A Harvardról is elűzik a véleményszabadságot

2019. május 20. - Danube Institute

harvard2.jpg

Már szinte megszoktuk, hogy a nyugati egyetemek képtelenek kiállni a szólásszabadság mellett, ezért már fel sem háborodunk annak hallatán, ha egy újabb neves professzor esik áldozatul a progresszív mozgalomnak. Jelen esetben azonban a szóban forgó intézmény nem más, mint Amerika egyik legnagyobb presztízzsel bíró egyeteme, a Harvard. Toby Young véleménycikke a The Spectator magazinban.

A történet januárban kezdődött, amikor az afroamerikai jogászprofesszor Ronald Sullivan csatlakozott a több rendbeli nemi erőszakkal megvádolt Harvey Weinstein hollywoodi producer védői csapatához. Egyébként nem szokatlan, hogy Mr Sullivan népszerűtlen ügyfelekkel dolgozik. A múltban képviselte többe között Aaron Hernandezt, a New England Patriots futballcsapat korábbi játékosát, aki ellen kettős gyilkosság vádja merült fel. Azonban a döntése, hogy egy olyan férfit képviseljen, aki a Me too botrány középpontjában található, kiváltotta a radikális diákok nemtetszését, akik tiltakozásul tüntetéseket is szerveztek ellene.

A demonstrációk során gyakran elhangzott a „Believe Survivors” (Higgyünk az áldozatoknak) szlogen. Ezek ugyanazok a szavak, amelyeket a Brett Kavanaugh legfőbb bírói kinevezése ellen tiltakozó aktivisták is használtak. A levont következtetés pedig az, hogy a szexuális bűncselekményekkel megvádolt férfiakra nem vonatkozik az ártatlanság vélelme.

Nem gondolnánk, hogy a Harvard Egyetem komolyan veszi ezeket a demonstrációkat. Az ártatlanság vélelme az amerikai igazságszolgáltatás egyik legfőbb alapelve, éppen ezért furcsa lenne, ha az egyik legnagyobb presztízzsel bíró felsőoktatási intézmény megadná magát az ezt figyelmen kívül hagyó diákok csoportjának.

Sullivan kritikusai éppen emiatt rájöttek, hogy nem mennek sokra azzal, ha Weinstein tisztességes eljáráshoz való jogát tagadják, ehelyett arra koncentráltak, hogy elmozdítsák a professzort a Harvard egyik kollégiumának dékáni tisztségéről, amelyet 10 év óta tölt be feleségével együtt, aki szintén jogot tanít az egyetemen. A feleség, Stephanie Robinson tölti be a lelkészi tisztséget a kollégiumban, amelynek keretében bizonyos mértékben a diákok mentális egészségéért és lelki jólétéért is felelős.

Ez lett végül Sullivan Achilles-sarka. Egy petíció kezdett keringeni, amelyben azt követelték a diákok, hogy Sullivan mondjon le dékáni tisztségéről, mivel diákmentori tisztsége nem összeegyeztethető Weinstein képviseletével. A továbbiakban az ügy hasonló fordulatot vett a korábban tapasztalt „egyetemi boszorkányüldözésekhez” képest. Mivel Sullivan egy olyan ember védője, aki ellen szexuális erőszak vádja áll fenn, a diákok már nem érzik magukat „támogatottnak” a környezetében. Azzal érvelnek továbbá, hogy a Weinstein-ügyben való részvétele „mélyen felkavaró az erőszak áldozatává vált diákok számára”.

Hasonló dolog történt tavaly James Moore professzorral a Dél-Kaliforniai Egyetemen, miután egy e-mailt küldött diákjainak, amelyben kifejtette véleményét, miszerint Harvey Weinsteinnek joga van a tisztességes eljáráshoz, valamint megkérdőjelezte a „higgyünk az áldozatoknak” megközelítést.

Válaszul két diákvezető azzal támadta Moore-t, hogy a szexuális bűncselekmények áldozatainak mentális egészségét teszi tönkre kijelentéseivel.

Nagyon sok baj van ezekkel az érvelésekkel – véli a cikk szerzője, Toby Young. Először is, csekély bizonyíték van rá, hogy amikor egy dékán vagy professzor kiáll a tisztességes eljárás mellett a szexuális bűncselekményeket tárgyaló ügyekben, az ilyen eseményeket elszenvedett diákjaikat valóban trauma érné. Ez persze nem jelenti azt, hogy Sullivan diákja között ne lehetnének szexuális bűncselekmények áldozatai, azonban Weinstein képviselete sem jelenti automatikus azt, hogy ezek a diákok emiatt megrázkódtatást szenvednek – írja a cikk szerzője. Főként, mivel az ügyben való részvétel nem egyenértékű azzal, hogy Sullivan bármilyen mértékben szkeptikus lenne a Weinstein ellen felhozott vádak valóságtartalmát illetően. Ezen kívül nem jelenti azt sem, hogy Sullivan bármiféle szimpátiát érezne Weinstein vagy a szexuális erőszakot elkövetők iránt. Igazából arról van szó, hogy döntésével Sullivan kifejezi meggyőződését, hogy az alkotmányos jogok minden amerikai állampolgárt megilletnek – véli Young.

Egyébként Sullivan professzor kijelölt maga helyett egy személyt, aki szintén a Winhrop House kollégium vezetőségi tagja, akihez a diákok fordulhatnak, ha szexuális zaklatást szeretnének bejelenteni, és a történtek miatt Sullivanben elvesztették volna a bizalmukat. Emellett a jogi kar 52 előadója közös levelet írt a Boston Globe hírlapnak, amelyben kifejezték elutasító véleményüket a diákok Sullivan eltávolítására irányuló kérelmével kapcsolatban. „A harvardi vezetőség részéről felmerülő bármilyen, a lemondásra irányuló nyomást összeegyeztethetetlennek tartjuk az egyetem véleményszabadság melletti elköteleződésével” – írták a levélben. Joggal gondolhatnánk, hogy ennyi elég volt a harvardi vezetőség kiengesztelésére. Azonban nem így történt, a döntés alapján ugyanis Sullivan és felesége dékáni megbízatása június 30-i határidővel véget ér.

A cikk szerzője, aki egy évig tanult a Harvard egyetemen Fulbright-ösztöndíjasként, kiemelte, hogy az egyetemen eltöltött ideje alatt izgalmasnak találta a jelen lévő számos politikai nézőpontot, éppen ezért mély csalódottságát fejezte ki a történtekkel kapcsolatban. Young kifejti, hogy kevésbé elit egyetemeken is voltak hasonló esetek, amikor „ellenséges környezetre” hivatkozva próbáltak tanárokat állásukból elmozdítani progresszív aktivisták, ám ezeket a kérelmeket mindenhol elutasították, ahol a szerző megfogalmazásában „még tényleg fontosnak tartják a szellemi szabadságot”.

Ha elfogadjuk, hogy bizonyos véleményeket korlátozni kell, mert azzal néhány diák érzéseit megsértjük, azzal azt közvetítjük, hogy a diákok érzései fontosabbak a szólásszabadságnál. Ez pedig kifejezetten káros, mivel ezzel elismerjük, hogy a diákok szubjektív véleménye a legfontosabb, amelyeket politikai motivációk alapján jelentenek a különböző diákfelügyelők és egyetemi vezetők – írja Young.

Ha egy olyan befolyásos intézmény, mint a Harvard Egyetem, elfogadta ezt az elvet, azzal helytelen követendő példát mutat a kisebb presztízzsel bíró oktatási intézményeknek is. „Nézzétek” – mondhatják ezek – „a Harvard kirúgta Ronald Sullivant ellenséges környezet kialakítása miatt. Ha a Harvard így gondolta jónak, akkor ez nekünk is megfelel” – zárja a gondolatatait a cikk szerzője.

Szemlézte: Balogh Zita