Matteo Salvini: az ember, aki megreformálja a populista politikát

2019. április 12. - Danube Institute

salvini1.jpg

Az olasz belügyminiszter módszerei elég merészek – és nagyon népszerűek – írja Douglas Murray, a Spectator szerzője.

Amíg az Egyesült Királyság Európai Unióból kiválását célzó lassú küzdelmét láthatjuk az egyik oldalon, azt is érdemes megfigyelni, mi történik a blokkon belül. Franciaország szó szerint ég, és Emmanuel Macron chávezi hosszúságú maratoni kioktatásban részesíti a francia közvéleményt, Olaszországban pedig egy egészen új korszak van születőben.

Matteo Salvini egyszerre tölti be a belügyminiszteri és a helyettes miniszterelnöki tisztségeket. Ez a két pozíció számára rendkívüli lehetőségeket tartogat: például esélyt ad arra, hogy Salvini betartsa a választási ígéreteit és megállítsa a tengeren csónakokon érkező migránsokat, de eközben más ígéretek végrehajtását (mint az illegális bevándorlók deportálását) a koalíciós partnerekre hagyhatja. Salvini ügyesen játssza a kártyáit, és ez dühíti külföldi kritikusait, otthon viszont egyre nő a csodálói tábora.

Februárban Salvini a közép-itáliai Guilianova nevű városkában mondott beszédet egy rendezvényen. A város a helyi futballklub mezét ajándékozta neki, mire ő a színpadon felvette azt a pulóvere fölé. Amikor a migráció témájához ért, kifejtette, hogy elsősorban a guilianovai szegények érdekét kell figyelembe venni, nem a bevándorlókét, erre pedig valaki bekiabálta a tömegből, hogy „mocskos gyilkos!”. Salvini a rá jellemző módon reagált; nyugodt hangon ezt felelte: „Értékes hozzászólás az úriembertől, aki mocskos gyilkosnak nevezett engem. Tapsoljuk meg az úriembert, aki megnyert magának 10 bevándorlót!”

Továbbá, tette hozzá, ha a bekiabáló megadja neki a nevét és elérhetőségét, elküldik neki a „nyereményét”, és akkor otthon gondot viselhet rájuk reggel, délben és este. Hozzátette, szerinte ez a baloldal baja: mindig azt várják, hogy valaki más fizesse ki a számlát, amit ők hoznak össze.

Murray szerint semelyik más európai politikus nem merészelt volna megkockáztatni egy ilyen húzást, és valószínűleg senki más nem is úszta volna meg. De Salvini jelenleg nem csak nagyszerű kommunikátorként tündöklik, de olyan politikusként is, aki a saját hazája minden rezdülését érti. Bár a (külföldi és belföldi) kritikusai szerint csak fel akarja korbácsolni az otthoni érzelmeket, még az is lehetséges, valójában kissé lecsillapítja azokat.

Példa erre a nemrégiben a sajtóban tanúsított magatartása. Az olasz sajtón kívül nem igazán foglalkozott más média részletesen a múlt havi cremonai terrorcselekmény-kísérlettel. Egy szenegáli származású, azóta olasz állampolgár megkísérelte, és majdnem sikerrel járt egy 51 iskolás kisgyereket szállító busz felgyújtásában. A sofőrként dolgozó férfi állítólag tettével az olasz állam bevándorlókkal kapcsolatos bánásmódjára akarta felhívni a figyelmet. Az olasz rendőrség az ablakokat betörve végül kimenekítette a buszban rekedt gyereket és senkinek nem esett bántódása. A támadás után kiderült, hogy egy 13 éves, egyiptomi származású fiú, Ramy értesítette titokban az apját, mire készül a támadó. Az apa hívta fel a rendőrséget, ami elég hamar tudott cselekedni, és szerencsére meg tudták akadályozni a tragédiát.

Ahogy más európai országokban ilyen esetekben, Olaszországban is fontos lett egy pozitív (bevándorló) hőst kiemelni, a különbség csak annyi, hogy Olaszország eddig sikeresen elkerülte az ilyen jellegű terrortámadásokat.
Salvini is részt vett a támadás utáni társadalmi diskurzusban. Az irodájából élőben jelentkezett be, hogy Ramy érdemeit méltassa, és beszéljen a buszon ülő „olaszokról, nem olaszokról és jövőbeli olaszokról”. Salvini bejelentkezéseit könnyű kritizálni, de nehéz utánozni (ebben kissé összecseng Donald Trump tweetjeivel). Ez az eszköz közvetlen, a média értelmezéseitől mentes kapcsolatot teremt Salvini és a választói között, és lehetőséget ad neki politikai kommunikációs képességeit kamatoztatni. Az ilyen bejelentkezések során a hallgatóság egy őszinte, természetes, két lábbal a földön járó politikust láthat.

Arról már korábban is beszélt, hogy bátorságáért Ramy-t olasz állampolgársággal fogja jutalmazni. Salvini tudja, hogy az emberek vágynak a bevándorlással kapcsolatos pozitív hírekre, de a média ilyenkor hajlamos nagyon egy irányba terelni a társadalmi diskurzust. Ezért megragadta a lehetőséget, és egy másik, a média által nem bemutatott hőst is kiemelt a buszos támadással kapcsolatban. A 12 éves Nicolo egyike volt a buszon utazó 51 gyereknek, és amikor a sofőr egy önkéntes túszt követelt az utasok közül, Nicolo rögtön jelentkezett, hogy mentse társait, akik félelmükben csak sírásra, imádkozásra, vagy rejtőzködésre voltak képesek. Salvini puszit dobott a kamerán keresztül Nicolónak és családjának, akinek „köszöni, hogy fiatal cremai lakosként ilyen példát mutatott”.

Ebből is látszik, miért nem állja meg a helyét a Trumppal húzott párhuzam Salvini esetén. Murray szerint Trump valószínűleg azzal kérkedett volna, ő fél kézzel is simán legyőzte volna a terroristát, míg Salvini egy nyugodt, természetes karaktert alakít ki magáról, akinek a hibái nem üvöltenek annyira, mint Trump esetében. Nem csoda hát, ha az olaszok egy része azt érzi, Salvini az alkalmas személy arra, hogy megoldja az országot fenyegető kihívásokat.

A tavalyi választásokon a Lega (az Északi Liga, Salvini pártja) még csak 17%-ot ért el, de idén már majdnem megduplázták a támogatottságukat, és a következő választásokon valószínűleg már ők lesznek a legerősebb párt. A nemzetközi sajtó ezt általában úgy ábrázolja, mint egy sötét győzelmet, amit morálisan megkérdőjelezhető emberek aratnak. Ugyanakkor, nem elképzelhetetlen, hogy Salvini egyszerűen az új jövőképet testesíti meg, és az olyan „hagyományos” politikai figurák, mint Emmanuel Macron, kihalófélben vannak.

Szemlézte: Gyarmati Emese