Brexit-bukta: mindig az elit nevet a végén

2018. november 25. - Danube Institute

brexittt_1.jpg

A történelem során a nagy néplázadások nem igazán értek célba az Egyesült Királyságban, és főleg az átlagember számára nem hoztak gyümölcsöző eredményeket. Az uralkodó elit eddig mindig győzedelmeskedett, mégis sokan elhiszik, hogy a modern brit politika legnagyobb néplázadásával, a brexittel a feje tetejére lehet állítani a világot. A valóság viszont az, hogy az elitet nem lehet legyőzni – írja Rod Liddle a The Spectatorben megjelent véleménycikkében.

2016. június 23-án egy egész nép egyszerre mondta: elég volt. Fellázadt az uralkodó brit és brüsszeli elitek ellen és egyértelműen kiállt a nemzeti szuverenitás és a kordában tartott bevándorlás mellett. A népnek elege lett abból a liberális elitből, aki minden kilépésre voksolót egy tanulatlan rasszistának tart, akiknek a szavazóurna helyett inkább a szánalmas életükhöz kéne visszatérni. És mit kapott a brit nép a lázadásért cserébe? Egy hatalmas tőrt a hátába.

Az elit a szavazást követően ott gáncsolja a népét, ahol csak lehet, mindent elkövetnek, hogy a népakarat ne tudjon érvényesülni. Már két éve teljes hisztériában él az „establishment” és az őt körülvevő csoportok: nem azt próbálják megmagyarázni, hol hibáztak, hanem sokkal inkább azt, hogy miért hülye a nép: „a demokrácia elfajzott”, „egyre több a rasszista az országban”, a „nép voksára”, azaz új szavazás kiírására van szükség.

Mondják ezt úgy, mintha 2016-ban nem a nép szavazott volna. Eközben a BBC is igyekszik minden este túltolni a brexit-ellenes kampányt, hogy még az utolsó brit állampolgár is felfogja: az EU-ból való kilépéssel tönkremegy az Egyesült Királyság, az ország egyszerűen a semmibe tart.

A mantrákat az IMF és Unió is csak fújja és fújja: a pozitív statisztikákat és adatokat semmibe véve mindkét „mindentudó” szervezet azt állítja, az Egyesült Királyság gazdasági merényletet követ el saját maga ellen. Erre pedig a multinacionális cégvezetők is igyekeznek ráerősíteni: minden lehetőséget megragadnak, hogy elsírják magukat a kamerák előtt, hiszen ezentúl nem tudnak majd román vendégmunkásokat alkalmazni illegálisan, a hivatalos minimálbér töredékéért. Londonban az uniós zászló a büszkeség jelképévé nőtte ki magát az elburjánzó unió-párti megmozdulások révén, így még egyszerűbb elhitetni a brit néppel, hogy valójában mindenki az unió pártján áll, 2016. június 23. csak egy rendszerhiba volt.

Mindeközben még a brit kormánypárt sem tudja meggyőzni saját magát EU-ellenességéről. A Konzervatív Párt és a Munkáspárt ugyan közleményekben kiáll a brexit mellett, hiszen „a nép akaratát tiszteletben kell tartani”, de valójában a brexit egy nagy hatalomjáték számukra.

Szó sincs tehát arról, hogy a demokratikus népakarat szerint megy végbe az Unióból való kilépés, csak félmegoldások léteznek. A szerző szerint nem igaz, hogy egy rossz brexit-megállapodás jobb, mint egy megállapodás nélkül kilépés, hiszen az első lehetőség a népet szúrná hátba. De mit is várunk egy olyan vezetéstől, akinek az első embere, Theresa May végig EU-párti volt a brexit-referendum során, majd egy este alatt hirtelen megváltozott az álláspontja? – teszi fel a kérdést Rod Liddle.

Bárhogy is küzd a nép, az elit mindig elgáncsolja. Nem igaz tehát, hogy a kilépés elmaradása, a népakarat semmibevétele tömegmegmozdulásokat eredményezne. Sokkal inkább azt igazolná, hogy így vagy úgy, de a végén mindig a nép húzza a rövidebbet, és mindig az elit nevet a végén.

Szemlézte: Gergi-Horgos Mátyás