihívókat, mint Kína, Oroszország, Irán vagy Észak-Korea.

A szerző véleménye szerint Amerika alapításakor a „konzervatív nacionalizmus” jelentette a külpolitikát. Akkoriban ez persze még csak közönséges nacionalizmus volt. Ez alatt a nacionalizmus alatt egyfajta közös, polgári krédót kell érteni. A honatyák hittek a jogállamban, a személyes szabadságban, a vállalkozó szellemben, az egyenlőségben és a korlátozott államban. Mindezeken felül pedig azt akarták, hogy a külpolitika mozdítsa előre az államérdeket. Ezen értékek és alapelvek megszervezését pedig egészen újszerűnek és egyedinek gondolták, valamint egy igazi kivételes nemzetként üdvözölték az új Amerikát.

Ettől persze azért Dueck nem állítja azt, hogy az „igazhitű amerikaiság” egy kaptafára épülő külpolitikát várna el. George Washington sem azért akarta elkerülni a permanens, összefonódó szövetségeket, mert libertárius vagy izolacionista lett volna, hanem mert felismerte a veszélyt, amelyet a konstans európai háborúk jelenthettek volna a fiatal köztársaságra.

Ezzel szemben például a spanyol-amerikai háború után William McKinley a vonakodó imperialista képét öltötte magára, aki csak azért kebelezte be a Fülöp-szigeteket, mert az USA tisztségviselői ebben látták a csendes-óceáni területek biztosításának egyetlen lehetőségét. És sokan pályáztak akkoriban rájuk, többek közt a japánok, valamint a Kínában tartózkodó európaiak.

Ahogy teltek az évek, néhány elnök háborúba vonult, néhányan pedig inkább visszavonultak a világpolitikától. Ennek ellenére mindannyian olyan külpolitikát folytattak, amelyet az alapítók megálmodtak.

Dueck állítása szerint a töréspontot Woodrow Wilson elnöksége jelentette. Miközben Wilson látta, Amerika miként süpped bele a Nagy Háború utáni világba, teljesen átadta magát az internacionalizmusnak. Ez indította be a későbbi, ma is dúló, bipoláris küzdelmet Amerika külpolitikájában a globalista-populista nézeteket vallók és azok között, akiket Dueck klasszikus konzervatívnak hív.

A Vas Kora számos oldalon keresztül analizálja Trump első ciklusát. Végeredményben azt állítja, hogy bár a retorika erősen populista, valójában az elnök külpolitikája jól ráillik a tradicionális alapelvek tengelyére.

Tehát Trump se nem egy háborús héja, se nem izolacionista. Egyszerűen csak Amerika kezére akarja játszani az előbb felépített konfliktushelyzeteket. Megmutatja a világnak, hogy Amerika igenis tevékenyen részt vesz a játékban, és hajlandó megvédeni az érdekeit. Aztán, mikor az ellenfél hajlandó végre elismerni ezen érdekek és igények jogosságát, megállapodik – már ha igazságosan meg lehet.

Dueck azt állítja, hogy a gyakorlatban Trump pontosan olyan külpolitikát folytat, amilyet a konzervatív réteg elvár tőle. Épp ezért nem valószínű, hogy nagyon meg akarnának szabadulni az elnöktől.

Ugyanakkor senki sem tudja pontosan, innen hova tovább. Amerika talán visszatér az izolacionista útra, vagy újból, ezúttal totális globalistaként fogja képviselni magát. De, ahogy a Vas Kora zárásában olvashatjuk, az is ugyanilyen valószínű, hogy azon az ösvényen marad, ahol eredetileg is volt.

Dueck szerint Trump külpolitikája összességében jó, mert a körültekintő nyomásgyakorlás és elköteleződés pontosan az, ami a nagyhatalmi versengés korában a hatékony érdekérvényesítéshez szükséges.

Szemlézte: Faragó Bence