Harc a megszorítások ellen − mennyire erős az amerikai hadsereg?

2014. november 18. - Danube Institute

amerikai_hadsereg.jpg

Az Egyesült Államokban óriási méreteket ölt a katonai költekezés − írja Winslow T. Wheeler a The American Conservative cikkében. Míg a politikai és a katonai vezetők arról beszélnek, hogy véget kell vetni a Pentagonban a megszorításoknak a katonai erők fejlesztésének érdekében, addig Wheeler szerint szó sincs megszorításokról.

Az Egyesült Államokban az elnöktől a katonai vezetésen át a kongresszusi képviselőkig mindenki egyetért abban, hogy véget kell vetni a Pentagont érő megszorításoknak, holott az egyáltalán nem fogja vissza magát a kiadások terén − derül ki Winslow T. Wheeler cikkéből a The American Conservative oldalán. Az amerikai erők nem kapnak elég pénzt a kiképzésre, kevés a rendelkezésre álló fegyver, a védelmi ipar helyzete egyre nehezebb, az Iszlám Állam folyamatosan terjeszkedik: ilyen és ehhez hasonló érveket hallani a megszorítások ellen felszólalóktól. Mások szerint a megszorítások felerősítik azt a világszerte aggodalmat keltő gondolatot, miszerint Amerika a hanyatlás útjára lépett, s még Obama elnök is felszólalt a drákói szigor ellen. Wheeler azonban felhívja a figyelmet arra, hogy ha jobban megvizsgáljuk a helyzetet, könnyen belátható, hogy elég nagy túlzás megszorításokról beszélni; hiszen valójában a Pentagon és maga az Egyesült Államok is szépen költekezik az utóbbi időben.

Wheeler két grafikonon is szemlélteti az Egyesült Államok katonai/védelmi kiadásainak alakulását. Az első grafikonból kiderül, hogy a Védelmi Minisztérium (Department of Defense) kiadásai csökkentek 2010 után (ebben szerepet játszott a 2011-es Budget Control Act), viszont a mostani kiadások meghaladják még a hidegháborús mértéket is, pedig akkoriban igen komoly kihívásokkal kellett szembenéznie az országnak. Továbbá az is látható, hogy a Pentagon ma körülbelül 200 milliárd dollárral többet költ annál, mint amennyit a hidegháború évei alatt költött (ma 560 milliárd, akkoriban 355 milliárd dollár). A második grafikon a Pentagon kiadásait hasonlítja össze Kína, Oroszország, Irán, Szíria és Észak-Korea hadi kiadásaival. Ebből az ábrából kiderül, hogy az öt ország egyesített kiadása csupán egyharmadát vagy felét (a forrásoktól függően) teszi ki az amerikainak. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a Védelmi Minisztérium kiadásain kívül ott van még a nukleáris fegyverekre, a veteránokra, a terrorizmus elleni harcra és számos más, biztonságpolitikával kapcsolatos dologra költött pénz. Ha mindezt összeadjuk a védelmi kiadások összege nem kevesebb, mint 1 billiárd dollárra rúg. Ahogyan Wheeler írja: ez minden, csak nem mértékletesség.

Wheeler cikkéből az is kiderül: ha mindezek után azt gondoljuk, hogy az USA most egy sokkal jobban felszerelt, ütőképesebb hadsereggel rendelkezik, akkor bizony tévedünk. A 2001. szeptember 11-i támadások után a Védelmi Minisztérium több mint 1 billiárd dollárt költött az iraki, afganisztáni és egyéb háborúkra. Ugyanakkor a más, nem háborúkkal kapcsolatos, ún. alapkiadások összege is több mint 1 billiárd dollár volt.

Mire ment el az utóbb említett egy billiárd dollár? − teszi fel a kérdést Wheeler. Nos, nem a katonaság fejlesztésére. 2001 és 2010 között ugyanis a haditengerészet hajóinak száma 316-ról 287-re, a légierőben pedig a harcászati repülőgépek száma 78-ról 63-ra csökkent. Wheeler hangsúlyozza, hogy ezután a csökkenés után az elérhető fegyverkészlet nem lett kisebb, de modernebb. Kisebb lett és elavult. Eközben az aktív, harcokban résztvevő katonák száma 28%-kal csökkent, a magasabb ranggal rendelkező személyek száma pedig nőtt, a három- és négycsillagos tábornokoké és admirálisoké például 157-ről 194-re. Wheeeler felhívja a figyelmet arra, hogy ez komoly akadályokat okozhat a döntéshozatalban és a hadsereg hatékonyságát is csökkentheti.

A helyzetet még rosszabbá teszi az, hogy mindeközben egyre kevesebb idő jut a kiképzésekre, emiatt a katonák éles helyzetekre való felkészültsége is megkérdőjelezhető. Sokatmondó példa az, hogy a vadászpilóták feleannyi időt töltöttek a levegőben a kiképzés során, mint amennyit a Clinton-adminisztárció idején, ami állítólagosan a "katonaság mélypontja" volt. 2010 óta pedig csak rosszabbodott a helyzet, a katonai vezetők felhívták a figyelmet arra, hogy csak pár tucat olyan csapat van, akik ténylegesen el tudják végezni az olyan küldetéseket, amilyeneket egyébként minden egységtől elvárnak. A Védelmi Minisztérium természetesen folyamatosan jelzi a Kongresszus felé, hogy baj van a felkészültséggel. Sajnálatos módon azonban a Kongresszus szívesebben költi a pénzt felesleges nehézfegyverzetre, amit fontosabbnak tartanak a katonák felkészültségénél. Ennek a magatartásnak persze megvannak a következményei, elég ha csak az amerikai hadsereg második világháború óta elért eredményeit nézzük: egy fegyverszüneti egyezmény elérése Koreában 1953-ban, győzelem a Sivatagi vihar hadműveletben az Öbölháborúban 1991-ben, vereségek Vietnamban, Irakban és Afganisztánban, de lehet még említeni az iráni túszdrámát 1980-ban, a mogadishui csatát 1993-ban stb. Ha valakiben bármiféle kérdés vagy kétely merülne fel e változó eredmények kapcsán, arra a politikusoknak egy egész egyszerű válasza van: az amerikai hadsereg a legjobb a világon.

A katonai vezetők sikertelensége a The American Conservative szerzője szerint egyértelművé vált. Az „Új Demokraták” reformokat sürgettek és kijelentették, hogy a megszorítások rossz döntések meghozatalára kényszerítik a kormányt, amely döntések inkább rövid idejű megtakarításokhoz vezetnek és nem hosszú távú fejlesztésekhez. Ám az említett reformokban valójában már sokadszorra hallott közhelyeket ismételgettek, mint például az ipar és a biztonságpolitika kapcsolatának szorosabbá tétele a fegyverek fejlesztésének érdekében.

Wheeler hozzáteszi, hogy a Pentagon és a Kongresszus hozzáállása mit sem változott, ők még mindig több pénz elköltésével próbálják megoldani a felmerülő problémákat, és nem hajlandóak tanulni a korábbiakból (pl. az F-35-ös vadászgépek esete). Miután maga Barack Obama sem reformokat indítványozott, hanem ő is még több pénzzel próbálta orvosolni a helyzetet, egyértelművé vált, hogy az amerikai elnök sem képes belátni: az egész rendszer rosszul működik. Wheeler szerint ha igazi, hatásos reformokat akarunk, azoknak a következőknek kell lenniük: elszámoltathatóság a pénzügyekben; személyes elszámoltathatóság; a három- és négycsillagos tábornokok és személyzetük alapos megválasztása és a sikertelen vezetők eltávolítása; az új fegyverek prototípusainak alapos vizsgálata és tesztelése a tényleges gyártás előtt és nem fordítva; egy jól átgondolt és megszervezett pénzügyi rendszer létrehozása, ami megakadályozza a költségvetés rossz felhasználását. Wheeler azonban úgy látja, hogy a jelenlegi vezetők ellenségesek ezekkel az elvekkel szemben, a Pentagon és a Kongresszus pedig még mindig egyre több pénzt öl bele bizonytalan kimenetelű döntésekbe. Ennek pedig következményei lesznek.

Bede Kristóf