Európa morális válságáról

2016. november 18. - Danube Institute

valsag_eu.jpg

Az emberről és az emberi közösségről alkotott eszméjének magasabb rendűségét alátámasztani nem hajlandó vagy képtelen Európa a 21. században valószínűleg nem fogja tudni megvédeni magát a külső fenyegetésekkel szemben, illetve kezelni azokat a nehézségeket, amelyek egykor külső, de ma már belső problémaként jelentkeznek − írja George Weigel az Ethics and Public Policy Center oldalán megjelent elemzésében.

A cikkben a szerző egy, a Varsói Egyetemen tartott előadásában elhangzott gondolatairól ír, hogy ő mit tart olyan tényezőknek, melyek valós fenyegetést jelentenek Európa számára a 21. században, kezdve a külső környezet elemzésével, majd fokozatosan áttérve a belső problémákra. Weigel szerint az öreg kontinenst két külső és hat belső tényező fenyegeti.

Az első külső veszélyforrás az elemzés szerint az, hogy Vlagyimir Putyin orosz „elnök/cár/diktátor” célja az 1989-91-es rendszerváltozások nyomán az elmúlt negyedszázadban kialakult politikai helyzet megváltoztatása, Oroszország Európára gyakorolt hatalmi befolyásának visszaállítása révén. A szerző úgy látja, Putyin „neoimperialista törekvéseit” részben az eurázsiai ideológia mögé rejti, részben azok a rendkívüli propaganda-hadjáratokban és dezinformáló kampányokban jelennek meg. Az, hogy Európa nem képes hatékonyan fellépni az orosz agresszióval szemben, rendkívül veszélyes helyzetbe hozhatja a Nyugatot.

Weigel szerint az Európával szembeni amerikai közöny a ’20-as és ’30-as évek óta a legmagasabb. A külpolitikai problémák (amelyek között ott szerepelnek az európai instabilitás okozta kihívások is) alig tematizálták a 2016-os elnökjelölti kampányokat, annak ellenére, hogy az Obama-adminisztráció által követett külpolitikai irányvonal „hatalmas kudarcnak” bizonyult. A cikk szerint a közöny bizonyára Amerikának a problémája, ugyanakkor veszélyforrás lehet Európa számára is, melynek rendkívül szüksége van az atlanti térség túloldaláról érkező támogatásra. „A közeljövőben azonban ez a segítség nem fog megérkezni.”

Az első belső probléma, amivel Európának szembe kell néznie, az, hogy a posztmodern kultúra felelőtlensége a nyugati intellektuális és erkölcsi értékekbe, a nyugati civilizációba vetett bizalom válságát idézte elő Európa-szerte. Az európai demokrácia-felfogásban nem veszik tekintetbe a kereszténység hozzájárulását a szabadság megteremtéséhez, de nem foglalkoznak az antik görög gondolkodásmód észbe vetett bizalmával, valamint azzal a római meggyőződéssel sem, hogy a jog uralma felette áll a kényszerítő erő uralmának.

Az Európai Unió Brexit-kudarca, arról árulkodik, hogy az EU nem mutat hajlandóságot a briteknek az uniós intézmények demokrácia-deficitjével kapcsolatos aggodalmainak elismerésére (amely aggodalmak egyébként az egyik fő érvként szolgáltak az Unióból való kilépésre buzdítók számára). Az EU alkalmatlansága, hogy kezelje a nyilvánvaló hiányosságokat és problémákat, a jövőben további kilépéseket eredményezhetnek.

Ötödik problémaként az Európára nehezedő demográfiai válságot, az alacsony születésszámokat jelöli meg a szerző. Weigel vélekedése szerint a demográfiai vákuum a természetben előforduló többi vákuumhoz hasonlóan, nem marad vákuum: betöltik azt, és a változás komoly beilleszkedési problémákat eredményezett. „Mi történik akkor, amikor egy egész kontinens, amely gazdagabb, egészségesebb és nagyobb biztonságban van mint valaha, kudarcot vall az emberi jövő legelemibb feltételeinek megteremtésében, a jövő generációinak létrehozásában?”

A populizmus új formái, úgy látszik, hogy elfeledkeztek arról, milyen szerepet játszottak a huszadik századi Európa történelmében a régi és az új demokráciák destabilizálásában. A szerző szerint ezek a fejlemények a demokráciába vetett bizalom hiányát tükrözik, valamint a tekintélyuralmi rendszerek különböző formáinak elfogadására való növekvő hajlandóságot.

Weigel elemzésében hetedik problémaként az európai, Burke-i liberális konzervativizmus hiányát jelöli meg. Egy olyan párt hiányát, amely a társadalom kis egységeit „dédelgeti”, törekedve a jólétük növelésére, a szubszidiaritás társadalmi-etikai alapelvét igyekszik megragadni, illetve „megérti, hogy az állam a társadalom szolgálatáért létezik”.

A problémák lényegét a szerző az ún. Böckenförde-dilemmában látja: a modern, szekuláris liberális-demokratikus állam az erkölcsi és kulturális előfeltételeken alapul, amelyeket az állam maga nem tud létrehozni. „Ezért ha Európa a demokrácia-deficit különböző formáival küszködik, akkor ez valószínűleg amiatt van, mert más alapvető, morális és kulturális hiányosságokkal is szembe kell néznie.”

Szemlézte: Árpási Botond