Danube Institute Blog

Nincs már közös nemzeti célja Amerikának?

2015. november 05. - Danube Institute

egyseg.jpg

Amerika egy megosztott nemzet, amely nem csak abban nem tud megegyezni, hogyan érje el céljait, de abban sem, hogy mik a céljai? Az amerikaiakat a hidegháború első évtizedei során a Szovjetunió rémképe tartotta össze. Ez az egység azonban fokozatosan megbomlott. Hiába nyerte meg az Egyesült Államok a hidegháborút, a nemzet közös cél nélkül maradt. Patrick J. Buchanan a hidegháború óta eltelt időszak washingtoni külpolitikáját elemzi a The American Conservative oldalán megjelent írásában.

Buchanan szerint az amerikaiak mára belefáradtak a katonai beavatkozásokba. Ez azonban nem jelent nemzeti egységet, és azt sem, hogy Amerika megtalálta volna közös célját.

„Ha a hidegháborúnak vége, mi értelme amerikainak lenni?” − teszi fel a kérdést Rabbit Angstrom, John Updike regényeinek hőse. Buchanan szerint az amerikaiakat negyven évig az tartotta össze, hogy a túlélésük biztosítékának a Szovjetunió legyőzését látták. Buchanan úgy látja, hogy akkoriban létezett egy közös cél. Emiatt tudtak az amerikaiak összetartani a hidegháború első évtizedeinek válságai során. A berlini blokád alatt, a sztálini atombomba fejlesztésekor, Mao hatalomátvételekor, a koreai háborúban, a magyar forradalom alatt, a kubai rakétaválság közben és a vietnami háború elején.

Az amerikaiak elfogadták, hogy a fiaikat besorozzák. Elfogadták az ázsiai háborúkat és az európai katonai jelenlétet. Az egységet a vietnami háború törte meg. 1967-ben a Demokrata Párt Gene McCarthy és Robert Kennedy által fémjelzett szárnya átvette az az irányítást és ezzel megtört a hidegháborús konszenzus Amerikában, véli Buchanan. „Túl kell lépni a kommunizmussal szembeni szélsőséges félelmünkön” − mondta Jimmy Carter.

Reagan republikánusai és George H. W. Bush győzelemre vezette az amerikaiakat a hidegháború utolsó évtizedében, emlékeztet Buchanan. Miután 1990-ben megszűnt az egyesítő cél, az amerikai nép nem talált újat, amiért élhetne, harcolhatna és ha kell, fiait áldozná.

Az első Bush, miután az általa vezetett szövetség kiűzte Szaddamot Kuvaitból, kijelentette, hogy Amerika célja az Új Világrend építése. Buchanan szerint azonban kevés amerikai azonosult ezzel. Másfél évvel azután, hogy a győzelmi parádé végigvonult a Constitution Avenue-n és Bush elfogadottsága 90%-ra emelkedett, a nemzet 62 százaléka inkább Bill Clintont vagy Ross Perot-t szerette volna látni az elnöki székben. Clinton a liberális intervencionizmus elvét követte a Balkánon, és ez vezetett Szerbia 78 napos bombázáshoz. Ellenben Clinton megbánta, hogy nem avatkozott be Ruandában megfékezni a népirtást.

George W. Bush visszafogott külpolitikát ígért, azonban 9/11 után erre értelemszerűen nem volt lehetőség. Miután kiűzte a tálibokat és Oszama Bin Ladent Afganisztánból, új célként a „gonosz tengelye” (Irán, Irak, Észak-Korea) elleni harcot jelölte ki, hogy azok ne jussanak tömegpusztító fegyverekhez. Ezután Bush bevonult Bagdadba. A háborúk Afganisztánban és Irakban azonban jóval hosszabb ideig tartottak és jóval több emberáldozatba és pénzbe kerültek, mint ahogy azt Bush előre látta volna. Tekintélyének csúcsán pedig II. Orbán pápához hasonlóan keresztes hadjáratot hirdetett − a demokráciáért. Azonban ez a keresztes háború is úgy végződött, ahogyan a többi. Libanonban a Hezbollah nyerte a választásokat, Gázában a Hamasz, az Arab Tavasz után Egyiptomban a Muszlim Testvériség.

Obama megfogadta, hogy véget vet Bush háborúinak és hazahozza a katonákat. Az ígéretet a szavazók két ciklussal jutalmazták, mivel az ország egyre kevesebb lelkesedést mutatott még egy közel-keleti háború iránt. Obama nem is igazán tervez új háborút.

Buchanan szerint a háborúk indításától vagy háborúkban részvételtől való idegenkedés, legyen az Szíria, Irán, Irak vagy Ukrajna, egybecseng az ország kívánságával. A szerző azonban úgy látja, hogy ez az új realitás komoly kérdéseket vet fel. Ugyanis mi Amerika célja és missziója napjainkban? Vajon ma is megvédené Amerika polgárait, érdekeit és szövetségeseit, küldene csapatokat, mint tette Koreában, Kuvaitban, Irakban és Afganisztánban? Azoknak a globális céloknak, amelyeket Bush I, Clinton és Bish II tűzött ki, vége lenne?

Felteszi a kérdést: hol van a koherens amerikai Közel-Kelet politika, amely határvonalakat húz, és ha azt átlépik, harcolni is képes érte? Ha Amerika hisz a demokráciában és célja, hogy megdöntse Aszad diktatórikus uralmát, miért szövetkezik a rijádi teokratikus uralkodóval, a síita kisebbséget elnyomó szunnita bahreini királlyal vagy a puccs útján hatalomra kerülő egyiptomi tábornokokkal? Azon kívül, hogy Izraelt támogatni kell, fenn kell tartani a hozzáférést az Öböl-menti olajhoz és ellen kell állni az ISIS-nek és az Al Kaidának, miben értenek egyet az amerikaiak? − kérdezi Buchanan.

A neokonok és a liberális intervencionisták szembeszállnának Oroszországgal és Iránnal. Ezzel szemben az intervenciót ellenzők, mint Obama, Donald Trump és Bernie Sanders szerint Amerikának ki kell maradnia a háborúkból.

Buchanan Walter Lippmannt idézi, aki a második világháború tetőfokán a következőket írta: „Ha egy nemzet megosztott abban, hogyan intézze a külkapcsolatait, az képtelen lesz a saját igazi érdekeinek meghatározására”. Buchanan szerint Amerika egy megosztott nemzet, amely nem csak abban nem tud megegyezni, hogyan érje el céljait, de abban sem, hogy mik a céljai.

Pál Benedek

süti beállítások módosítása