Miben rejlett Reagan beszédeinek a sikere?

2015. február 02. - Danube Institute

reagan.jpg
Ronald Reagan elsődleges célja az Egyesült Államok újdonsült elnökeként az volt, hogy visszaállítsa Amerika elvesztett önbizalmát és hitét önmagában − írja Lee Edwards az Intercollegiate Review cikkében.

Miután megválasztották az Amerikai Egyesült Államok elnökévé, Ronald Reagan felvázolta beiktatási beszédét egy lapra és legfőbb célkitűzésként jelölte meg az amerikaiak optimizmusának és magabiztosságának a visszaállítását, valamint az amerikai morál újbóli megerősítését − írja Edwards az Intercollegiate Review-ban. Reagan úgy látta, hogy Amerika elvesztette az önmagába vetett hitét, köszönhetően a Carter-féle politikának, a Watergate-botránynak és a vietnami háború kudarcának.

Éppen ezért a Reagan-kormány két alapvető politikai reformot akart végrehajtani. Először is, a külpolitikában a „Peace through strength”, azaz az „Erővel a békéhez” elvet hangsúlyozták, aminek végső célja a hidegháború megnyerése volt. Az amerikai gazdaságot pedig jelentős mértékű liberalizációval, az állami költekezés visszaszorításával és mindenkire egyaránt vonatkozó adócsökkentéssel akarták fellendíteni. E célok megvalósításának érdekében Reagan inspiráló szónoklatokat írt, de ügyelt arra, hogy soha ne beszéljen utópisztikus dolgokról. A gazdaság válságával kapcsolatban Reagan kifejtette, hogy „eljött az idő az ipari óriás felébresztésére”. Ezekkel a szavakkal az elnök az amerikaiak küzdőszellemét és hazafiasságát kívánta megerősíteni. Reagan a szövetségi kormányban látta a válság elsődleges okozóját. Calvin Coolidge óta ő volt az első elnök, aki nyíltan fogalmazott meg kormányellenes retorikát. Reagan egész pontosan ezt mondta: „a kormány nem megoldás a problémáinkra, a kormány maga a probléma”. Elutasította azt a liberális véleményt miszerint a társadalom túl összetetté vált ahhoz, hogy kizárólag önuralmon alapuljon és feltette a kérdést, hogy „ha egyikünk sem képes arra, hogy önmagát irányítsa, akkor hogy lehetne lehetséges az, hogy egyvalaki másokat irányítson?”. Reagan biztosította az embereket arról, hogy nem a kormány ellen akar cselekedni, hanem működőképessé akarja tenni azt.

A külpolitikára vonatkozólag Reagan megígérte, hogy az ország megerősíti a kapcsolatait azokkal, akik szintén „elkötelezettek a szabadság iránt”, ám továbbra is kész felvenni a harcot a „szabadság ellenségeivel” szemben. Így tulajdonképpen ő is a hagyományos amerikai politikát hangsúlyozta, ami szerint a béke érdekében készek erőszakot is bevetni. Ahogy közeledett az elnöki megbízatásának a végéhez Reagan gyakran utalt az alapító atyákra és hangsúlyozta elkötelezettségüket. Az elnök még egy első világháborúban harcoló és ott életét vesztő amerikai fiatalember naplójából is felolvasott részleteket, így próbálva minél erősebb köteléket kialakítani az amerikaiak és a bátran harcoló előző generációk között.

1989 januárjában Reagan búcsúbeszédében elutasította azt a feltételezést, miszerint ő maga egy kiváló szónok lett volna. Véleménye szerint nem az általa használt szavak vagy a stílus számított, hanem a tartalom. Reagan megértette azt, hogy nem az átmeneti ötletek és megoldások számítanak, hanem a hosszú életű elképzelések. Ahelyett, hogy más politikusokhoz hasonlóan önmagát dicsőítette volna, a szerénységet választotta. Már sok évvel elnöki megbízatása előtt elkezdte fejleszteni szónoki képességeit. Sosem tagadta, hogy döntően Hollywoodban töltött évei alatt sajátította el a retorika alapjait. Reagan szerint részben azért is őt választották meg az Egyesült Államok elnökének, mert őszintén tudott beszélni az emberekhez és olyan alapigazságokat tartalmaztak a beszédei, amik az egyszerű emberekhez is könnyen eljutottak.

Saját bevallása szerint rádiósként tanulta meg, hogyan tudja megtalálni a közös hangot az emberekkel és ekkor fedezte fel a nyilvános beszéd alapszabályát, amit később így fogalmazott meg: „a közönségedhez kell beszélned és nem rajtuk keresztül. Ne használj bonyolult szakkifejezéseket, maradj az egyszerű és hétköznapi szavaknál”. Elnökké választásának estéjén egy riporter megkérdezte Reagant, hogy vajon mit látnak benne az amerikaiak. Az újdonsült elnök válasza ez volt: „Kinevetne, ha azt mondanám, hogy szerintem saját magukat látják bennem és azt, hogy én is egy vagyok közülük?”. Meglepő lehet az a tény, hogy Reagan nem ellenezte az önismétlő beszédeket, sőt kifejezetten hasznosnak találta őket. Úgy gondolta ez az egyetlen módja annak, hogy „az üzenet beleolvadjon a közösség tudatába”.

Reagan mindig is hitt abban, hogy a szavaknak olyan ereje van, ami meg tudja változtatni az események folyását. Reagan egyik legtöbbet emlegetett beszéde az 1983 márciusában az Evangéliumi Keresztény Nemzeti Társaságok gyűlésén elmondott, gonosz birodalom-beszéd volt. Sokan tartottak tőle, hogy a beszéd túlságosan „erős” nyelvezetet használ a Szovjetunióval szemben és ez tovább fokozhatja a szovjetek bizonytalanságát az USA-val szemben. Reagan azonban nem hátrált meg. „Miért ne lehetne gonosznak nevezni egy olyan hatalmat, ami éveken át brutálisan elnyomta, kínozta és meg is ölte a saját embereit?” − tette fel a kérdést. Hitt abban hogy az amerikaiak értékelni fogják a merészséget a külpolitikában. Reagan számára egy jó beszédnek mindenekelőtt szavahihetőnek kellett lennie. Megengedhetetlen a félrebeszélés vagy a status quo folyamatos védelme. Figyelembe kell venni a közönség hangulatát és a hétköznapi ember gondolataival kell rá hatni. De a legfontosabb, hogy egy jó beszédnek olyan alapelveket kell közvetítenie, mint a szabadság, az igazság és az egyenlőség, amelyek Amerikát formálták az évek során.  

Bede Kristóf