2018. január 16. 08:01 - Danube Institute

Kellene egy második Brexit-népszavazás?

nigel_farage_ukip.jpg

A volt UKIP-vezér, EU-szkeptikus Nigel Farage egy újabb népszavazás kiírását sürgeti annak érdekében, hogy megerősítsék a kilépéspártiak pozícióját. A Brexit-kampány prominens alakja aggodalmait fejezte ki a tárgyalások alakulásával kapcsolatban.

Az Observer brit újságnak adott interjújában Farage – az euroszkeptikus UKIP párt azóta visszavonult vezetője – egy jól szervezett és finanszírozott lobbista csoportról beszélt, akik EU-ban való maradás mellett kampányolnak. Ez a csoport Farage szerint „veszélyeztetheti azt a történelmi győzelmet, amit a Brexit jelent”. Ennek érdekében egy második népszavazást kéne tartani az ügyben a politikus szerint.

A Brexit-népszavazás során 2016-ban a brittek 52-48 százalék arányban az Európai Unióból való kilépés mellett tették le a voksukat. Az Egyesült Királyság és az Európai Unió között 2017 nyara óta zajlanak tárgyalások a kilépés pontos menetéről, melynek kapcsán már megállapodtak az első szakasz során tárgyalt kérdésekről. Ilyen volt például az ír-északír határ kérdése, a polgárok jogainak helyzete, vagy az ún. Brexit-bill, ami a kilépés anyagi kötelezettségét állapította meg.

Theresa May kormánya leszögezte, hogy nem fognak újabb népszavazást tartani. A kormány jelenleg az EU-val tárgyal a későbbi kereskedelmi kapcsolatokról.

Sok Brexit-párti személy attól fél, hogy a kormány nem tesz eleget a tárgyalások során az ország szuveneritásának és önálló bevándorláspolitikájának visszaállítása érdekében. Számos EU-párti lobbista pedig a közvélemény álláspontjának változása miatt tartja szükségesnek az új népszavazást. Az emberek a Brexit-folyamat nehézségeit látva megváltoztatnák korábbi döntésüket – érvelésük szerint.

Egy minap megjelent közvélemény kutatás 1049 választót kérdezett meg a második népszavazással kapcsolatban. A megkérdezettek 51-43 százalék arányban utasították el a második népszavazás ötletét, azonban egy újra kiírt szavazás esetén 55%-uk maradna az EU-ban, ezzel megfordítva a korábbi népszavazás eredményét.

A hír a Reuters oldalán jelent meg.

Szemlézte: Berkes Rudolf

komment
süti beállítások módosítása