De miért marad el folyton a világvége?

2018. október 24. - Danube Institute

apokalipszis.jpg

Kevin D. Williamson a National Review-ban ír arról, miért nem kell félnünk egy disztópikus világ rémképétől.

 

Elvileg az emberiség nem juthatott volna ilyen messzire: George Orwell azt gondolta, már 1984-ben sötétbe fog burkolózni az ég felettünk. Orwell, bár papíron radikális volt, de a szívében nem volt más, mint egy régimódi angol liberális. Jóslata nem következett be, bár ez idő tájt sokan várták az „elkerülhetetlen” végkimenetelt a világ minden táján.

Ennek ellenére, mint például a Human Progress jelentése szerint is, a világ egyre demokratikusabb és liberálisabb lett 1984 óta, nem pedig autokratikusabb és illiberálisabb. Persze, az optimistákat sose övezi túl nagy népszerűség – a rossz híreket könnyebb eladni. Visszatekintve, Aldous Huxley pontosabban jósolta meg, mi vár ránk, mint Orwell.

A politikai spektrum másik oldalán Willi Schlamm egy hasznos szólást juttat az eszünkbe: „A szocializmussal a szocializmus a probléma. A kapitalizmussal a kapitalisták a probléma”. Van ebben valami.

De a  sci-fik és a szocialista képzelet hiper-kapitalista vállalati disztópiája még nem jött el. Bőven van mit kritizálni az Apple, a Google és a Facebook esetén, de azért távol állnak a Szárnyas Fejvadász Tyrell Vállalatától. Williamson szerint mégiscsak jobb a mai világunkban élni, mint egy kellemes, de kiszámítható és unalmas verzióban.

Az apokalipszis katalógusa vaskos kiadás, és a tartalmát is érheti kritika. Ma például vannak még olyanok, akik nem hisznek a globális felmelegedésben, mert még emlékeznek rá, hogy pár évtizede még egy globális lehűléssel és kis jégkorszakkal riogattak a hírek. Paul Ehrlich a 1970-es években meg volt győződve arról, bárhogy is cselekednek a kormányok, elkerülhetetlen lesz egy mezőgazdasági összeomlás és százmilliók fognak éhen pusztulni.

Az éhínség viszont ma már szinte kizárólag politikai jelenség: az éhínséget emberi kéz hozza létre, mint annak idején Ukrajnában, ahol több millió embernek meg kellett halnia ahhoz, hogy megtisztítsák az utat egy szocialista utópia előtt. Thanos, a Bosszúállók legújabb részében a természeti erőforrások védelmében végez pusztítást, megszólaltatva és képviselve egy olyan hangot, ami a túlnépesedésre figyelmeztet. Ne is törődjünk vele, hogy az előrejelzések szerint meg fog állni a világnépesség növekedése – tudjuk, az optimista nézetek senkit nem érdekelnek.

Williamson felméri a jelenkorunk állapotát: Nem süllyedtünk orwelli totalitárius rendszerekbe. Nem vagyunk galaxison átívelő vállalatok által elnyomva. Nem haldoklik az emberiség a túlnépesedés miatt.

Sőt, Amerika virágzik. Vannak megoldatlan problémái, mint minden országnak, de általános béke van az országban. És bár az amerikaiak kifejlesztettek magukban egy furcsa, cezaropapista világnézetet, elfelejtik, hogy az országuk minden elnök alatt megőrizte hegemonikus pozícióját. Hiába volt teljesen más politikai célja Reagannek, az idősebb és ifjabb Bush-nak, Clintonnak, Obamának és Trumpnak, Amerika semmilyen szempontból nem szenvedett csorbát a vezetői miatt.

Akkor mégis mi az oka a tömeghisztériának?

Williamson szerint a demokraták azt próbálják sulykolni az emberekbe, hogy napjainkban nem normális időket élünk, és valamiféle sötét jövő közeleg. Ez az félelem még talán hihető vagy elfogadható is lehetne, ha a demokraták nem ugyanazokkal az eltúlzott és hisztérikus érvekkel bombáznának, mint annak idején Ronald Reagan elnöksége alatt (a liberálisok attól féltek, hogy véletlenül nukleáris háborút indít majd), vagy George W. Bush elnöksége alatt („Még a könyvtárjegyünket is figyeltetni fogja!”).

Egy egészséges társadalomban a politika az élet csak kis szeletében van jelen, és van élet a politikán kívül is. A mai társadalmi diskurzus azonban, főleg a baloldal nyomására azt akarja elhitetni velünk, hogy egy totalitárius válság közeleg.

Azok, akik ismerik Indira Gandhi politikai pályáját, tudják, milyen veszélyes lehet ilyesfajta szükségállapotot kihirdetni. Indiában ez az időszak egy közel két éves periódus volt, amely alatt Indira Gandhi felfüggesztette a polgári szabadságjogokat, dekrétumok alapján uralkodott, bebörtönöztette a politikai ellenfeleit, betiltott médiaorgánumokat és megteremtette egy tartós diktatúra alapjait. Az ellenzéki pártokat is betiltotta, a helyi önkormányzatokat felszámolta és vezetőiket börtönbe vetették. Sőt, kényszerű sterilizációt is megkíséreltek a lakosságon, hogy ezzel próbálják meg csökkenteni a népességnövekedést.

Mindezek a szörnyűségek és a szükségállapot bevezetése viszont egy dologra vezethetők vissza: Indira Gandhi elvesztett egy pert, aminek végeredményeként elmozdíthatták volna az ország éléről. Ezért vezette be ezeket a különleges intézkedéseket, végeredményben pedig az ellenzéket akarta megsemmisíteni.

A jelenlegi helyzetünk, bár nem ilyen sötét, párhuzamba vonható ezzel a történettel. A több évszázados amerikai intézmények, mint a (szólásszabadság védelméről szóló) első alkotmánykiegészítés, az elnökválasztó testület és még maga a szenátus is hirtelen támadások kereszttüzében van, sőt, egyesek még a legitim voltukat is megkérdőjelezik. Hogy miért? Azért, mert jelenleg ezek az intézmények megakadályozzák a baloldalt abban, hogy elhallgattassák a jobboldal egy részét. A szenátus és az elnökválasztó testület azt a célt hivatott szolgálni, hogy a kevésbé népes államokat és a kisebbségeket védjék az elnyomó többséggel szemben. Az Egyesült Államok mindennapi politikai folyamatai és intézményei olyan eredményt hoztak, ami kedvezőtlen a baloldal számára, épp ezért a baloldal megpróbálja illegitimnek beállítani ezeket. Brett Kavanaugh főbírói jelölése veszélyeket rejt magában, mert... a demokraták annak örülnének, ha egy baloldali bíró került volna be a testületbe, és azt gondolják, nekik valamiféle felsőbb hatalmuk van.

Williamson szerint ez a túlhajtott félelem talán nem is a politikáról szól. Nyilvánvalóan, akik tüntetni mennek, azért vannak ott, mert elégedetlenek a rendszerrel. Viszont 30 év politikai tudosítás után úgy véli, ezek az emberek általában kategorikusan boldogtalanok és eltévelyedettek. Számukra a politika tölti be azt az űrt, amit korábban a család, vagy a vallás – két olyan horgony, amitől a modern ember hajlamos elsodródni – töltött be. Azok a emberek, akik úgy beleesnek a politikába, mintha az a személyes kiteljesedésük része lenne, azt hiszik, most minden, ami számít kockán forog.

A világnak nemsokára vége lesz, és rajtunk áll, hogy megakadályozzuk. Mert ha nem lesz vége, mi értelme ennek az egész hercehurcának...? Nem igaz...?

Szemlézte: Gyarmati Emese