Merjen elnöknek indulni Joe Biden?

2019. április 09. - Danube Institute

joe_biden.jpg

Ross Douthat, a New York Times kolumnistája szerint az igazi nagy kérdés nem is az, Joe Biden induljon-e a 2020-as elnökválasztáson, hanem az, hogy meg merje-e kockáztatni a mostanában a pártban kialakuló konszenzus megkérdőjelezését.

A közeljövőben Joe Bidennek két kérdésben kell majd döntenie. Az első az, hogy induljon-e a demokrata elnökjelölésért. A másik az, hogy hogy valóban meg akarja-e nyerni, és ha igen, milyen áron.

Jelenleg némi visszaesés után is úgy tűnik, Biden a legnépszerűbb esélyes jelölt. Mégsem mondhatjuk, hogy egyenes út vezetné az elnöki szék felé. Biden korábban is többször kilépett a demokrata normarendszerből, ezért van rá esély, hogy a kandidátusa egyfajta kanosszajárás lenne: Bidennek el kellene mondania, mennyire megbánta azokat az időket, amikor az iskolabuszrendszer ellen, vagy az első trimeszter utáni abortusz limitálása mellett szavazott.

A legjobb esélye az lenne, ha egyfajta hídként pozicionálná magát a társadalmi és faji megkülönböztetést komolyan vevő jövő felé, és mérsékelt múltját maga mögött hagyva készen állna az új liberális konszenzus kiszolgálására.

Douthat szerint végeredményben mégsem lenne sikeres az a fajta kampány, sőt, akár olyan nagyot is bukhatna, mint Jeb Bush 2016-os kampánya. Miért?

Mert az előválasztások során, amikor még elég széles a választási paletta, nehéz megtartani a szavazókat, hacsak a jelöltek nem tudnak felépíteni egy bombabiztos okot, miért rájuk kell a szavazatot adni. Márpedig az ok, amiért sokan kifejezetten Joe Bidenre szavaznának, ugyanaz, amiért a liberálisok támadják: Biden mérsékelt elnökjelölt.

A sztenderd demokratákhoz képest ő középre húz, és a „Nagy ébredés”-ként leírt jelenségtől (egy hirtelen bekövetkezett baloldali fordulat a faji, bevándorlásbeli és identitásbeli kérdésekben) távol áll.

A Nagy ébredés kétélű fegyver. Egyrészt átalakította a Demokrata Pártot és a párt belső egyensúlyát, másrészt elidegenítette a Bill Clinton-féle politikára vágyó mérsékelt szavazóbázist. A párt jobban támogatja az abortuszt mint valaha, szívügyének tekinti a MeToo mozgalmat, támogatja a faji egyenlőségre irányuló törekvéseket, de egyes demokraták szerint például a MeToo mozgalom túl messzire ment, és már nem biztosak a választásukban. Eközben mások például a Bernie Sanders-féle „szocialista” fordulattól tartanak.

Ezek a csoportok – fehér demokraták, kulturálisan mérsékelt afroamerikaiak, spanyolajkúak, Trump-ellenes külvárosiak – önmagukban nem tudnának egy konkrét jelöltet győzelemhez juttatni az az előválasztási időszakban, de a később, amikor már egyre kevesebb az esélyes jelölt, megnyerhetik a demokrata elnökjelöltséget például Bernie Sanders számára (és annak idején Trump is ilyen töredékekből szerezte meg a republikánus elnökjelöltséget).

Ahhoz, hogy egyesíteni tudja ezt a sokaságot, Bernie Sandersnek fel is kell vállalnia az előéletét: nem megvédeni minden egyes korábbi döntését, nem kerülni minden bocsánatkérésre váró ügyet, és azt is elismerni, hogy a pártnak mérséklődnie kellene néhány esetben, ami például az abortuszt, az Alexandria Ocasio-Cortez-féle Zöld New Deal gazdasági realitását illeti, vagy épp, hogy be kellene keményítenie, például a több évtizedes bűncselekmény-hullám esetén.

Ha nem teszi, akkor a demokraták szemében csak egy lesz a öreg fehér férfijelöltek közül, és ezzel a progresszívabbakat máshoz tereli majd, például Beto O’Rourke felé, akit hívtak már a „fehér Obamának” vagy a „texasi Jézusnak” is. Ugyanez a sors várhat Joe Bidenre is.

Ugyanakkor ennek a taktikának is megvan a hátulütője: a mérsékelt iránnyal pont, hogy a liberálisokat dühítené fel, akik biztosan nem kímélnék őt a Twitteren, mint ahogy 2016-ban Bernie-t sem. Ráadásul ha így veszítené el a demokrata jelöltséget, még a politikai örökségét is beszennyezné: úgy emlékeznének rá, mint egy gazemberre, aki a történelem rossz oldalát választotta. Végeredményben, Douthat szerint talán az lenne a legjobb, ha Biden egyáltalán nem indulna az elnökségért, még akkor sem, ha valóban alkalmas lenne elnöknek: talán csak azt sikerülne elérnie, hogy megosztja a saját pártját.

Szemlézte: Gyarmati Emese