Macron politikája a harmincas éveket idézi

2018. november 26. - Danube Institute

macron_1.jpg

Európa elitje újra átadta magát az egyszer már kudarcot vallott appeasement szellemének – figyelmeztet Scott McConnell, a The American Conservative alapítója.

Macron elnök legújabb retorikai fogása, hogy a nacionalizmus és a populizmus térnyerésével és a '30-as évek újjáéledésével riogat, elítélve az olasz, magyar, lengyel és cseh kormányokat. A francia kormány „nagylelkűségét” gyakran állítja szembe az előbbi kormányok bevándorlásellenes politikájával, amelyet a sekélyes, önző nacionalizmusuk számlájára ír, mintegy Trump elnökre is utalva. Mint azt több interjúban is kifejtette, „megütközik” a '30-as évek atmoszférájának visszatérésén, én ellenállásra hív fel a „nacionalizmus kórjával” szemben.

Macron helyesen állítja, hogy az 1930-as évtized borzalmas volt, még akkor is, ha véleménye nem sokkal árnyaltabb annál a közkeletű baloldali nézőpontnál, hogy minden konzervatív, aki többet mer javasolni az adócsökkentésnél, fasiszta és náci, és nincs helye a politikai diskurzusban. A '30-as évek analógiáját azonban érdemes közelebbről is megvizsgálni, mert nem biztos, hogy a Macronéval azonos álláspontra jutunk.

Először is, a '30-as években két totalitárius ideológia volt jelen, a kommunizmus és a fasizmus. A kommunizmus született meg előbb, és a sztálini diktatúra horrorjai ellenére a '30-as évekre a nyugati értelmiség egy része kritika nélkül a Szovjetunió rajongója volt. Ráadásul könnyen érvelhetünk amellett, hogy a bolsevizmus, illetve az attól való félelem egyenesen a fasizmus egyik kiváltó oka volt. Mint Bob Paxton, a téma egyik amerikai szakértője fogalmaz: a fasizmus „a megfélemlített középosztály kemény intézkedése”.

Ráadásul az angol és francia társadalmak elitjében elterjedt volt a háborúellenes attitűd. Ezt egy híres 1933-as oxfordi vita eredménye is jól mutatja, ahol közönség közel kétharmada azt az álláspontot támogatta, hogy semmilyen körülmények között nem harcolna az országáért. A háborúellenes elit tagjai között nem csak kommunistákat kell keresnünk, hanem azokat a fiatalokat is, akiket elborzasztott a nyugati front véráldozata. A generáció attitűdje minden bizonnyal hozzájárult az appeasement politikájának néhány évvel későbbi hivatalossá válásához, ami egyenesen vezetett Hitler térnyeréséhez.

Ez az attitűd nem sokban különbözik a jelenlegi politikai akarattól Európában. Miközben a nagyhatalmak összegyűltek Párizsban, hogy az első világháború végének centenáriumát megünnepeljék, a pakisztáni keresztény Asia Bibi családjának menekültkérelmét visszautasította az angol kormány, „nyugtalanságtól” és terroristatámadásoktól való félelmük miatt. Asia Bibi nyolc évig várt a kivégzésére istenkáromlás, vagyis Mohamed megsértése miatt. Miután a pakisztáni legfelsőbb bíróság megsemmisítette az ítéletet, fundamentalista muzulmán csoportok az életét követelik. A sokat kárhoztatott Matteo Salvini kijelentette, Olaszország szívesen fogadja Bibit és családját.

Sokat sejtető pillanat ez: Salvini befogadná a menekültet, míg Theresa May, Macron és Merkel kormányai a „társadalmi békét” részesítik előnyben. Bibi esete nagyban hasonlít Ayaan Hirsi Aliéra, a szomáli származású nőére, aki a dán parlament tagja is volt, majd 9/11 után az iszlám kritikusává vált. A dán iszlamisták fenyegetése miatt először rendőri védelem alatt kellett élnie, majd visszavonták tőle állampolgárságát. Az Egyesült Államokba költözött, és ahogy Salman Rushdie fogalmazott, ő volt „valószínűleg az első menekült Nyugat-Európából a holokauszt óta”.

Macron és a davosi nyugati elit többi tagja szerint azonban a Európa értékeit csak az Orbán-féle nacionalisták fenyegetik. A második világháború kitörésekor írt híres versében W. H. Auden a 30-as éveket „becstelen kornak” („low dishonest decade”) nevezte. Ugyanezek az attitűdök uralják ma Európa elitjét.

Szemlézte: Bálint Janka