Mi a CETA tanulsága?

2016. november 02. - Danube Institute

ttip.jpg

Az Európai Unió hibás munkafolyamatai komolyan hátráltatták a kanadai-európai szabadkereskedelmi egyezmény, a CETA előrehaladását.

A Kanada és az EU közötti Átfogó Gazdasági és Kereskedelmi Megállapodás (CETA) aláírása előtti utolsó hónapban egymásnak ellentmondó álláspontokra lehetett következtetni a kanadai kormány kijelentései alapján. Retorikájában erősítette azt a vonalat, amely szerint befejezték a megállapodással való munkát, és a kimenetel csupán az európaiaktól, pontosabban a belgiumi Vallónia döntésétől függ, azonban a vallon és szövetségi belga felek közötti tárgyalás résztvevőjeként azt a reményt erősítette a vallonokban, hogy változtathatnak még az egyezség tartalmán.

A kanadai nemzetközi kereskedelmi miniszter, Chrystia Freeland azonban otthagyta a vallon regionális kormányzattal való tárgyalásokat. Ezzel a lépésével egyértelműen jelezte, hogy Kanada lezártnak tekinti a tárgyalássorozatot: amennyiben a vallon önkormányzatnak fenntartásai vannak, azt kénytelen lesz már Belgium, illetve az Európai Unió döntéshozóival megtárgyalni. Ezzel úgy tűnhetett, hogy a CETA-tárgyalások véget is érhetnek és a szabadkereskedelmi megállapodás elbukik, azonban az esemény egy jól átgondolt taktikai húzásként lett értékelve, miután egy héttel később a vallon kormányzat − már az általa elfogadott értelmező függelék hozzácsatolását követően − zöld utat adott az így már közel 1600 oldalas dokumentum elfogadásának.

Így most már mind a 28 uniós tagállam és Kanada is jelezte aláírási szándékát, ezért október 30-án Justin Trudeau kanadai miniszterelnök Brüsszelbe repült az ünnepélyes aláírásra.

Azonban az, hogy a vallon fenntartások nyomán létrejött egy – az eredeti szöveget értelmező – függelék, azt mutatják, hogy a valódi probléma az Európai Unió által tárgyalt kereskedelmi egyezményekkel a munkafolyamatban keresendő, nem a tartalomban.

Míg a kanadai fél a kezdetektől fogva bevonta a folyamatba az ebben érdekelt nemzeti feleket, így a nagyobb cégeket és a szakszervezeteket, és álláspontját is így alakította ki; addig az európai fél nem vette komolyan a fenntartásait már idén februárban nyilvánosságra hozó vallon önkormányzatot. Ez pedig egy kifejezetten rossz képet fest a jövőbeli partnerek számára az Európai Unióval való megegyezések kimeneteléről, hiszen bármikor megjelenhet egy elégedetlen fél az Unión belülről, amely képes a folyamatot huzamosabb időre feltartóztatni, esetlegesen megbuktatni. Az Európai Uniónak van még javítanivalója a munkafolyamatokon és a kommunikációs csatornák használatán, hiszen ez a kellemetlenség is kiküszöbölhető lett volna, amennyiben ez a függelék már hónapokkal ezelőtt létrejön.

De nem csak az Európai Unió követett el kommunikációs hibákat a szabadkereskedelemmel kapcsolatban. Kanadán belül is vannak, akik elutasítják az ilyen megállapodásokat, erősödik a globalizációellenes érzület. Abban, hogy a közvélemény ilyen komoly kritikával illeti ezeket az egyezményeket, közrejátszik az a tényező, hogy az ezeket a megállapodásokat támogató gazdasági és politikai elit képtelen bebizonyítani ezeknek hasznát a nemzeti gazdaságok számára.

Ahogyan Dan Ciuriak, a Nemzetközi Innovatív Kormányzás Centrumának munkatársa és a nemzetközi kereskedelem szakértője megfogalmazta: „Ahogy a háborúnak az első áldozata az igazság, úgy a recesszióé a kereskedelem”. Ha az emberek hosszú távon munkanélküliségben élnek, miközben mégis kimutatható egy rendkívül lassú növekedés a gazdaságban, úgy máris hátrahagyottnak érzik magukat, amelyből egyenesen következik, hogy valakit vagy valamit ezért hibáztatni kell.

Robert Wolfe, a Queen Egyetem politikatanulmányi karának professzora magyarázatot kívánt adni a felélénkülő globalizációellenes érzületre: szerinte az emberek nem azért ellenzik a globalizációt, mert átfogóan értelmezni tudják a tényleges jelentését és minden aspektusát a következményeivel együtt, csupán érzékelik a súlyosbodó társadalmi és bevételi egyenlőtlenségeket, melyre könnyű választ ad a globalizáció megfoghatatlan gonoszként való értelmezése.

A szabadkereskedelmi egyezmények pedig elősegítik a globalizáció felerősödésének folyamatát, így logikájuk szerint egyértelműen ezeknek is köszönhető a nehéz helyzetük. A recesszió és a különösen a fiatalok körében magas arányú munkanélküliség korában tehát egyáltalán nem meglepő, hogy az emberek bűnbakot keresnek, és az egyébként is politikai támadások alatt álló globalizáció gyakorta nem alaptalanul válik a kritikusok célpontjává. A szabadkereskedelmi egyezmények megítélése egyértelműen mélyponton van, és ez komoly hatással lehet több nagyszabású egyezményre, köztük a TTIP, a TTP, illetve a Brexitet követő alternatívákra is.

Szemlézte: Molnár Gergő