Így rombol a rendőri korrupció Nagy-Britanniában

2015. március 17. - Danube Institute

rendorseg.jpg

A növekvő rendőri korrupció ellenére a bejelentőket vegzálják a probléma megoldása helyett. Milyen ország az, amelyben az elmúlt évben a 3.000, rendőri korrupciót érintő bejelentésből csupán a felét vizsgálták ki tisztességesen? − kérdezi Neil Darbyshire, a spectator.co.uk oldalon megjelent cikkében, Darbyshire szomorúan konstatálja, hogy a korrupció Nagy-Britanniában mára rutinná vált, és a rendőrök hatalmukat az erre rávilágítani kívánók ellen használják a bűnözők kézre kerítése helyett.

A brit rendőrség felügyelő szervének jelentéséből kiderül, hogy a vizsgált 17,200 fő (rendőr és kiegészítő személyzet) közel fele állította, hogy ha korrupciót jelentenének, akkor nem hiszik, hogy bizalmasan kezelnék a vallomásukat, valamint tartanának a „kedvezőtlen következményektől”. A bejelentők védelmének ijesztő hiánya párosulva az őket érő zaklatással mindennapossá vált és egy olyan légkört teremt, melyben a tisztességtelenség virágzik.

Egy másik jelentés szerint az elmúlt 5 évben meredeken emelkedett az olyan rendőrök száma, akik heroinnal, kokainnal, és amfetaminnal foglalkoztak; illetve hasonlóan ijesztő mértékben emelkedett azon rendőrök száma, akik hatalmukkal visszaélve „szexuális kielégülésük” érdekében gyanúsítottakat, tanúkat, áldozatokat félemlítettek meg. A megvádolt rendőröknek csak kisebb százalékát ítéli el a bíróság, sokan megkapják a lehetőséget a felmondásra, a nyugdíjazásra, esetleg elbocsátják őket.

A korrupció mértékének emelkedése és a rendőrfőnökök nyilvánvaló vonakodása ennek leküzdésében mérgező kombinációt alkot. A rendőrség a pénzügyi források hiányát jelöli meg a korrupció elleni harcra való képtelenség fő okaként. Ugyanakkor mi lehetne fontosabb annál, hogy a saját alkalmazottaik ne szegjék meg a törvényt? − teszi fől a kérdést Neil Darbyshire. Ugyanezek a rendőrfőnökök végtelen pénzügyi forrásokat találnak régi szexuális zaklatások kivizsgálására, a Twitteren kellemetlen dolgokat állító személyek és újságírók elleni vizsgálódásra.

A brit rendőrség óriási többsége végzi a kötelességét fáradhatatlanul, becsületességről, szakmaiságról és jó humorérzékről tanúságot téve. Azonban az ellenőrizetlenül hagyott korrupciós ügyek egész egységeket fertőzhetnek meg, amire a múltban sajnos számos példát találhatunk. A korrupciós esetek feltárásában a brit szabad sajtó erőfeszítéseinek nagy szerepe volt, de nem érhették volna el ezeket az eredményeket a feljelentők/bejelentők segítsége nélkül. Az igazi tragédia az, hogy egy becsületes rendőrnek a letartóztatástól és bebörtönzéstől kell tartania, ha engedély nélkül felveszi a kapcsolatot egy újságíróval a korrupció feltárásával kapcsolatban. Annak ellenére, hogy a közérdek ezt diktálja. A szerző véleménye szerint úgy tűnik, hogy a rendőrség minden hírt és az információ szabadságát is egyfajta fenyegetésként kezeli.

A korábbi vezető rendőrök kellő tisztelettel viseltettek a szabad sajtó iránt és tisztában voltak azzal, hogy ez a demokrácia sarokköve. Ebből az okból kifolyólag nem vonták felelősségre munkatársaikat, akik felvették a kapcsolatot a sajtó munkatársaival. Ez a ranglétra végigjárásának tapasztalataiból eredhetett. A jelenlegi rendőrfőnökök generációja más közegből érkezett. Sokan jogi végzettséggel rendelkeznek, üzleti, kriminológiai tapasztalatokat gyűjtöttek. Sokkal inkább menedzsereknek tekinthetők, mint rendőröknek. A jelenlegi londoni rendőrfőnök, Bernard Hogan-Howe ennek a típusnak a megtestesítője. Van egy kedvenc elmélete, az úgynevezett „teljes rendfenntartás” elmélete. Az gondolat esszenciája, hogy „minden legális taktika megengedhető” a bűnügyek felderítésében.

A probléma az, hogy ez az elsőre logikusnak tűnő frázis nincs tekintettel az arányosság elvére. Hogan-Howe egyik, hivatalba lépését követő első lépése az volt, hogy egy törvény („Szolgálati Titkok Törvénye”) segítségével kényszeríteni próbálta a Guardian újságíróját forrásának felfedésére, egy a hírességek telefon feltörését érintő ügyben. A törvény alapvetően más célok betöltését szolgálja, ilyetén felhasználása aránytalan és elnyomó. Hasonlóképpen a terrorizmus és a súlyos bűncselekmények leküzdését szolgáló törvény Hogan-Howe és más rendőrfőnökök általi használata is ijesztő, hiszen ezt kihasználva az interneten és a telefonbeszélgetéseket lehallgatva törvény tisztelő állampolgárok ellen is lehet vizsgálódni. Ezek a módszerek a rendőrállamok sajátjai. Neil Darbyshire szerint ez nem teljes rendfenntartás, sokkal inkább diktatórikus rendfenntartás. Úgy tűnik, hogy Hogan-Howe a rendőrséget etávolítja a közszolgálat fogalmától és sokkal inkább kényszerítő erőként értelmezi.

Ennek vannak súlyosabb következményei is a rendőrség becsületességét tekintve. A keménykezű rendőri vezetés kitágíthatja a jog kereteit, aminek következtében az átlagos rendőrök elkezdhetnek visszaélni a hatalmukkal. A „fél-bűnözői” magatartás normálissá válhat, a bejelentőket árulókként és nem tiszteletre méltó emberekként kezdik el kezelni.

A cikk zárásaként Neil Darbyshire megállapítja: a történelem arra tanít minket, hogy ha a rendőrfőnökök komolyan gondolják a korrupció semlegesítése iránti harcukat, akkor szükségük van az újságírók segítségére. Ezt csak akkor kaphatják meg, ha elkezdenek kommunikálni a sajtóval, ahelyett, hogy okokat keresnének munkatársaik letartóztatására.

Szabó György