Johnson elutasítja az újabb skót referendum lehetőségét

2019. november 11. - Danube Institute

skocia1.jpg

Boris Johnson brit miniszterelnök keményen elutasítja egy újabb skót függetlenségi referendum lehetőségét, tudósít a BBC.

A miniszterelnök egy interjúban azt nyilatkozta, a brit kormány nem fogja megengedni, hogy Skócia újabb függetlenségi népszavazást tartson. Johnson úgy fogalmazott: „Nem hiszem, hogy az emberek ebben az országban azt gondolnák, hogy a referendumok jót tennének az általános harmóniának. Már tartottunk egyet 2014-ben, a britek és skótok pedig tudták, hogy az egyszeri esemény volt egy egész generáció életében.”

Nicola Sturgeon, Skócia első minisztere és a Skót Nemzeti Párt (SNP) vezetője már korábban jelezte, hogy a decemberi választásokat követően rögtön be fogja nyújtani a referendum kérelmét az új brit kormánynak. A Westminster beleegyezése nélkül ugyanis alkotmányos keretek közt lehetetlen lenne a népszavazás megtartása. A skót kormány pedig eltökélte, hogy a szavazást 2020 második felére tető alá hozza.

Johnson nyilatkozatára az első miniszter azt válaszolta, hogy az egy nem demokratikus és nem fenntartható álláspontot tükröz. „Skóciában mindenki tudja, hogy lesz még egy függetlenségi referendum, és ha az SNP megnyeri ezt a választást, akkor az egy egyértelmű üzenet lesz, hogy a saját kezünkbe akarjuk venni a jövőnket, mintsem hogy hagyjuk Boris Johnsont ránk erőltetni a sajátját”, fogalmazott Sturgeon.

Az ellenzéki Munkáspárt közben igyekszik politikai tőkét kovácsolni a kialakuló vitából. Rebecca Long-Bailey, az árnyékkormány munkáspárti képviselője azt nyilatkozta, hogy ha a pártja decemberben kormányra kerül, akkor kész szabad utat adni a referendumnak, persze csak a 2021-es skót választások után.

Willie Rennie, az Edinburgh-ben ellenzékben lévő, unionista Skót Liberális Demokraták elnöke szerint felháborító, hogy a Munkáspárt az SNP-t támogatja a referendum-ügyben. „Teljesen egyértelmű, hogy Jeremy Corbyn szétszakítaná az Egyesült Királyságot, ha ezzel megkaparinthatja a Downing Street kulcsait”, fogalmazott Rennie.

Szemlézte: Orbán Tamás