A modern szabadság birodalma nem is olyan szabad

2015. április 02. - Danube Institute

modernitas.jpg

A mindennapi élet egyre inkább eltávolodik a katolikus víziótól − írja James Kalb a Crisis Magazine-ban megjelent cikkében. Szerinte egyre kevésbé számítanak a hagyományos értékek, az emberi kapcsolatok, a hűség, amelyek pedig természetesek, örökérvényűek és tartósak. Ehelyett szerinte az élet az eBay-ről, a Facebookról, a politikáról, az ipari folyamatokról szól: semmi nem marad állandó, minden változik.

Ez az átalakulás James Kalb szerint folyamatos és egyre inkább vonatkozik a következő generációkra. A fiatalabb nemzedékeket a szabályozott oktatás, az intézményesített gyermekgondozás, a kereskedelmi popkultúra és számítógépes hálózatok nevelték és készítették föl. Arra tanították őket, hogy a bürokratikus, kereskedelmi világ az élet komoly oldala, ebből fakadóan mindenkinek karriert kell építenie és az ebben való előmenetel az, ami az életnek értelmet és súlyt ad.

A szerző szerint a karrierben elért sikerért és túlélésért folytatott küzdelem leginkább a több száz, több ezer embert foglalkoztató vállalatok érdekét szolgálja: az embereket gyakran határozott idejű vagy részmunkaidős szerződések keretei között foglalkoztatják, amik könnyen átszervezhetők vagy megszüntethetők. Az „esélyegyenlőség” vagy az ezzel egyenértékű szlogenek az emberi erőforrások hasonló képzettségűekkel való felcserélhetőségét egy alapvető társadalmi és morális elvbe illesztik. Az alapvető közérdek nevében elnyomják és leszólják a természetes különbségeket és kapcsolatokat, mint például a nemekhez kapcsolódó, vagy a kulturális és vallási közösségekhez kapcsolódó öröklött és hagyományos különbségeket.

James Kalb úgy látja: a döntéshozatalt és a dolgok működtetését egyre kevésbé a demokratikus meggyőződésen, mint inkább a bürokrácián és kereskedelmen, illetve az olyan érdekeken és intézményeken keresztül végzik, amelyek képesek folyamatosan és koherensen cselekedni. Eközben persze elkerülik a rivaldafényt, mivel híján vannak a törvényes hatalomnak. Ilyen körülmények között a demokrácia csak a polgári elégedetlenség biztonsági szelepévé silányul, egy a kormányzó intézményeket szolgáló valóság-ellenőrző és figyelmeztető rendszerré.

A szerző szerint a kereskedelmi és bürokratikus megállapodások látszólag mindenki számára megengedik, hogy meghatározzák a saját értékeit és életstílusukat. Ez a rendszer lényege: szabadon lehess önmagad. Ennek ellenére megfigyelhető, hogy például a Legfelső Bíróságon kizárólag a Yale és a Harward egyetemek jogi karáról alkalmaznak embereket, ahogy a jelenlegi elnökjelöltek nagy részének is hasonló tanulmányi háttere van.

Kijelenthető, hogy nagyon nehezen lehet magas pozíciót betölteni a média jóváhagyása nélkül, aminek a vezetői szintén a fent említett világból érkeztek. Továbbá, az új (bomlasztó) elemek ebbe a körbe történő behatolását megakadályozandó, a legmagasabb tisztségeket egyre inkább a biztonságosnak feltételezett családi dinasztiák töltik be. Ehhez hasonló körülmények között utópikus azt gondolni, hogy az EU és a nemzetközi egyezmények univerzális méreteket öltve elhozhatják a szekularista földi paradicsomot.

A gyakorlatban a modern élet által számunkra kínált szabadság birodalma egyáltalán nem is olyan szabad. Szociális lények vagyunk, egy olyan világban élünk, amelyet mások eszméi és magatartása alkotott. Nincsenek sokan azok, akik a saját ritmusukat követhetik, amikor az elektronikus média mindenhova behatol. A karrier, a politikai korrektség, a popkultúra nem teszik tartalmassá az életet, de manapság ezeket ajánlják a fiataloknak; emellett a legkézenfekvőbb alternatíva az „alternatív" kultúra, amely egyfajta színlelt elutasításként értelmezi önmagát, ahelyett hogy valami pozitívat vagy valósat ajánlana.

James Kalb felteszi a kérdést: ha ez a helyzet, akkor mit tehet az, akinek nem tetszik ez az ajánlat. A válasz a katolikusokat nem lepheti meg, hiszen az ettől a mindent átható evilági rendszertől való függetlenséghez a leginkább szükséges dolog a hűség transzcendens összpontosítása, más szavakkal: Isten.

Alapvetően ez minden, amire szükségünk van. Még akkor is, ha nehéz önmagunkat Isten felé orientálnunk anélkül, hogy figyelembe vennénk mindennapi körülményeinket. Az emberek úgy tartják, hogy egy szent minden körülmények között képes a kiemelkedésre, az öröm által megvilágosodva képes a jelenlétével a körülötte lévőket átalakítani. Ezt a gondolatot nehéz magunkévá tenni, hiszen az Evangéliumban még Jézus sem tudott olyan sok embert megváltoztatni, amiért időnként őszintén elszomorodott. Úgy tűnik, hogy a szentség állandó elérhetősége sem jelent teljes választ a jelenlegi helyzetünkre. Mialatt a végső ügy irányába kormányozzuk önmagunkat, egy ennél alacsonyabb szintű, konkrétabb társadalmi szinten is cselekednünk kell.

„Ezért törekedjetek először Isten királyságára és igazságára", ezután a többi probléma majd megoldódik. A parancsolat ésszerűnek tűnik, de mit tartalmaz Isten királysága és igazsága, és hogyan törekedjünk erre az evilági társadalmunk tagjaiként? Ez a katolikus társadalmi tanítás tárgya, amely általános katolikus elveket alkalmaz a társadalmi kapcsolatokra, miközben meghatározza, hogy milyen jellegű társadalom az, amelyik leginkább elősegíti az ember természetes és természetfeletti végzetének beteljesítését.

Ez egy nehéz és bonyolult vállalkozás, ezért az emberek megpróbálják ezt több úton is leegyszerűsíteni. Nehéz ezt egészében elérni, ezért részenként igyekeznek teljesíteni, sokszor nem katolikus vagy gyakran katolikusellenes erőkkel kooperálva. Ezért lehetséges az, hogy katolikus püspökök a törvényhozóknál lobbiznak az egészségügyi, a foglalkoztatási és bevándorlás politika kapcsán, annak reményében, hogy ez az emberiség számára méltó világot hozhat el. Ezért lehetséges az, hogy ezek a püspökök támogatásukról biztosítanak olyan projekteket, amelyeket a katolikus ember- és világképpel nem azonosuló személyek terveznek és irányítanak.

A szerző szerint ha valaki egy összefüggő egészségügyi rendszert kíván kialakítani világi közreműködéssel, könnyen megtörténhet, hogy az abortusz alapvetően elfogadhatóként, a halál orvosi kezelésként, a „homofóbia" pedig mentális rendellenességként jelenik meg a rendszerben. Ha valaki az oktatást és az egyéni jólét társadalmi biztosítását a jelenlegi államon keresztül próbálja biztosítani, akkor a törekvését az állam világról alkotott képével egyetértésben kivitelezik. Mindez valóban a lényünk természetes és természetfeletti céljainak irányába mutatna? − teszi fel a kérdést James Kalb.

Kalb végül kifejti: nagyrészt hibásak a katolikus társadalmi tanítás gyakorlati felhasználását célul tűző jelenlegi törekvések. A jelenlegi nyugati világ legfontosabb társadalmi problémája nem az egészségügy, a környezetvédelem, a foglalkoztatás vagy a társadalmi kirekesztés. Sokkal inkább az Isten és ember szélsőséges alárendelése az ésszerű társadalmi menedzsment rendszerének. James Kalb szükségesnek tartja a katolikus társadalmi tanítás gyakorlati megvalósításának újragondolását olyan formában, amely sokkal határozottabban szem előtt tartja a végső célokat és erős gyanúval közelíti meg az állami cselekvést.

Szabó György