Amerika épp elszúr valamit Szíriában

2018. március 06. - Danube Institute

sziria_1.jpg

Az Egyesült Államok leghűségesebb kurd szövetségesei Szíriában épp kibékülnek a fő ellenféllel, Bassár el-Aszad szír elnökkel. Ez nem jelenthet meglepetést azoknak, akik szorosan követik a kurd YPG és Törökország harcát a szíriai Afrin környékén – írja Geoffrey Aronson Közel-Kelet kutató, a The American Conservative oldalán megjelent cikkében.

A szír polgárháború 2011-es kitörése óta a kurd kisebbség katonai szervezete, a YPG és annak ernyőszervezete, az SDF az Egyesült Államok egyedüli megbízható szövetségese a szír kormánnyal és az Iszlám Állammal szemben. A szerző szerint a nézeteltérést az okozza, hogy a kurdok által ellenőrzött három észak-szíriai kanton határos Törökországgal, és emiatt Ankara közvetlen kapcsolatot lát a szíriai kurdok és a saját területén tevékenykedő kurd terrorszervezet, a PKK között.

Január 20-án Törökország korlátozott katonai hadműveletet kezdett az észak-szíriai Afrin városa körül, hogy kiűzze onnan a kurdokat. A napokban erre válaszul a damaszkuszi kormány is csatlakozott a küzdelembe, a szír hadsereg egyenruháját viselő harcosokat küldve a saját polgárai megsegítésére.

A szerző szerint ugyan a konfliktus bonyolultnak tűnhet, de nem lehetetlen megérteni. A kisebbségek és az arabok közötti − sokszor véres − kapcsolat az ország kikiáltása óta jelen van, nem kizárólag Szíriában. Az USA azonban sokszor túlságosan leegyszerűsíti az összetett kapcsolatrendszert a Közel-Keleten „jó- és rosszfiúk harcára”.

A Fehér Ház által támogatott csoportok pedig ezzel szemben közel sem mindig jók, sőt általában a szürke különböző árnyalataiban pompáznak – írja a kutató. Így érte el a szövetségi kormány azt, hogy a fegyverrel és tanácsadókkal támogatja azokat a kurdokat, akikkel a NATO-szövetséges Törökország háborút vív. A kurdok aktív támogatásával a Trump-adminisztráció célja az, hogy a polgárháború végével egy stabil ellenpólus legyen a szír rezsimmel szemben, melyen keresztül beleszólhatnak a rendezésbe – írja Aronson.

Azonban sem Damaszkusz, sem Ankara nem tűrne el egy kurd enklávét a közös határon. Előbbi az ország teljes területének 20%-a fölötti szuverenitás gyakorlása, míg utóbbi a törökök a kurd irredentizmussal szemben érzett történelmi gyanakvása miatt – állapítja meg a szerző.

Hadműveletével török kormány Aronson szerint a szír rezsim karjaiba tereli a kurd kisebbséget, pont oda, ahova Ankara, Moszkva és Bagdad akarja. Ez már önmagában jelentős eredmény a szerző szerint. Mintha csak egy kottából játszanának, a török és a szír erők nagysága pont elég arra, hogy felhívja magára figyelmet, de ne jelentse a háború kiszélesítését. A kurd kisebbségnek a szerző szerint kezdik belátni, hogy a külön út nem megoldás, és az egyetlen realitás – amit a török beavatkozás pontosan megmutat –, hogy megegyeznek a damaszkuszi kormánnyal, elfogadva egy egységes Szíriát.

A szerző szerint az erre való hajlandóságot mutatja, hogy mindkét oldal médiája üdvözölte a szír kormány segítségét a „török agresszióval szemben”. A szír irreguláris csapatok bevonulását a YPG erők ünnepelve fogadták.

Mindezen események kérdésessé teszik az Egyesült Államok szerepét a háború utáni rendezésben és a kurdokra való támaszkodás immár egyre kínosabban drága zsákutcát jelent az amerikai kormányzatnak – zárja gondolatait George Aronson.

Szemlézte: Berkes Rudolf