Veszedelmes viszonyok: orosz-kínai barátság?

2018. december 21. - Danube Institute

orosz_kinai.jpg

Dimitri K. Simes, a National Interest igazgatója hosszú cikkben ír a kínai-orosz kapcsolat amerikai árnyoldaláról.

Washingtonban az az általános elképzelés, hogy a kínai-orosz együttműködés egyrészt egy nagyon távoli jövőben lesz valóság, másrészt hosszú távon az együttműködésnek nem is reális alapja. Mégis, ha jobban megfigyeljük a két ország közreműködését, azt láthatjuk, hogy együttes erővel akarják kihívni az amerikai oldalt. Még ha rövid távú is az együttműködés, a figyelmen kívül hagyása veszélyes következményekkel járhat az USA számára.

Néhány rövid kivételtől eltekintve, mint a 19. század végén és az 1950-es évek elején, Kína és Oroszország soha nem állt közel egymáshoz. Az amerikaiak viszont szeretik egy kalap alá venni a két országot autokratikus berendezkedésük miatt. Pedig be kell látnunk, a két ország kultúrája és értékei igen különbözőek. Peking lenézni Moszkvát a gyenge gazdasága, relatíve kis népessége és a szibériai gazdasági elmaradottság miatt. Az oroszok viszont például xenofóbiával viszonyulnak a náluk tanító/tanuló kínaiakkal szemben.

Más oldalról megközelítve viszont Oroszország felnéz Kínára abból a szempontból, hogy az utóbbinak sikerült hatékonyan integrálni a nyugati gazdasági rendszert anélkül, hogy demokratikus politikai modellt kelljen bevezetnie. Titokban pedig a két ország kelletlenül elismeri, hogy együtt tudnának működni ám, ha arról lenne szó.
Itt jön a képbe az amerikai oldal. A NATO-tagországokat természetesen nem az egymás iránti szeretet vezérelte egymáshoz, hanem a közös érdekek.

A múlt nézeteltérései és a kulturális különbségek ellenére Kína és Oroszország osztja az autokratikus berendezkedés elvét, és egyetért abban, hogy az amerikai feltartóztatás, vagy még inkább a „körbevétel” stratégiája nyílt támadás a kormányaik ellen. Főképp pedig nem tetszik neki, ha az USA beleszól a „regionális” ügyeik menetébe, mint ahogy ezt az ASEAN és APEC csúcstalálkozó vagy az Azovi-tenger kapcsán tette. Ne felejtsük el az sem, hogy a két ország közötti kereskedelem is jelentősen bővül az utóbbi időkben. Mostanra Kína lett Oroszország elsődleges kereskedelmi partnere, 2017-ben például a kereskedelme 15%-át tette ki, és a két ország közötti bilaterális kereskedelem értéke 2018-ban körülbelül 100 milliárd dollár értékű lesz.

Továbbá, a kínai külügyminiszter szerint Kína és Oroszország között a kapcsolat „most a legjobb a történelem során”. Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint pedig a két ország közötti kapcsolat „soha nem tapasztalt mértékű”. Ezek mind-mind kilátásba helyeztek egy hivatalos partnerségi szerződést az országok között, és valósággá válhat egy valódi szövetség létrejötte.

Amennyiben ez megvalósul, a globális geopolitika dinamikája és a gazdaság is alapjaiban változna meg, természetesen a nyugat hátrányára. Nixon óta az USA hagyományosan jobb kínai és orosz kapcsolatokra törekszik, mint amilyen a két ország között van. A jelenlegi vezetés viszont mindkét fronton harcol, kiváltképp persze Kínával, gondoljunk a kereskedelmi háborúra, vagy például az ujgur kisebbséggel való kínai bánásmód miatt felszólaló Mike Pence alelnökre.

Trump már a kampánya során és azóta elnökként is különleges kapcsolatot tart fenn az orosz oldallal, és ez, mint tudjuk sokrétegű. Azt is hozzá kell tenni, gazdasági szempontból nem tartja nagyra az országot, és regionális politikájába sem kíván olyan mértékben beleszólni, mint elődei. Talán nem is rendelkezik valódi vízióval az orosz-amerikai kapcsolatok terén. Oroszország pedig Kína és Amerika között lavírozik óvatosan, próbálva megtartani saját egyensúlyát, viszont észrevétlenül Kína felé billenteni a geopolitika mérleget, persze a nyugat kárára.

Az USA részéről nagy hiba lenne számításon kívül hagyni az orosz-kínai erősödő viszonyokat. A nemzeti védelmi stratégiai bizottság szerint „Ma Oroszország és Kína képes kihívni az Egyesült Államokat, szövetségeseit, és partnereit a Hidegháború óta nem látott mértékben.” Sőt, új katonai kihívások elé tudják állítani őket, ami például az ukrajnai orosz hibrid harcviselésben és a kínai behatolás- és területvédelmi képességek (A2AD) fejlődésében is megfigyelhető. Ezen kívül, azt is észrevehetjük, hogy Kína és Oroszország nemritkán „együtt szavaz” az ENSZ Biztonsági Tanácsában. Mindkét ország rendelkezik vétóhatalommal, amivel például az Észak-Koreával vagy az Aszad-kormánnyal kapcsolatos szankciók esetén éltek. De hasonló véleményen voltak az Iránnal kapcsolatos szankciók vitája során is.

Az, hogy mely ország járna rosszabbul egy esetleges amerikai konfliktusban, kétséges. Mindenesetre, az USA jobban teszi, ha figyelemmel követi az eseményeket, és beépíti a kérdést a stratégiájába is. De legelőször is, fel kell mérnie, hogyan tudna felelősségteljesen döntéseket hozni az két országgal kapcsolatban.

Szemlézte: Gyarmati Emese