A gazdagok házasodnak. A szegények nem.

2014. december 12. - Danube Institute

hazassag.jpg

A házasság egyre inkább a gazdagok privilégiumává válik Nagy-Britanniában − írja Fraser Nelson a The Spectator cikkében. A baloldalnak aggódnia kellene, de vonakodnak attól, hogy erkölcsi ítéleteket hozzanak.

A különböző weboldalaknak és mobiltelefonos applikációknak köszönhetően ma már mindenki könnyen eldöntheti, hogy kivel akar komoly kapcsolatot és kivel nem − írja Fraser Nelson a The Spectatorban. Többek között ott van az egyetemistáknak készített Bluesmatch.com, a mobilon elérhető Tinder vagy a BeautifulPeople. Ezeknél az alkalmazásoknál csakis a kinézet alapján kell döntenünk arról, hogy akarunk-e beszélgetést kezdeményezni a másikkal vagy sem. De Nelson megemlíti a legújabb ilyen applikációt is, név szerint a Luxy-t, ami egész egyszerűen úgy hirdeti magát, mint „a Tinder szegény emberek nélkül”. Bár a Luxy-t sokan elítélik sznobsága miatt, a gazdagok kizárólag gazdagokkal való házasodása és az ehhez kapcsolódó társkeresés nem új keletű dolog, régebben az ún. London Season rendezvények is ezt a célt szolgálták. Ugyanakkor egy új trend is megfigyelhető: míg a gazdagok halálosan komolyan veszik a házasságot és készek nem kevés pénzt és időt is belefektetni, addig a kevésbé tehetősek körében gyorsan csökken a házasságok száma. Emiatt egy „házassági rés” kezd kialakulni.

Nelson megemlíti, hogy a Channel 4 csatorna részére készített dokumentumfilmjének (How The Rich Get Richer) forgatása során, a több helyszínen és a Centre for Social Justice közreműködésével elkészített felmérésekből kiderült, hogy a bűnözés, az iskolázottság, a szegénység és a nélkülözés problémái aligha változtak az elmúlt években. Egyvalami azonban jelentősen megváltozott, ez pedig a házasságok száma. Az elit és a felső középosztály rétegeiben 10-ből 9 szülő házas. A minimálbérrel vagy annál is kevesebb pénzzel rendelkezők körében pedig körülbelül feleannyian házasok, mint az előbb említett rétegekben. A házasság egykor mindenki számára követendő norma volt Angliában. Az 1960-as években például a gyermekek 93%-a házasságon belül született. Ma − ha a bevándorlók adatait nem vesszük figyelembe − a brit kisbabák majdnem fele nem házas szülők gyermeke. Az együttélés sem bizonyult tartósnak, rengeteg az apa nélküli család. A korábban már említett házassági rést Nelson egy grafikonon is szemlélteti. Ebből kiderül, hogy a házassági rés 2001 óta figyelhető meg, ekkor a felsőbb társadalmi rétegbe tartozók közül 24%-al többen házasodtak, mint az alsóbb rétegek tagjai. Mára ez az adat nem kevesebb, mint 48%. Tehát a házasságkötés valahogy a gazdagok kiváltságává vált.

A cikk szerzője szerint egyértelmű, hogy miért cselekszenek a gazdagok úgy, ahogy. A már említett dokumentumfilmből is kiderül: e réteg tagjaira jellemző, hogy olyannyira előre terveznek, hogy nemcsak a gyerekvállalásra gondolnak, hanem az örökösödésre is. Ahogy Nelson írja, ez nem is meglepő, tekintve, hogy ma már a jobban keresők is úgy érzik, hogy meg kell duplázniuk a bevételüket a házasság során, még mielőtt belevágnának a családalapításba. Ha folytatódik ez a tendencia és a gazdagok továbbra is inkább gazdagokkal fognak házasodni, úgy az egyenlőtlenségből fakadó problémák is egyre jobban el fognak mélyülni.

A baloldali politikusoknak aggódniuk kellene emiatt az egyenlőtlenség miatt. Igaz, hogy az utóbbi négy évtizedben jóval több válás történt, de még ma is a szegényebb családok a leginkább érintettek ilyen téren. Persze minden rétegben megtalálhatók sikeres és összetartó családok, de az adatok és felmérések egy egyre növekvő trendet mutatnak: tíz házas szülőből csak egy válik el mire a gyerek betölti az 5. életévét, míg a nem házasok harmada tesz így. Tony Blair szerint „egy erős társadalomnak nem szabad erkölcsileg semlegesen kezelnie a családokkal kapcsolatos kérdéseket”. Ezzel David Cameron is egyetértett: a legutóbbi választásokon kijelentette, hogy kitart a családok és a házasságok ügye mellett. De egy esetleges adókedvezmény gondolata elbátortalanította a szociális téren még liberálisabb George Osborne-t, aki az ötéves parlament utolsó négy hetéig nem volt hajlandó végrehajtani azt. A Liberális Demokraták vezetője, Nick Clegg hevesen ellenzi az egész ötletet, szerinte a politikusoknak nem kellene morális ítéleteket hozniuk.

Tehát a politikusok számára még beszélni is nehéz a családok ügyéről, nemhogy nyíltan kiállni mellettük − vonja le a következtetést Fraser Nelson a The Spectatorban. Mindennek az eredménye egy olyan szociális elkülönülés, amiről sehol nem beszélnek. A házasság ügye tehát az olyan kérdések közé került, amikről megegyezik a pártok véleménye: jobb elkerülni őket a politikában.

Bede Kristóf