Svédországban minden a legnagyobb rendben − vagy mégsem?

2019. november 04. - Danube Institute

svedorszag.jpg

A bandaháborúk már az államiságot fenyegetik, de a svédeket nem aggasztja, hiszen a robbanások zaja mindennapi része az életüknek, írja Paulina Neuding, a Spectator kolumnistája.

A minap egy este alatt három robbantás volt Stockholmban és a környékén. Senki nem sebesült meg, csak a szokásos törött ablakok és szétszórt törmelék fogadta a dörejtől ébredő lakókat. A tűzszerészek már úton voltak az első helyszínre, amikor meg kellett fordulniuk, hogy a második támadáshoz siessenek, ami a főváros központjában történt, mivel ott emberek szorultak a lakásaikba a robbanás által megrongált ajtók miatt. A harmadik támadás egy szír ortodox templom ellen irányult, és ez sem volt meglepő, csak ebben az évben ez a harmadik eset, hogy megpróbálták felrobbantani.

A „normalizáció” kifejezést leginkább a családon belüli erőszak esetében használjuk, arra a folyamatra, amikor az áldozat elkezdi azt hinni, hogy az abúzus természetes része a mindennapi életnek. A robbantások annyira normalizáltak lettek Svédországban, hogy a svéd köztévé még csak meg sem említette a három támadást a másnap esti híradóban. Helyette a vezető téma az volt, hogy az Instagram (feltételezetten) cenzúrázza a molettebb hölgyek profiljait.

Hogy megértsük, hogyan jutott el Svédország a normalizáció ezen fokára, elég megnézni a bűnügyi statisztikákat, írja a szerző. Ez év első hat hónapjában több, mint 100 robbanóeszközzel elkövetett támadást regisztráltak Svédországban, ami múlt év első hat hónapjához viszonyítva 43%-os növekedést jelent. 2018-ban összesen 160 ilyen támadást jelentettek be, korábbi adat pedig nem áll rendelkezésre, mivel egészen eddig senki nem gondolt arra, hogy ezeket külön kéne kategorizálni, annyira új jelenségről van szó.

Wilhelm Agrell, a hírszerzési analízis Lund-i professzora szerint ezek a támadások az egész svéd állam integritását veszélyeztetik. „Az erőszak, mint állami monopólium, a szuverén kormányzás egyik szimbóluma, de lassacskán teljesen kiüresedik és megszűnik létezni” – írta pár hete egyik tanulmányában. „A fegyveres bűnözés hatásai egyre inkább hasonlítanak a terrorizmuséira” – fogalmazott.

A svéd államvédelmi egyetem legújabb jelentése arról számol be, hogy a bevándorlók által sűrűn lakott környékeken a „klánstruktúráknak” nevezett utcai bandák átvették az állam és az igazságszolgáltatás szerepét. A klántagok erőszakos megfélemlítéssel folyamatos kontroll alatt tartják az átlagos svéd lakókat is, akik már nagyon jól tudják, hogy hiába mennek a rendőrségre, az állam nem képes megvédeni őket.

És ezek bandák nem csak házi készítésű bombákat használnak arra, hogy megvédjék a kormányerőktől és egymástól területeiket. A tavalyi évben 45 bevándorlók által elkövetett, halálos kimenetelű lövöldözést regisztráltak, ami tízszeres növekedést jelent egyetlen generáció alatt. Norvégiában ilyenből évente kevesebb, mint három van.

Eleinte mindenki azt hajtogatta, hogy ezek csak lokális bandaháborúk, átlagos civileket nem érintenek. Mostanra viszont olyannyira elfajult a helyzet, hogy lehetetlen nem észrevenni a járulékos veszteségeket. A legnagyobb robbantás idén júliusban történt, és lerombolt két teljes lakóépületet, kárt téve több, mint 250 lakásban. Csoda, hogy halálos áldozattal nem járt.

Az sem ritka, hogy az utcán kibontakozó tűzharcok véletlenszerű civil áldozatokkal járnak. Szeptember elején egy fiatal doktornő, Karolin Hakim a kisbabájával sétált Malmőben, amikor valaki fejbe lőtte egy pisztollyal. Morgan Johansson igazságügyi miniszter azt ígérte, hogy a világ végéig fogja üldözni az elkövetőt, de egész mostanig még egy gyanúsítottat sem talált, talán azért, mert a rendőrségnek már egyáltalán nincs autoritása Malmö egyes részeiben.

Úgy tűnik, a kormány tehetetlen. Tavaly ugyan elindították az „amnesztia a robbanószerekért” programot, amiben felelősségre vonás nélkül adhatott le bárki ilyen eszközöket a rendőrségeken, de természetesen semmi eredményt nem értek el vele. Most új megoldások után kutat a kormány, amelyek orwelli törvénymódosításokban tűnnek megvalósulni, mint például a lehallgatások, átvilágítások és rengeteg utcai figyelőkamera alkalmazása.

Ha nem is így, attól még valóban ideje valamit lépni, mielőtt teljesen kezelhetetlenné válik a helyzet. Máris úgy tűnik, hogy Dániára is átterjedt, hisz Koppenhágában nemrég két robbantást is követtek el „svéd állampolgárok”, ami miatt az ország már most visszavezetné a határellenőrzést az Øresund hídon.

A problémát súlyosbítja, hogy a svéd közélet úgy kerülgeti a témát, mint a forró kását. A klánok közti erőszak a tömeges bevándorlás és az integráció hiányának az eredménye, ezért bárki, aki felhívja rá a figyelmet, azt könnyen bigottnak vagy nácinak bélyegezhetik. Pedig megoldásra szükség van, mert ha a kormány nem lép idejében, akkor eljön az a pont, amikor már végleg nem tehet semmit.

Szemlézte: Orbán Tamás