Donald Trump széles körű támogatottságra törekszik

2019. február 11. - Danube Institute

donald_trump_11_1.jpg

Az évértékelő beszéde során Donald Trump a közelgő választásokat szem előtt tartva próbálta megerősíteni a róla kialakított képet. Gil Barndollar Közel-Kelet szakértő és Curt Mills külpolitikai újságíró közös cikke a National Interest hasábjain az elmúlt napok politikai fordulatait veszik lajstromba.

Donald Trump amerikai elnök évértékelő beszéde során követte az ilyenkor szokásos hagyományokat: nem sokkal az amerikai történelem leghosszabb kormányleállása után Trump a jól bevált, egységre, nagyságra és amerikai excepcionalizmusra támaszkodó taktikát vetette be. Akárcsak Bill Clinton az ő első időközi választása után, a képviselőház megváltozott erőviszonyaival kellett, hogy szembesüljön, ezért Trump, követve Bill Clinton példáját, széleskörű támogatottság megszerzésére törekszik. Megválasztása óta a baloldal folyamatosan normán kívülinek próbálja beállítani Trumpot, aki most az új normaként próbál pózolni az amerikai közvélemény előtt.

A legfőbb kritikusai meglepetésére Trump mérsékelt beállítottságú politikusként, a dübörgő gazdaság pásztoraként és az amerikai „túlkapások” (például a nyitott határok vagy az abortusz) elleni bástyaként mutatta be magát. „Jelenleg egy gazdasági csodának vagyunk szemtanúi az Egyesült Államokban, és az egyetlen dolog, ami ezt megállíthatja, az az értelmetlen háború, a politika és a politikai jellegű nyomozások” – mondta az elnök beszédében.

Bár a Robert Mueller által vezetett nyomozásra tett utalásai nem értek célba, a Trump által elhintett statisztikai adatok, az amerikai nagyság gyakori hangsúlyozása és az identitáspolitika gyakorlása még az ellenfeleiből is valamiféle támogatást tudott előcsalni. Mások szerint viszont nem volt méltó a házhoz, hogy az olcsó nacionalizmus esztelen rigmusait skandálták abban a teremben, ahol az amerikai retorika legkiválóbb beszédei is elhangzottak egykor.

Mint Richard Nixon 1972-ben, Trump is az újraválasztására készül a jelek szerint. „A győzelem nem a párt számára lesz győzelem. A győzelem a nemzet számára lesz győzelem” – mondta az elnök az évértékelőjében. A beszéd után a CBS rögtön készített felmérése szerint a nézők 72 %-a egyetértett a beszédben elhangzottakkal, bár hozzá kell tenni, a nézők nagy része valószínűleg republikánus.

Beszédében Trump kitért az amerikai történelem részleteire, és önmagát úgy helyezte a kontextusba, mint az amerikai történelem egyik természetes pontja. Megemlítette, hogy idén júniusban lesz a szövetséges Európa felszabadításának 75. évfordulója, majd ezután három II. világháborús katonát tüntetett ki. Később a beszéd során dicséretben részesítette a meghívott vendég asztronautákat, rendőröket, vagy éppen árvákat, akiket a ház tapssal is jutalmazott. Bizonyos szempontból tehát Trumpnak sikerült maga mellé állítania a képviselőházat.

A külpolitikai realisták és libertariánusok üdvözölték a beszédben elhangzottakat. William Ruger, a Charles Koch Intézet kutatással foglalkozó részlegének alelnöke szerint „az elnök bátor és dicséretre méltó lépést tett Amerika végtelen és költséges háborúinak felszámolására”. „Az Afganisztánban és Szíriában folyó háborúk túl sokáig folytak úgy, hogy semmilyen életképes stratégia nem volt mögöttük. Itt az ideje, hogy realista szemmel és tartózkodással tekintsünk a külpolitikára, és ez a beszéd egy pozitív lépés volt ebbe az irányba” – tette hozzá.

A beszédében Trump azt is mondta: elnökjelöltként egy új hozzáállás mellett tett hitet. „A nagy nemzetek nem harcolnak véget nem érő háborúkban.” Ezután a talibánnal folytatott „konstruktív tárgyalásait” méltatta, de később nem átallott összefüggést keresni a tavalyi pittsburgh-i lövöldözés és Irán között, majd amerikai szokás szerint a védelmi minisztériumba öntött pénz növelését ígérte.

Néhány keményvonalas bevándorlásellenes közszereplő, mint például Ann Coulter viszont azzal vádolta meg Trumpot, nem ment elég messzire a beszédében az illegális bevándorlás ügyében. Azonban Trump és a csendes amerikai többség (ha egyáltalán még létezik ilyen), joggal kérdezheti: merre mehetnének tovább?

Ami az elnök jövőjét illeti, a demokraták legfőbb rémálma lenne, ha a morálisan kétségbevonható elnök, aki éppen egy relatív békeidőszakban, virágzó gazdaság idején – mint annak idején Bill Clinton – bebiztosítaná az útját a második megválasztása felé.

Szemlézte: Gyarmati Emese