Szórta a pénzt a repülésre Bernie Sanders

2018. december 18. - Danube Institute

sanders.jpg

A nyíltan szocialista nézeteket valló szenátor, Bernie Sanders az amerikai félidős kampányban összesen közel fél millió dollár értékben vett igénybe magángépes szolgáltatásokat, és további 140 ezer dollárt költött menetrendszerű kereskedelmi járatokon – adta hírül a The Washington Free Beacon.

 

A portál először 2017-ben írt arról, hogy Bernie Sanders egy luxus magánrepülőkkel foglalkozó cég szolgáltatásait vette igénybe, akkor még csak 40 ezer dollár értékben. A Sanders-kampánycsapat által az Amerikai Választási Bizottságnak megküldött elszámolások szerint a baloldali politikus 9 nap leforgása alatt 297 ezer dollárt költött privát repülőgépes utazásokra. Ezzel Sanders egész éves magánútjainak kiadása meghaladta a 400 ezer dollárt.
 
Mindez annak fényében érdekes, hogy Vermont állam szenátora szerint „a klímaváltozás a föld legfenyegetőbb problémája” és „egyik legfőbb kiváltó oka a közlekedési járművek egyre növekvő emissziója”. Egyes számítások szerint a légiközlekedési ágazat az összes jármű által kibocsátott szennyezés 11 százalékáért felelős csak az Egyesült Államok területén.
 
Habár a szenátor a zöldpolitika amerikai szószólja, a félidős kampánya során mégis igénybe vett egy olyan szolgáltatást, ami nemcsak az egyik legkárosabb a föld légköre számára, de szöges ellentéte annak, amit a politikus képvisel. A szenátor kampánystábja a sajtó megkeresésére nyíltan beismerte, hogy a magánutak nem éppen a legkörnyezetkímélőbb utazási eszközök, éppen ezért Bernie Sanders egy megújuló energiát támogató projektbe, a Native Energy-be kíván forrásokat átcsoportosítani, hogy így ellensúlyozza az okozott környezeti terhelést. 

A hírportál úgy tudja, hogy a Native Energy nevű zöld projektet a Sanders-csapat összesen 4 980 dollárral támogatta, ami a magánrepülős kiadásokat látva egy elenyésző összegnek mondható. Kérdés az, hogy a közel ötezer dolláros kiadás miként képes a környezeti terhelést kellően ellensúlyozni. 

A The Washington Free Beacon megkeresésére sem a Native Energy, sem Bernie Sanders stábja nem kívánt nyilatkozni. Így egyelőre homály fedi, hogy a szocialista és zöldpolitikát támogató amerikai politikus miként tud elszámolni a privát repülőgépes utakkal az őt támogató amerikai állampolgárok számára. 

Szemlézte: Gergi-Horgos Mátyás