Inspirálnia kell a politikának!

2016. május 10. - Danube Institute

politika_1.jpg

A képzelőerő és a kreativitás politikai fontosságát hangsúlyozza legújabb cikkében David Brooks, a New York Times konzervatív publicistája. Brooks szerint a fantázia hiánya például Hillary Clinton olyan megnyilvánulásaiban is erőteljesen látszik, mint amikor a Nyugat-Virginia-i szénbányászok munkahelyeinek közelgő eltűnéséről beszélt.

Hillary Clinton még márciusban beszélt arról, hogy a gazdasági változások során „sok szénbányász elveszíti munkáját és sok bányatársaság bezár”. Ez Brooks szerint az alapvető igazsága ellenére buta politikai megnyilvánulásnak számít. A szerző magyarázata így szól: Clinton iparátszervezést sürgető beszéde a veszteség utáni megújulás paneljeire épít, és önmagában ugyan teljesen értelmes, ugyanakkor jól mutatja a politikai kreativitás hiányát. Clinton ezért „nem hangzik képzelőerővel rendelkező elnökjelöltnek, aki friss szemmel tud nézni a jelen problémáira” − állítja a szerző.

Ez a frissesség pedig ebben a választási évben különösen fontos érvel Brooks. Szerinte a jelölteknek jelezniük kell a szavazók felé: látják és ismerik problémáikat. Clinton szénbányászokról szóló beszéde viszont szokványos gazdasági retorikát alkalmazott és az élet logikáját kevéssé tükrözte. A beszéd nem reflektált azokra a bonyolult eseményekre, amelyek Appalachia bányászainak munkahelyeit elvették vagy veszélyeztetik, és amelyek végeredményben társadalmi hanyatláshoz vezetnek állítja Brooks. Rámutat: amíg néhány évvel ezelőtt 175 ezer szénbányászathoz kapcsolódó munkahely volt Amerikában, addig mára csak 57 ezer maradt meg ezekből.

Ennek hatása pedig helyben még a bezárt üzlethelyiségeken és az elhagyott régi bankfiókokon is látszik. Sőt: a gazdaság átalakulása pesszimizmust, bizalmatlanságot, a születésszám csökkenését és a családok szétesését is magával hozza. Ezt Brooks szerint jól szemlélteti például, hogy Charlestonban 1999 és 2009 között megháromszorozódott az egyes drogok használata, miközben egy átlagos Nyugat-Virginia-i lakos évente 19-szer irat fel magának fájdalomcsillapítót. 2009 és 2014 között pedig már a herointúladagolások száma is megháromszorozódott az államban, amelyik ezzel az említett években a túladagolás USA-beli csúcstartójává is vált.

Brooks úgy véli: ez a jelenség nem meglepő a munkahelyek eltűnésének fényében. Ezzel ugyanakkor a probléma túl is nő a gazdasági kérdések határain. Ezért tartja a szerző elhibázottnak Clinton megközelítését, amely a munkahelyeiket elvesztő bányászok átképzésére, munkaerőpiaci támogatására fókuszálna, ezen kívül pedig adókedvezményekkel szorgalmazná a veszélyeztetett területeken történő befektetést. Ez viszont Brooks szerint nem elég kreatív és nem elég bátor kormányzati hozzáállás.

A publicista szerint inkább a probléma egészét kezelni szándékozó politikára lenne szükség: átfogó drogfüggőségi programokra és mentális egészséget támogató kezdeményezésekre. „Ez minden olyan amerikai figyelmét megragadná, akinek a családja érintett a függőség és a mentális egészség problémáiban. Tehát mindenkiét” − állítja David Brooks.

David Brooks úgy véli: a szegénység elleni küzdelem jó példája David Cameron konzervatív brit kormányától érkezik, ahol a társadalmi szövetek feltámasztása kerül középpontba. „A koncentrált szegénység területein minden mindennel összefügg: munkahelyek elvesztése, családszerkezet, alkoholizmus, családon belüli erőszak és szomszédi viszony” magyarázza. A szerző szerint Amerikában is jó lenne, ha kreatív politikusok egy átfogó agenda megalkotásán dolgoznának a társadalmi kapcsolatok ápolása érdekében, ahelyett, hogy a folyton csalódást keltő, a problémák gazdasági vetületére válaszoló képzési programokra támaszkodjanak.

Ezek a gazdasági megoldások ráadásul Brooks szerint azt is gátolják, hogy az emberek jobb lehetőségeket keresve más helyekre költözzenek. „A területalapú szegénységellenes programok visszafogják a mobilitást, hiszen a jobb lehetőségeket kereső költözéssel veszélybe kerülnek a jóléti juttatások” − magyarázza. Ehelyett a publicista éppen a mobilitást ösztönző megoldásokat, támogatásokat és állami szolgáltatásokat látja előnyösnek.

Ezért jut Brooks arra a következtetésre, hogy Clinton beszéde ugyan nem volt rosszindulatú, de inspiráló és vakmerő megoldásokat nem nyújtott. „Pedig a mentális egészség, a közösségek és a mobilitás problémáinak felkarolásával megragadható lenne Amerika figyelme. Amerika komolyan rossz sínen van, ezért helyénvaló lenne némi kreativitás” − állítja Brooks.

Zulik Ákos