Cyberhadviselés: a globalizált világ új háborúi

2015. április 01. - Danube Institute

cyberhadviseles.jpg

A cyberterrorizmus és cyberhadviselés jelenségei fénysebességgel vágják át az országhatárokat, a támadókat pedig a legtöbb esetben szinte lehetetlen azonosítani és lokalizálni. Shavit Matias a Hoover Institution honlapján megjelent elemzésében a cyberhadviselés dilemmáit, illetve ezeknek globális hatásait járja körbe.

Shavit Matias szerint a Sony Pictures-t közelmúltban ért támadások ismét felhívták a figyelmet a cybertér összetettségére és veszélyeire. A privát vállalatok és az államok gyengesége is megmutatkozott: nem csak a támadások megelőzése, de a hackerek azonosítása terén is találkozhatunk hiányosságokkal. A Sony esete nem egyedi, és az eddig is jól ismert internetes bűnözés és kémkedés mellett új ágazatok vannak felemelkedőben: a cyberterrorizmus és a cyberhadviselés egyre nagyobb nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek.

Az ISIS és az al-Kaida mellett Irán és Észak-Korea is egyre több beruházást hajt végre olyan „cyberhadtestek” létrehozása érdekében, amelyek defenzív és támadó kapacitásokkal is rendelkeznek. Hasonlóan járnak el Oroszországban és Kínában is, valamint Lettország hadserege is kiegészült egy „cybervédelmi egységgel”.

Az Egyesült Államokban már 2012 óta hangsúlyozzák a cyberfenyegetések jelentőségét, Leon Panetta, az USA korábbi védelmi minisztere, illetve az NSA korábbi igazgatója, Keith Alexander is felhívták a figyelmet egy esetleges „cyber-Pearl Harbor” veszélyeire.

Az USA Hadügyminisztériuma 2014-ben készített egy jelentést, amelyben kiemelték, hogy az amerikai fölény fenntartása érdekében szükség van a tudomány, a technológia, a kutatás és fejlesztés támogatására a védelmi szektoron belül és kívül egyaránt. Az innováció kulcsfontosságú a hadviselés növekvő komplexitása miatt.

Shavit Matias szerint az újítások mellett a különböző állami szervek és intézmények kooperációja is rendkívül fontos a cyberaréna összetettsége és folyamatos fejlődése miatt. Az állami intézmények és ügynökségek korábban visszatartották a „cyberegységek” létrehozásáról szóló információkat, de manapság ez a trend megfordult, egyre inkább nyilvánosságra hozzák szándékaikat, nem csak az államon belül, de a nemzetközi szinten is. Az egységekbe való toborzás is nyilvánosan zajlik: az USA-ban legutóbb a Military Times hasábjain hirdették ki, hogy várják az informatikus-vénával rendelkező katonák jelentkezését, az Egyesült Királyságban pedig a korábbi védelmi miniszter, Philip Hammond várta a legtehetségesebb IT szakértők jelentkezését. Izraelben nem csak az egységek létrehozása a cél, hanem a „cyber-geekek” új generációjának kinevelése is az iskola utáni programokban és más egyéb kezdeményezések segítségével, amelyeknek célja, hogy felkészítsék a fiatalokat az újfajta háborúk megvívására.

A cyberterrorizmus és cyberhadviselés elleni küzdelem újfajta kihívásokkal is jár: az egyes államoknak úgy kell fellépnie ezekkel a jelenségekkel szemben, hogy közben megőrzik az állampolgáraik adatvédelemhez való jogát. Ennek a kényes egyensúlynak megtalálása nehéz feladat, mint ahogy azt a Snowden-ügy is bizonyította. Az Európai Unióban is súlyos problémát jelent az adatvédelmi kérdés, miközben a terrortámadások száma nő és egyre több fiatal csatlakozik az Iszlám Államhoz, akiket az interneten és közösségi médián keresztül toboroznak.

A fenyegetés valós és mindenütt jelen van. Az egyes államok eltérő felkészültséggel rendelkeznek az ilyenfajta támadások elhárítására. A szerző szerint azonban ez mellékes a globalizálódó világban, magányosan ugyanis egyik állam sem képes kezelni a helyzetet, teljesen mindegy, mennyire kifinomultak belső mechanizmusai, védelmi rendszere és hadserege, előbb-utóbb a nemzetközi frontot is figyelembe kell vennie. A cyberterrorizmus és cyberhadviselés jelenségei fénysebességgel vágják át az országhatárokat, a támadókat pedig a legtöbb esetben szinte lehetetlen azonosítani és lokalizálni. Az ellenük való küzdelem nem csak erős belső infrastruktúrát és felkészültséget igényel, hanem együttműködést is az államok, a hírszerzés, a különböző intézmények és a hadseregek között. A cyberterroristák olyan területekről is sérthetik egyes államok biztonságát és érdekeit, amelyek felett internacionális együttműködés nélkül nincs kontrolljuk, így nem tudják megfelelően megvédeni önmagukat. Emellett a globalizáció olyan nemzetbiztonsági érdekeket is teremt, amelyek túlhaladják az államhatárokat, ezért Shavit Matias szerint elsődleges feladat lenne egy globális stratégia, illetve nemzetközi standardok és normák kidolgozása. Születtek már ilyen próbálkozások az ENSZ keretein belül, de csak korlátozott hatást tudtak kifejteni.

Annak érdekében, hogy megfelelően tudjanak reagálni a kihívásokra, a kisebb államoknak − –legyenek NATO tagok, vagy sem − külső segítségre van szüksége a képességeik fejlesztésére. Ez nem egyszerű vállalkozás, ám egyre sürgetőbb feladat. Jól látható, hogy az Egyesült Államok és más nyugati országok, illetve Oroszország és Kína milyen szemben álló véleményeket képvisel a cybertér szabályozására vonatkozóan. Ám amíg az államok leragadnak egyes jogi és egyéb definíciók meghatározásakor és egymással vitatkoznak, a terrorszervezetek egyre inkább terjeszkednek. Az idő nem a nyugati nemzeteknek dolgozik, s nem kedvez a magánvállalkozásoknak és az iparnak sem, akik a támadások fő célpontjai. 

Az államok koncentrált erőfeszítésére van szükség ennek a komoly biztonsági résnek a lezárásához. Voltak már olyan kérdések, amelyeknél sikeres volt a nemzetközi standardok meghatározása, például a terrorizmussal szembeni fellépés, a pénzmosás visszaszorítása, a szervezett bűnözés ellenőrzése, az emberkereskedelem és a korrupció visszaszorítása terén. Ezen esetek tanulságait levonva közelebb kerülhetünk a megoldáshoz, hiszen itt ugyanúgy szükség volt bizonyos kooperációs mechanizmusok létrehozására, az információáramlás fejlesztésére, illetve ágazati standardok felállítására is. Azt is bizonyítják, hogy a globalizáció korában szükséges az államok közötti normák és infrastruktúrák megteremtése annak érdekében, hogy a határokon átívelő ügyeket hatékonyan tudják kezelni, illetve meggyőző erővel is szolgálhatnak arra nézve, hogy egy erős állam vagy államok csoportjának vezetésével miket érhetnek el.

A cyberterrorizmus, a cyberbűnözés és a cyberhadviselés valós és szignifikáns fenyegetést jelentenek a nemzetbiztonságra nézve. Ideje, hogy együtt, növekvő belső erőfeszítések mellett a nemzetközi fronton is fellépjünk ellenük − zárja sorait Shavit Matias.

Rózsa Kitti