A yangizmus lesz Amerika jövője?

2019. szeptember 30. - Danube Institute

yang.jpg

Andrew Yang olyan populista mozgalmat épít, amit a hagyományos baloldal is ugyanolyan nehezen ért meg, mint a jobb. Pedig a képlete majdhogynem pofonegyszerű – írja Peter Beinart, az Atlantic újságírója és a New York-i City Egyetem politológusa friss cikkében.

A Demokrata Párt elnökjelöltjei évek óta ugyanazokra a klisékre építik fel platformjukat, de most végre van valaki, aki egészen más oldalról próbálja megfogni a legégetőbb kérdéseket. Ő nem más, mint a 44 éves New York-i ügyvéd és vállalkozó, Andrew Yang, aki olyan populista mozgalmat épít, amit a hagyományos baloldal is ugyanolyan nehezen ért meg, mint a jobb. Pedig a képlete majdhogynem pofonegyszerű: elsőként a gazdaságot kell megreformálni, minden más probléma megoldódik magától.

Beinart módszeresen veszi górcső alá a „yangizmus” alapvető jellemzőit, hogy megmagyarázza, miért van ekkora népszerűsége az egy éve még teljesen ismeretlen üzletembernek. Yang az elmúlt hónapokban jó pár tapasztalattal és befolyással rendelkező jelöltet lehagyott már, a felmérések szerint jelenleg a hetedik legesélyesebb a Demokrata Párt elnök-jelöltjének posztjára. Úgy tűnik, hogy szokatlan sikerének titka a hétköznapi és legtöbbet hangoztatott témák szinte teljes mellőzése, és az amerikai politikai merőben újszerű, már-már holisztikus megközelítése.

Az amerikai kultúrháborúnak tudniillik három oldala van, magyarázza Beinart. Ott vannak a progresszívek, akik Trump megválasztása mögött a rasszizmust, a nativizmust és a nőgyűlöletet látják, mint a társadalom kitéphetetlen beidegződéseit. Szemben velük ott vannak a konzervatívok, akik szerint Trump egy válasz a túlzott politikai korrektségre, amit a baloldal arra használ, hogy valósággal démonizáljon mindenkit, aki kiáll az amerikai hagyományokért. „Végül ott van a harmadik csoport, akik úgy gondolják, mindez csak veszélyes figyelem-elterelés, egy harc azért, hogy hova tegyük a társalgót a Titanicon” – írja Beinart. Minden gyűlölet a gazdaság válságának szimptómája, és Yang az, aki a betegséget akarja kezelni, és nem a tüneteket.

De tényleg Yang az első, aki így gondolkodik? Kitalálták, a válasz nem. 1992-ben Ross Perot gyakorlatilag ugyanezt a képletet alkalmazta, az ő példája pedig hasznos lehet, ha előrejelzéseket akarunk gyártani Yanggel kapcsolatban. Az idén nyáron elhunyt politikus, csakúgy, mint most Yang, közel semmi figyelmet nem fordított kulturális és szociális problémákra, helyette teljes mértékben a gazdaságot állította kampányának középpontjába.

Az előválasztásokon egyik párt jelöltségét sem tudta megszerezni, mégsem adta fel, és végül függetlenként 19 százalékot szerzett, ami a legnagyobb, amit Roosevelt 1912-es győzelme óta bárki is elért ebből a pozícióból. A hidegháború végén tett híres kijelentését a mai napig emlegetik a gazdasági szférában, miszerint „újabb háború van a nyakunkon. Ebben az új háborúban viszont nem a kommunizmus vörös zászlaja, hanem az államadósság vörös tintája az ellenségünk”.

Három évtizeddel később Andrew Yang Perot újragondolt üzenetével hódít tömegeket a politikai spektrum mindkét oldaláról. Amíg a Texas-i milliárdos szerint a betegség oka az adósság, addig Yang szerint a robotok. „Trumpot azért választották meg, mert 4 millió gyári munkahelyet automatizáltunk” – mondta tavaly Yang a New York Times-nak adott interjújában. „Ha megnézik a szavazati arányokat, minél több a gyáripari robot egy körzetben, annál többen szavaztak ott Trumpra.” Yangnek azonban nem Trump az automatizálás legaggasztóbb következménye. Előbb vagy utóbb önjáró autók fogják leváltani a tömegszállító sofőröket, és hasonló technológiák fogják munka nélkül hagyni az eladókat, a diszpécsereket, az éttermi munkásokat, vagy a biztosítási és könyvelési szakembereket is. Mindez akár egy véres forradalomba is torkolhat, ha nem lépünk elég hamar, érvelt Yang. „Mindössze 5-10 évünk van, mielőtt a kamionosok elveszítik a munkájukat, és akkor majd elszabadul a pokol.”

Yang megoldása a nagyon amerikai elnevezésű „Szabadság-jutalék”, ami egy havi 1000 dolláros egyetemes alapjövedelmet jelent minden állampolgárnak, függetlenül attól, hogy dolgozik-e vagy sem. A pénzt egyébként az Amazonhoz és az Apple-höz hasonló gigavállalatok erőteljes megadóztatásából teremtené elő. Mindkét párt hevesen tiltakozik a gondolat ellen, de Yang következetesen kiáll mellette, mert szerinte ez lesz majd az a kis plusz, ami átsegíti az embereket a gazdasági átalakuláson. Havi ezer dollár mellett ugyanis minden érintettnek lesz ideje és lehetősége átképezni magát, hogy majd labdába rúghasson a robot-munkások új világában. És ilyen emberből bizony sok lesz, hiszen az amerikai munkahelyek egyharmada kerül majd veszélybe mindössze tíz év alatt.

De mi kell ahhoz, hogy megvalósuljon ez a merőben új amerikai álom, amiben ingyen pénzt adnak és a politikai diskurzus alig különbözik a Terminator alapkoncepciójától? Nos, egy populista mozgalom, válaszolja Beinart. Viszont ez a populizmus nem hasonlít sem Trumpéra, sem az Ocasio-Cortez-féle szocializmusra. Ez tisztán Perot. Egy mozgalom, amiben az emberek nem azért fordulnak az elit ellen, mert az így vagy úgy vélekedik az abortuszról, a bevándorlásról, vagy a fegyverviselésről, hanem mert úgy hiszik, hogy az elit mindezzel csak eltereli a témát a legégetőbb problémáról, a gazdaságról.

És a stratégia működik, Andrew Yang tábora pedig napról napra nő. A legtöbb támogató Trump vagy Sanders oldalát hagyta ott a Szabadság-jutalékért cserébe, ami érthető, mert a két politikus is erősen gazdaság-centrikus, de első számú üzenetük mégis az identitás körül forog, amiből úgy tűnik, sokaknak elege lett. A felmérésekből az is kiderült, hogy Yang szavazóbázisát elsősorban a húszas éveikben járó fiatal, nem vallásos férfiak alkotják, akik főként fehér és ázsiai-amerikaiak, mivel a rasszizmust még csak nem is említő Yang képtelen volt nagy számban megfogni a feketéket és a latinokat.

Függetlenül attól, hogy Yang képes lesz-e elég szavazatot összeszedni függetlenként (miután várhatóan kiesik a Demokrata előválasztásból), a „nonideologikus” mozgalma jól mutatja, hogy minél erősebben tombol a kultúrharc, annál inkább jelenik meg az igény egy racionális, technokrata kormányzásra. Az üzletember reális esélyei továbbra is kicsik, de ami biztos, hogy a robotok nem fognak eltűnni. És „ez az oka annak, hogy Andrew Yang – vagy legalábbis a yangizmus – is valószínűleg még évekig velünk marad”.

Szemlézte: Orbán Tamás