Izolacionizmusra vágynak az amerikai emberek

2016. november 30. - Danube Institute

izolacionizmus_1.jpg

Az elit globális szerepvállalást, a tömegek izolacionizmust szorgalmaznak. A washingtoni politikai elit elveszítette a tömegekkel való kapcsolatát: nem értik többé, hogy mi az emberek legfőbb vágya – írja Bonnie Kristian az American Conservative-ban

A demokrata elnökjelölt, Hillary Clinton győzelme talán ezen az értetlenségen is úszott el: egy olyan tendencia folytatását ígérte, amelyre a legkevésbé sem volt igény. 

Az, hogy Hillary Clinton, a líbiai incidens elhíresült arca, az iraki és az afganisztáni beavatkozás támogatója lehet az Egyesült Államok új elnöke, sokakban nem keltett biztonságos érzetet. Azok az emberek, akik ellenezték az utóbbi kettőt, teljes mértékben kiábrándultak belőle; akik esetlegesen valamelyik beavatkozást akár támogatták, azonban csalódtak a várakozásoktól messze elmaradó eredményektől.

Mostanra elérkezett a közvélemény egy olyan ponthoz, ahol a világháborúkat megelőző arany időszak izolacionizmusa vált a legcsábítóbb külpolitikai hívószóvá. A republikánus elnökjelölt teljes bizonyossággal nagy számban könyvelhetett el támogatókat azokért a kijelentéseiért, melyek szerint az Egyesült Államok túlzott terjeszkedése elítélendő, és sokkal több teret és lehetőséget kellene adni más nagyhatalmaknak, s véget kell vetni állandó démonizálásuknak.

A 2011-es beavatkozást megelőzően egy alapvető jellemvonása volt az amerikai külpolitikának: a katonai hatalom segítségével stabilitást lehet elérni, és előre megjósolhatók ezen beavatkozások eredményei. Ez a beidegződés látszott az afganisztáni és iraki bevonulások és nemzetépítő törekvések során is. Mindkét esetben megalapozatlan, be nem váltott ígéreteket fogadtattak el az Egyesült Államok állampolgáraival. A korábbi kormányzatok pedig nem igazán ismerték el e felfogás kudarcait.

Tizennégy évvel később – fogalmaz Kristian – Afganisztán, Irak és Líbia esetében is rosszabb a helyzet. A tendencia azt mutatja, hogy a közvélemény belefáradt, megelégelte az eredménytelen háborúkat, miközben Washington megnyerhetetlen konfliktusokat hajszol. Az emberek úgy látják, hogy negyed évszázadnyi – az ígéretekkel ellentétes eredményeket hozó– beavatkozás nem elfogadható.

Egy olyan kormánytól, amelyik ilyen szinten nem képes értelmezni a saját állampolgárai véleményét, illetve nem képes azok akaratát képviselni és érvényesíteni, hogyan várható el, hogy sikeresen irányítsa a háttérből globális játékmesterként a nemzetközi színtéren zajló megannyi folyamatot − zárja sorait a szerző.

Szemlézte: Molnár Gergő