2016. október 20. 08:01 - Danube Institute

Meg lehet érteni Putyint?

putyin_obama_1.jpg

Ugyan teljesen érthető az oroszok elszigetelésének és a velük való konfrontációnak a gondolata, mégsem ez a legbölcsebb külpolitikai irány a következő amerikai elnök számára. Meg kell érteni Putyin gondolkodását, mivel mostanra ő határozza meg egy személyben az orosz külpolitikát. Moszkvának számos sérelme és egyben világpolitikai ambíciói vannak. „Az Egyesült Államoknak vállalnia kell a szükséges konfliktusokat és illúziók nélkül keresni a közös érdekeket, ahol lehetséges” – írja Gerald F. Hyman a National Interestben.

A Barack Obama elnöksége és Hillary Clinton külügyminisztersége alatt újrarendezett orosz-amerikai kapcsolatokat bukott irányzatnak tartja Gerald F. Hyman a National Interestben közölt írásában. Szerinte először is Putyin feltevéseit, érdekeit és személyes stílusát kell megérteni, mivel mostanra ő vált az orosz külpolitika egyedüli alakítójává. Putyin a Nyugatot és elsődlegesen az Egyesült Államokat okolja a Szovjetunió felbomlásáért és Oroszország szerepvesztéséért. Úgy látja, hogy az Európai Unió és a NATO bővítése Közép-Európában és a Baltikumban egyszerre jelent lélektani és biztonsági kockázatot Oroszországnak. Putyin szerint amikor Hillary Clinton volt a külügy élén, az Egyesült Államok beavatkozott az orosz belpolitikába.

A volt Szovjetunió területén kívül az orosz terjeszkedés inkább szórványos és spontán. Az Aszad-rezsimet Szíriában az oroszok részint a tartuszi tengeri támaszpontjuk miatt támogatják, de egy másik indokuk, hogy rávilágítsanak arra, az USA közel-keleti intervenciói és a demokrácia-export megbuktak.

Putyin nem azért támogatja Aszadot, mert szereti, hanem mert úgy gondolja, hogy az iszlamisták legyőzésében hatékonyabb szövetséges lehet, mint a nyugatiak által támogatott „mérsékelt” felkelők fragmentált csoportjai. Végül az oroszok beavatkozása az amerikai elnökválasztásba valójában Putyin visszavágása az amerikaiaknak, amiért ők a demokráciát és a szabad sajtót reklámozták, civileket és ellenzéki szervezeteket támogattak Oroszországban.

„De Sztálintól különbözően, Putyin nem irracionális, nem megalomániás, belpolitikai és külpolitikai értelemben sem az. Autoriter, de (még) nem totalitariánus” – írja Hyman. Oroszország tárgyalóképes partner, ennek példája Moszkva termékeny szerepe az iráni atomtárgyalásokban, Aszad vegyi fegyvereinek leszerelésében, az Észak-Korea elleni szankciók formális támogatásában; vagy az együttműködése az amerikaiakkal a tálibok elleni afganisztáni harcban. Putyin hajlamos még az amerikaiakkal is együttműködni valamilyen érdekegyezés esetén, ugyanakkor mindig Oroszország érdekeit fogja előtérbe helyezni. Számítani kell arra is, hogy a „poszt-szovjet megaláztatás” után vissza akarja szerezni a korábbi világhatalmi pozícióját. A két ország kapcsolata nem kooperatív, hanem versengő lesz. Továbbá az oroszokat megfogja próbálni egymás ellen kijátszani a nyugati országokat.

A következő elnöknek tehát tisztán szem előtt kell tartania az amerikai érdekeket, de jó szándékkal kell az oroszok felé fordulni. Kevés hibát engedhet meg magának az Egyesült Államok, realista döntéseket kell hoznia és nem szabad idealista kifizetésekben gondolkoznia. Megfontolt és hiteles elköteleződéseket kell ígérnie az Egyesült Államoknak. A NATO által húzott vonalaknak tisztának kell lennie. Ebbe beletartozik Közép-Európa és a Baltikum védelme. Viszont nem ilyen egyértelmű Grúzia és Ukrajna kérdése, és számos további kihívás áll a szövetség előtt.

Az amerikai külpolitikának tehát nyitottnak kell lennie az együttműködésre, de nem szabad illúziókat támasztania és tisztán le kell fektetnie az amerikai érdekeket. „Az alternatíva a világ második legnagyobb katonai hatalma, akinek a politikája teljes mértékben egy ember határoz meg, aki inkább nyers, elszigetelt, bosszúszomjas, megsebzett, szeszélyes és keserű, amilyennek talán lennie kell.”

Szemlézte: Szászi Áron

süti beállítások módosítása