Amerika: jön a liberális világ vége?

2016. február 25. - Danube Institute

vilagrend_1.jpg

Rohamléptekben közeledik a 2016 novemberére kitűzött amerikai elnökválasztás. A választás kérdését azonban több ideológiai és stratégiai bizonytalanság övezi, mint azt első látásra gondolnánk. A jelölteket látva azt mondhatjuk: jön a liberális világ vége? Ezt a problémát járta körbe Emile Simpson a Foreign Policy hasábjain.

Trump és Sanders a populizmus hívei

Az esélyes élcsapat tagjai a jelenleg hatalmon lévő demokraták – akiket Barack Obama az USA elnökeként képvisel –, illetve a republikánusok közül kerülnek ki. A jelölteket viszont nem csak egyszerűen e két tábor szerint lehet elkülöníteni, hanem más, az ország jövője szempontjából fontos kérdésekben is. Donald Trump republikánus és Bernie Sanders demokrata jelöltek, noha ellentétes színekben indulnak, de mindketten a populizmus hívei, ami a szerzők szerint nagy veszélyt jelenthet az USA eddigi politikájára nézve.

Gondolkodásukból adódóan fenyegetőek lehetnek a liberális gazdaság és liberális intervencionalizmus alapelveire, amely az USA gazdaságpolitikájának két alapvető pillérérét képezik. Egyik induló sem titkolja a tényt, hogy a TTP (Trans-Pacific Partnership) létrehozását zsigerből visszautasítják. Újabban a másik republikánus elnökaspiráns, Ted Cruz is felszállt melléjük az anti-TPP vagonra, azonban homályosan fogalmaz arról, mi az álláspontja pontosan erre vonatkozóan. Hillary Clinton pedig – noha az előző Obama-kormány alatt részt vett az egyezmény kidolgozásában – ugyancsak a szerződés ellen foglal állást.

Az ellentábor tagjai, akik valóban teljes erejükkel a TPP mögött állnak, Jeb Bush és Marco Rubio szenátor, mindketten a republikánusok zászlója alól kerültek ki. Azonban fontos megjegyezni, hogy ők elsősorban az USA ázsiai területeken kilátásba helyezett haszna, illetve a régióban meglévő szövetségesi viszonyok erősítése miatt propagálják az egyezményt. A szintén republikánus John Kasich a TPP mögött felsorakozók csoportját erősítve homályosan úgy fogalmazott: „az amerikai dolgozókat folyamatosan átverik”. Emellett „meg akar győződni arról, hogy megvédik őket ebben az országban”.

Megrendült az amerikai középosztály

Hiányosság, hogy az indulók kevésbé veszik figyelembe a régóta fennálló problémát, ami elhatalmasodott a kékgalléros dolgozók körében. Amerika a hidegháború vége óta aláveti magát a gyors ütemben zajló globalizációnak, amely nem minden társadalmi réteget érint egyformán.

A folyamattal alapvetően a képzettebb lakosság tudott lépést tartani az évek során, és az ő kiváltságuk volt az is, hogy profitáltak belőle. Nekik megvan a lehetőségük arra, hogy piacképes szolgáltatásokat nyújtsanak és emellett élvezni tudják a globalizáció nyújtotta lehetőségeket is. Azonban több alsó-középosztálybeli amerikai számára a globalizáció nem efféle változásokat hozott, hanem kemény harcot. Az alacsonyabban iskolázottak munkáját manapság már elvállalják a bevándorlók, ezzel versenyre kényszerítve őket saját hazájukban, a fizetések pedig folyamatosan stagnálnak. Megrendítő tény, hogy a munkás fehér réteg az, amely várható élettartama 1999 óta folyamatos süllyedést mutat, ennek oka leginkább a magas öngyilkossági ráta, valamint a droggal való visszaélések magas száma.

Úgy tűnik, hogy manapság a liberális internacionalista gazdasági politika csekély támogatottságnak örvend Amerikában, és azt a keveset is leginkább a közép- és felsőbb rétegek képviselői biztosítják a szerzők véleménye szerint. Figyelembe kell azonban venni, hogy a globalizáció nem fordítható vissza és a protekcionista politikák nem fogják tudni elszigetelni a munkás réteget a gyorsan változó gazdasági környezettől. Egyetlen fegyver lehet: az oktatás fejlesztése, melynek segítségével szélesebb réteg szerezhet olyan képességeket, amikkel bele tudja vetni magát a globalizálódó gazdaság tengerébe.

A demokráciaexport vége?

Egy másik fontos és megosztó téma a jelöltek körében az USA által képviselt beavatkozási politika a közel-keleti régióban. Trump és Cruz zsebéből újból és újból előhúzható fegyver a líbiai intervenció és Irak kudarca, amit minden adandó alkalommal bevetnek Clinton ellen. Az utóbbinak védekezésre nem sok lehetősége van, miután mindkét folyamat idején az ország külügyminisztereként tevékenykedett. Legutóbbi vitájában, amelyet akkor Sanders ellen vívott, azzal védekezett, hogy egy szavazat ide vagy oda 2002-ben, ma nem változna semmi az Iszlám Állam legyőzésének tervét figyelembe véve. Az írók igazat adnak neki, azonban megjegyzik, hogy ez a kijelentés mégis egy fatális hibától vérzik, ugyanis az ISIS nem létezne a jelenlegi formájában, ha nincsenek efféle beavatkozások. Emellett az is sokat mondó tény, hogy Bush elnök korábban nem volt képes arra, hogy egy következetes álláspontot képviseljen Irakkal kapcsolatban. Trump pedig így fogalmazott: „Az iraki háború egy borzasztó dolog volt. Ha nem követtük volna el, most egy másik választás előtt állnánk, amelyet a demokraták nyernének”.

Ez a republikánus érv a folyamat jelenlegi stádiumában nehezen értelmezhető. Azonban az írók kiemelnek még egy fontos tényezőt, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni. Rezsimváltás esetén fennáll a veszélye annak, hogy vákuum keletkezik a kormány ellenőrizhető területein, és ezt a nemzetközi hálózattal rendelkező terrorista csoportok kihasználják, megtalálva a rést a pajzson. Az elmélet bizonyítható Líbia és Irak esetében is. A Szíriában zajló folyamatos harcok megoldására sincs a Nyugatnak alternatívája: kérdés, hogy egy esetleges rezsimcsere utáni, dzsihádista terroristákkal feltöltött vákuum mennyire festene pozitív jövőképet a bukott állam számára. Az USA egy idő után kénytelen lesz elfogadni a realitást vagy átrendezni erőit a régió lecsendesítésére, főleg annak tükrében, hogy az iraki háború az USA legnagyobb stratégiai kudarca Vietnam óta.

Úgy tűnik az egyetlen jelölt, aki kiáll a szíriai rezsimváltás mellett, az Marco Rubio, aki erőteljesen össze is csapott Trumppal és Cruzzal a kérdésben. Szírián kívül, szélesebb szemszögből nézve felmerülnek az amerikai küldetéstudat fontos momentumai is, úgy mint az emberi jogok és a demokrácia terjesztése. Egy-két homályos kijelentéstől eltekintve például egyik jelölt sem nehezményezi komolyabban az etnikai tisztogatásairól hírhedt iraki kormányt, melynek síita milíciái könyörtelenül fellépnek a szunnita populációval szemben. A szerzők hozzáteszik azért: nyilvánvaló tény, hogy ezekben az időkben elsődleges prioritást élvez az ISIS és a terrorizmus problémája.

Nagy fordulópont előtt áll tehát jelenleg az Egyesült Államok. Gazdasági nagyhatalomként, de egyben mint demokratikusan működő állam kénytelen figyelembe venni a hazai megfontolásokat és a közvéleményt. Manapság azonban fennáll a veszélye annak, hogy a külpolitika kérdése egyre messzebb kerül a választók prioritásától és a két pólus könnyedén okozhatja egy fennálló rendszer vesztét.

Mészár Kata