#MeToo – A bátor kiállás és a népbíráskodás

2017. október 25. - Danube Institute

metoo1.jpg

„Napokig haboztam, mielőtt ezeket a sorokat le mertem volna írni, mert féltem, hogy visszaütnek” – kezdi vallomását Annika Hernroth-Rothstein svéd újságírónő. Szerinte a #MeToo kezdeményezéssel egyet lehet érteni, de a formátum amit üzeneteik közvetítésére választottak, rendkívül problémás.

Mikor néhány hete Harvey Weinstein hollywoodi producert egymás után vádolták meg nagynevű színésznők szexuális zaklatással, mintha egy végeláthatatlan és bonyolult dominósor első elemét lökték volna fel, hogy aztán rettentően nagy botrány alakuljon ki az egymás után feldőlő, újabb dominók nyomán.

Világszerte nők ezrei törték meg a hallgatást, ragadtak billentyűzetet, hogy kiírják magukból, kinyilvánítsák mások felé: ők is áldozatok. A mozgalom alig néhány napon belül „rendszámot” is kapott: ez lett a MeToo hashtag. A közhely, miszerint szórakoztatóipari érvényesülés útján a színésznők és énekesnők gyakorta kényszerülnek elviselni gazdag producerek és rendezők tolakodó, sokszor egyenesen erőszakos vagy gusztustalan érdeklődését, gyakorlatilag egyidős magával a szórakoztatóiparral.

A botrány azonban nem maradt meg Hollywoodban, hanem napok alatt rengeteg más területre is átterjedt. Az átlagemberek, vagy inkább átlagáldozatok, híres példaképeik kiállásából merítettek erőt ahhoz, hogy szembe tudjanak nézni saját múltjukkal, és hogy tudassák a világgal mennyien is vannak.

A Weinstein-botrány nem csupán egy nagynevű producer elkerülhetetlen bukását hozta magával, hanem felkavarta a közhelyek állóvizét is, és szempillantás alatt a munka és a privát élet majdnem minden területére átterjedő mozgalommá alakult. A megszólalóknak úgy tűnik egyszerre célja a hallgatás megtörése, egymás támogatása, és emellett az egykori elkövetők megbüntetése is. Rothstein szerint azonban a maradandó változás eléréséhez nem ártana tartani magunkat bizonyos alapelvekhez, vagy végeredményben minden ugyanúgy fog maradni.

„Először is” – írja Rothstein – „ha valaki bűncselekmény áldozata lesz, azt jelentenie kell a hatóságoknál”. Ez az alap, amiben meg kell egyeznünk, ennek a szemléletnek az elérésére kell törekedni. Természetesen nem valamilyen homályos morális parancs miatt, hanem az önbíráskodás elkerülésének érdekében; hiszen bármi is történik, mindenkit meg kell hogy illessen az ártatlanság vélelme: „lehetőség szerint ne veszítsék el emberek az állásaikat vagy a reputációjukat egy hashtagnek köszönhetően”.

Másodszor, Rothstein szerint vigyázni kell a mondanivaló felhígításával is: a szexuális felhangú beszólogatás nem fogdosás, és a fogdosás nem nemi erőszak. A kategóriák megkülönböztetése a #MeToo célja érdekében fontos, hiszen ha egy kalap alá veszünk mindent, „akkor meg lehet bélyegezni az összeset egyszerű hisztériaként”. 

Problémás lehet magának a #MeToo-nak a célja is. Ha az célja, hogy a szexuális zaklatásra hívja fel a figyelmet azzal, hogy megmutatja milyen sok áldozat van, az nagyszerű cél, de mit is takar pontosan a szexuális zaklatás fogalma? Nők után fütyülést, diszkomfort érzést a munkahelyen, vagy csak és kizárólag a szigorú értelemben fizikai erőszakot? Mi esik a a fekete, teljesen elfogadhatatlan zónába, és mi esik a szürkébe, ami morálisan lehet hogy problémás, de nyilvános meghurcolással még nem jár? − teszi fel a kérdést a szerző. Elképzelhető lenne, hogy a #MeToo előbb-utóbb túlságosan felületessé válik ahhoz, hogy tényleg változást tudjon kicsikarni?

A legfőbb célnak – véli Rothstein – annak kellene lennie, hogy bárki, bármely nő vagy férfi, mindenkor elég bátornak érezze magát ahhoz, hogy jelentse ha baj történik. Ennek a nehéz lépésnek a megtételéhez kell egy erős társadalmi támogatottság a hátuk mögött. Ha mindezt megkerüljük, ha az információt és a döntést egyből az internet arctalan népbíróságának kezébe nyomjuk, „akkor az ítéletet a népszerűség, a politikai trendek, és a közvélemény hullámzása fogja meghatározni. Nem lesz mögötte sem bizonyíték, sem bárki által ellenőrizhető eljárás.” Ez végeredményben csak szenvedést és elégedetlenséget fog okozni mindenkinek.

Közbeszéd tárgyává tenni a szexuális erőszakot jó kezdeményezés, azonban Rothstein szerint a hashtagek használatával történő vádaskodás végeredményben nem segíti elő párbeszéd, vagy vita kialakulását – éppen ellenkezőleg, még árthat is neki.

Szemlézte: Szegőfi Ákos