Mit kezdjenek a konzervatívok a társadalmi egyenlőtlenséggel?

2015. április 16. - Danube Institute

egyenlotlenseg.jpg

A brit baloldal az utóbbi öt évben többször beszélt arról, hogy a pénzügyi típusú társadalmi egyenlőtlenségek megnövekedtek. Nincs rá konkrét bizonyíték, hogy ez így történt volna, sőt, egyes területeken még talán mérséklődött is a helyzet. Milyenek a brit valóság pénzügyi egyenlőtlenségei egy konzervatív szemével? Erről írt Toby Young az angol Spectator magazin április 4-én megjelent számában.

Ha az angol Gini-adatokra tekintünk, ami a bevételi különbségeket hivatott feltérképezni, azt láthatjuk, hogy míg 2009/2010-ben az egyenlőtlenségek extrém magasak voltak, csupán egy évvel később olyan szintre estek vissza, mint azelőtt 1986 óta soha. Többek között George Osborne pénzügyminiszter is hasonló véleményt képvisel. Ugyanakkor ezek a sikerek még közel sem jelentik azt, hogy a probléma megoldottnak tekinthető, de még csak azt sem, hogy az aktuális szintek elfogadhatóak lennének. Ha a kétgyermekes családokat nézzük, a kategóriába tartozó felső 10% összbevételének mediánja nyolcszorosa az alsó 10%-nak.

Nagyon kevés konzervatív foglalkozik a probléma elvi gyökereivel, tekintettel arra, hogy ez a fajta társadalmi egyenlőtlenség a különböző tehetségek egyenlőtlen eloszlására vezethető vissza. Sokkal nagyobb súlyossággal tárgyalnák a problémát, amennyiben a bűnügyi ráta megemelkedése is társulna ezzel a helyzettel, ugyanakkor nem látható ilyen tendencia. A legfrissebb adatok szerint az Egyesült Királyságban a bűnözési arány 1981 óta a legalacsonyabb szinten áll. Egyedül az erőszakos és a szexuális bűncselekmények száma nőtt 2002/2003 óta (az sem jelentősen), de azt is fontos látni, hogy ebben az időben változott a szabályozás abban a tekintetben, hogy mi regisztrálható ilyen tettként.

A konzervatívoknak sosem a látott egyenlőtlenségek okoznak gondot, sokkal inkább a szegényebb réteg helyzete kerül a kérdés középpontjába. A legutóbbi parlamenti ciklus alatt a szegénységi ráta ugyan mérséklődött, de csak olyan értelemben, ha „szegénység” alatt az összbevétel mediánjának 60%-a vagy az alatti fizetést értjük. Általánosságban beszélve korábban is azért csökkenhetett a relatív szegénység, amiért a bevételi egyenlőtlenségek is. A gazdagabb rétegek Nagy-Britanniában több adót fizetnek mint öt évvel ezelőtt, mindeközben 26 millió ember adóját csökkentették, valamint három millió embert teljesen kivettek az adózási rendszerből. Emellett közel két millió új állás jött létre a koalíciós kormány megalakulása óta és a munkanélküliség is jelentősen csökkent.

Hozzá kell tenni a szerző szerint, hogy a mobilitás mértéke nem olyan, mint amilyet látni szeretnének az angol konzervatívok, és ez fejtörést is okoz nekik. Az egyetemi tandíjak megemelése sem váltott ki olyan hatást, mint azt többen várták volna − a hátrányos helyzetű hallgatók hasonlóan az eddigiekhez támogatásban részesülnek, ennek is köszönhető, hogy a tavalyi évben a tanulók 18,3%-a ilyen családi háttérből származó diák volt. Azok számára, akik nem tudnak egyetemre menni, de hátrányos helyzetűek, közel kétmillió inasi állás került létrehozása, aminek bővítését a konzervatívok a következő ciklusra ki is jelölték célként.

Mindent összevetve Young szerint nincs mit szégyellnie azoknak, akik kiállnak a legutóbbi brit kormány mellett, ha a bevételi egyenlőtlenségekről és a relatív szegénységről beszélünk. A baloldal csak a propagandára utazik a választások küszöbén.

Béres Bence