Vallott a kínai kém

2019. március 26. - Danube Institute

kina1.jpg

Az amerikai titkosszolgálat egy tisztje bűnösnek vallotta magát kínai kémkedés kísérletében.

 

Ron Rockwell Hansen a vád szerint titkosított védelmi információk kiadását kísérelte meg a kínai kormánynak „több százezer dollárért” cserébe.

Hansen 2006-os leszerelése után kezdett el a Defense Intelligence Agency-nek dolgozni, és évekig rendelkezett hozzáféréssel a legmagasabb szintű titkosított dokumentumokhoz.

A vád szerint 2014-ben szervezte be a kínai titkosszolgálat. Az FBI júniusban tartóztatta le, Kínába tartó útja közben.

A családjának hagyott levél alapján, amit halála esetére rendelt felnyitni, és lehallgatott telefonhívások tartalmából a hatóságok arra következtettek, hogy a nyugdíjazott kém már eltűnését tervezte pénzügyi gondjai miatt.

Hansen akár 15 év börtönt is kaphat.

Szemlézte: Bálint Janka