Mi lehet az egyház politikai szerepe?

2014. november 13. - Danube Institute

janos_pal.jpg

A katolikus egyház befolyása a Nyugati politikára több mint 1500 éven keresztül jelentős mértékű volt, meghatározta az alapvető normákat és ezeknek alkalmazását. Ez a szerep mára azonban visszaszorult, az egyház csak különleges esetekben tudja politikai befolyását érvényesíteni, írja James Kalb a Crisis Magazine-ban megjelent cikkében.

James Kalb a Crisis Magazine november 4-én megjelent cikkében leírja, hogy egyes speciális esetek kivételével − mint például a kommunista Lengyelországban, ahol a nemzeti ellenállás fókuszpontjaként nagy szerepet játszott az elnyomó idegen uralommal szembeni küzdelemben − az egyház ma már egyre kevesebb vezetői, illetve ellenálló hatalommal rendelkezik. Ennek ellenére továbbra sem szeretné feladni közéleti szerepét, ezért hajlandó bizonyos befolyásos szereplőkkel együttműködni, és azonosulni az általuk képviselt elvekkel, ilyen például az ENSZ vagy az Európai Unió.

Ennek az együttműködésnek alapját az a közös cél adja, hogy egy olyan társadalom alakuljon ki, amely felszámolja a konfliktusokat, támogatja az együttműködést, és törődik minden egyes tagjának evilági szükségleteivel.

Kalb szerint ennek az együttműködésnek a veszélye az, hogy ezeket a célokat a rossz rendszerek is támogatják, a kommunisták és még az ISIS tagjai is magukénak vallják. Ezért az egyháznak körültekintőnek kell lennie, amikor olyan ügyek mellé áll, amelyeket olyan vezetők képviselnek, akiket elsősorban nem a katolikus, illetve humánus elvek vezetnek.

A politika világa ma rendkívül ambiciózus. Az olyan projektek, mint például az Obamacare − amely a Remény és Változás jelszavakkal a transzcendens normák helyett az Akarat Győzelmét hirdeti − egy olyan átfogó társadalmi rekonstrukciós mozgalom részei, amelyek szinte vallásként szolgálnak vezetőiknek, és kevés helyet hagynak a katolikus tanítások érvényesülésének.

Ezért Kalb nem tartja bölcs megoldásnak, hogy az egyház ezek mögött a politikai projektek mögött sorakozik fel. Szerinte az Obamacare egy olyan irányba fejlődik, melyet a többi kormányzat is követni fog: az emberi jólét definiálása és kezelése a bürokrácia kezébe kerül, melyet a politikai vezetők emberi életről való felfogása határoz meg. Az eutanázia és az abortusz normalizálása ennek a felfogásnak a részese, úgy mint a családi és érzelmi egészség kérdései, amelyek morális és vallási oldalra is kiterjeszthetőek. Kalb szerint az orvostudomány és a társadalmi autoritás integrálása a politikai és a gazdasági rendszeren belül „lényegében gonosz, bűnös”, és az egyház nem támogathatja anélkül, hogy feladná küldetését.

A katolikusok egy része a libertarianizmust vetette fel, mint megoldást a modern politika egyre erősödő totalitarizmusával szemben. Az elképzelés szerint szűkülne azon feladatok köre, amelyekért a kormányzat felelős, ezzel korlátozva mozgásterét. Kalb szerint viszont ez sem jelentene megoldást, az így létrejövő társadalom továbbra is elutasítaná a hagyományos, transzcendens normákat a tiszta utilitarizmus szellemében.

Mit kéne tennie az egyháznak? Kalb szerint továbbra is az emberi érdekeket kéne szolgálnia, és közvetítenie kéne az emberi „jóról” való felfogását, és azokat az egyéb normákat, amelyek ebből következnek, felismerve azt, hogy ez a tevékenység a jövőben sokkal hatékonyabban inspirálja majd a hűségeseket, és inkább tekinthető a remény kifejezőjeként, mint bárminemű effektív beavatkozás a napi politikába. Ezt a felfogást direkt módon kell támogatnia, nem valamilyen politikai rendszer által közvetítve. Sokkal több mindent érhet el, ha olyan követelésekhez ragaszkodik, melyek fokozottabban érintik híveit, mint azzal, hogyha általánosabb célok mögött sorakozik fel.

Rózsa Kitti