Újraélednek a dühöngő hatvanas évek?

2018. augusztus 23. - Danube Institute

hatvanas.jpg

A dühöngő hatvanas évek örökösei újra akarják játszani a régi játszmákat − írja Gilbert T. Sewall az American Conservative-ban.

1968 határkő a régi politika és kultúra, valamint az új között. A vietnami háborús kudarc, Martin Luther King meggyilkolása, az Amerika-szerte kitörő tüntetések jelzik a fordulópontot. Kalifornia is fel volt forgatva, a tüntetőktől a drogok hirdetéséig.

De amíg az egyetemisták és a képzett elit tüntetett, addig a dolgozó emberek Amerikája nem csatlakozott hozzájuk, inkább az új mozgalmak ellenfelei mellé állt. Ezt mutatják az 1968-as és '72-es nixoni győzelmek is.

Theodore Roszak a The Making of a Counter Culture c. könyvében arról írt, az ifjúság lázadása nem kevesebbet, mint a megváltást ígérte. Az ifjúsági kultúra kihívást intézett a technokrácával és a lélektelenséggel szemben.

A lázadó fiatalok azonban később a saját zsenialitásukban és erkölcsükben bízva hitrendszerré alakították a politikát. Drága külsőségekké kezdtek válni a hippikorszak életmódjának jelenségei.

Vezető személyiségek egyre inkább rájöttek arra, hogy nagy pénzt lehet csinálni az ellenkultúrából.

A hatvanas évek vége a szórakoztatóipar áttörését is jelentette, kiszabadulást a hagyományos társadalmi kötöttségekből, felelősségekből. A feltétel nélküli szabadság lehetőségeket, újdonságot és szórakozási lehetőségeket jelentett. A szabadság azonban hamarosan társadalmi feszültségekbe torkollott.

És most, ötven évvel később az új mozgalmárok ismét a faji kártyát, a szexuális irányultságokról és a migrációról szóló vitákat akarják elővenni. Ismét életre kelt a fél évszázados felszabadító mozgalom, és most már a „fehér kultúra” maradék legitimiációját akarják elvenni. A dühöngő hatvanas évek örökösei újra akarják játszani a régi játszmákat.