Elizabeth Warren és a házasság elavult intézménye

2019. október 25. - Danube Institute

warren.jpg

A demokrata elnökjelölt humoros kijelentése jól mutatja, milyen változáson ment át a házasság paradigmája, fejti ki Theodore Dalrymple a City Journal hasábjain.

A mondat egy LGBTQ-közösségekről szóló eseményen hangzott el, ahol a demokrata jelölteket csak a témával kapcsolatos nézeteikről faggatták a CNN riporterei. Az egyik kérdés egy olyan hipotetikus esetről szólt, amelyben egy potenciális szavazó azt mondja a jelölteknek, hogy ő a vallásos meggyőződése alapján úgy véli, a házasság csak egy nő és egy férfi között kellene megvalósuljon. A kérdésre, hogy mit válaszolna, Warren szenátor így fogalmazott: „Nos, feltételezem, hogy ez egy férfi. És csak annyit mondok neki, hogy tőlem akkor nyugodtan vegyen el egy nőt. Már, ha talál egyet”.

A közönség hangos nevetéssel és tapssal jutalmazta Warren fantasztikus humorát. De csak a vicc-faktor volt ilyen erős hatású, vagy valami valóban megváltozott az elmúlt években? – teszi fel a kérdést a szerző. Hosszú évszázadokon keresztül a házasság valóban csak egy férfi és egy nő unióját jelentette, és most úgy néz ki, hogy ez a felfogás egy szempillantás alatt a múlté lett.

A szenátor válasza, véli Dalrymple, „a tagadható becstelenség remekműve”. Külön figyelemre méltó, ahogyan a suppressio veri és suggestio falsi jól bevált retorikai trükkjét alkalmazza. Mit is jelentett valójában a feltételezése, hogy ilyen véleményen csak férfiak lehetnek? Hát azt, hogy a házasságnak a férfiak az elsődleges nyertesei, a nők pedig az áldozatai, ha egyáltalán lehet ilyen kategóriákról beszélni. Vannak olyan helyek a Földön, ismeri el a szerző, ahol ez a feltevés helyes is lenne, hiszen a nőket erőszakkal adják férjhez rengeteg harmadik világbeli országban és persze egyenlő bánásmódról nem is álmodhatnak. Mégis valószínűtlen, hogy Warren erre gondolt volna, hisz' az ellentmondana az ő híres multikulturális érzékenységének.

A legtöbb bizonyíték arra mutat, hogy a házasság sokkal inkább védelmezi a nőket, mintsem, hogy ártana nekik. Sőt, minél magasabban van egy család a szociális ranglétrán, annál erősebb lesz a házasság intézménye, amit Warren, a felső-középosztály kiemelkedő tagja biztosan nagyon jól tud. „Amikor a felső-középosztály azt tetteti, hogy lenézi a házasságot, az semmivel nem őszintébb, mint pásztorlánykát játszó Marie Antoinette. Mégis ezzel a hazugsággal ők sokkal több kárt tudnak okozni, mint Marie Antoinette, mivel az ő játéka miatt senki nem döntött úgy, hogy felveszi a pásztorbotot” – írja Dalrymple.

Mindezek ellenére, a legpusztítóbb része Warren válaszának az a feltevés, miszerint ma már toleranciára van szükség, hogy eltűrjük a házasságot. Ha valamivel egyetértünk, akkor azt nem kell eltűrnünk, tehát a hagyományos házasság Warren szerint egyenesen abnormális és megvetnivaló.

A szenátor végső feltételezésére pedig, hogy az ilyen ósdi gondolkodású embereknek bizonyára nehéz lehet társat találni, a szerző saját tapasztalatai hosszú sorát hozza fel válaszul. A gyerekeiket egyedül nevelő nőkben, akiket megismert, van ugyanis egy hatalmas közös vonás. Mindegyikük azt kívánja saját lányának, hogy ne kövesse a példáját, hanem találjon egy felelősségteljes, tisztességes és erős férfit, akivel megoszthatja az élet nehézségeit. Ilyenből viszont lassan egyre kevesebb lesz. Tudják, a kereslet és kínálat régi meséje.

A közönség tapsa bizonyítja, hogy az emberek egy része egyetért Warren „becstelenségével”. És ha véletlenül kritizálná valaki, akkor egyszerűen azt mondja majd, hogy csak viccelt. „De a vicc mögött halál komolyan mondta azokat a szavakat. Vagy fogalmazzak inkább úgy, hogy halál könnyelműen?”

Szemlézte: Orbán Tamás