2018. október 10. 12:01 - Danube Institute

Donald Trump – a szerencse vagy apja fia?

trump_tower.jpg

Donald J. Trump hatalmas üzleti birodalmat épített ki, milliárdossá vált, majd megnyerte az amerikai elnökválasztást – mindezt a saját erejéből. Legalábbis ezt a történetet hallhatta eddig a nagyvilág, de a New York Times legújabb oknyomozó riportja szerint értékesebb volt az ezüstkanál, mint eddig hittük.

A 2017-es elnökválasztási kampány során Trump végig azt állította, hogy sikereit kemény munkával érte el és pénzügyi tehetségének köszönheti, ami az édesapjától kapott egymilliós kölcsönt milliárdos birodalommá változtatta.

Mint ismeretes, Trump az adóbevallásait az előző elnökjelöltekkel ellentétben nem bocsátotta közre, ami hosszú spekulációhoz vezetett vagyona természetéről. A Times nyomozása nem tárta fel az elnök közelmúltbeli üzleti ügyeit, de tiszta vizet önthet a pohárba a vagyona eredetét illetően.A hónapok óta tartó nyomozás, amelyet egy Trump Towerből érkező, névtelen levél indított el, megállapította: Fred és Mary Anne Trump több mint egy milliárddollárt adtak gyermekeiknek összesen, amely az 55 százalékos örökösödési és ajándékozási adó miatt legalább 550 millió dollár befizetendő adót jelentett volna. A Trump család ebből mindössze 52 milliót fizetett be, vagyis mintegy 5 százalékot, és általuk alkalmazott adóelkerülési taktikák egyes adóügyi szakértők szerint meghaladják a jogi kiskapuk kijátszását.

Trumpnak gyerekkorától kezdve jelentős összegeket írtak a nevére, így nyolcévesen már milliárdos volt. A sokat emlegett egymillió dolláros kölcsönön túl, amivel üzleti karrierjét kezdte, összesen közel 140 milllió mai dollárnyi kölcsönt kapott édesapjától, amelynek nagy részét sosem kellett visszafizetnie. Ezen kívül Fred Trump folyamatosan kész volt további támogatást nyújtani – még ha ez az illegalitás határát is súrolta. Pontosan ez történt például a Trump Casinóban, ahol jelentős tartozások halmozódtak fel, míg meg nem jelent Fred Trump egy bizalmas könyvelője 3,5 millió dollárral, amiből zsetonokat vásárolt, de sose tette meg őket.

Ennél is jelentősebb azonban, hogy Fred Trump egészségének romlásával hogyan próbálta meg a család az egész vagyont a gyerekek kezére játszani az adók megfizetése nélkül. Első lépésként létrehoztak egy céget, ami színleg Fred Trump beszállítója volt – a valóságban azonban csak papíron létezett, és a már megtett beszerzéseket listázták rajta, hogy aztán a kifizetések a cég tulajdonosaihoz, Donaldhoz és testvéreihez áramoljanak. Később, a vagyon nagy részének átruházásakor, amire egy specializáltan adóelkerülésre létrehozott pénzügyi formációt használtak, súlyosan alábecsülték vagyontárgyaik értékét. Hasonló volt az a taktika is, amikor Fred Trump 15,5 millióért részesedést vásárolt az épülőben lévő Trump Palace-ben, hogy később 10 ezer dollárért továbbadja azt. Más dokumentumokból derül ki, hogy a vásárló a fia volt.

Az így örökölt vagyonnak köszönhetően nem csoda, ha Trump sikereket ért el az üzleti életben. Ezek, illetve pénzügyi zsenialitásának pontos értékelése azonban szintén kérdéses lehet. A feldolgozott adatokból kiderül, hogy sorozatosan küzdött pénzügyi gondokkal, amiknek kezelésére még apja halála után is a Fred Trump-vagyont használta. 2004-ben adta el édesapja birodalmának utolsó részét, részesedése 177,3 millió akkori dollár volt. Mint kiderült, a bankok akkor ezt a vagyon több százmillióval többre becsülték – Donald Trump rossz üzletet kötött.

Szemlézte: Bálint Janka

komment
süti beállítások módosítása