2024. március 27. 07:00 - Danube Institute

A „weimari hármak” Ukrajna megsegítésére sietnek

Újabb európai koalíció jött létre Ukrajna megsegítésére. A weimari hármak vezetői, vagyis Emmanuel Macron, Olaf Scholz és Donald Tusk ezúttal Berlinben találkoztak. Az újra felerősödő együttműködés láthatóan magába foglalja az Európai Unió legmeghatározóbb gazdasági és katonai képességgel rendelkező…

Tovább
komment
2023. december 11. 16:00 - Danube Institute

Három év után újra Németországban tárgyalt Recep Tayyip Erdogan

Három év után végül november közepén érkezett Berlinbe Recep Tayyip Erdogan. A török államfő Olaf Scholz kancellárral és Frank Walter-Steinmeier köztársasági elnökkel tárgyalt a német fővárosban. Míg a török elnök a tűzszünet szükségességét hangsúlyozta, német kollégája úgy fogalmazott: “Izraelnek…

Tovább
komment
2023. október 20. 07:00 - Danube Institute

Sorra látogatnak nyugati vezetők a Közel-Keletre

A palesztin-izraeli háború kitörése nagy hatással volt a világpolitikára. Elemzők vitatkoztak arról, hogy milyen geopolitikai és geostratégiai következményei lehetnek a konfliktusnak, mind regionális, mind globális szinten. A nyugati országok vezetői ezzel párhuzamosan nemcsak figyelemmel követik az…

Tovább
komment
2023. október 13. 07:00 - Danube Institute

Csatát vesztett Scholz és a jelzőlámpa koalíció: választások Bajorországban

Múlt vasárnap választásokat tartottak Bajorországban. Az eredmények többé-kevésbé alátámasztották az előzetes felméréseket: a tartomány legnagyobb kormányzó pártja a német kereszténydemokraták (CDU) tartományi szövetségese, a CSU marad. Innentől két meghatározó kérdés formálja a bajor – és a német –…

Tovább
komment
2022. december 10. 09:00 - Danube Institute

Németország és Európa a Zeitenwende hozta világrend központi szereplője lehet

Olaf Scholz az orosz-ukrán háború 2022-es eszkalációja utáni beszédében az új világrend központi fogalmává tette a Zeitenwende vízióját. A német kancellár a Foreign Affairs 2023 január-februári kiadásában fejtette ki elképzeléseit arról, hogy hogyan kerülhető el egy újabb hidegháború kitörése a…

Tovább
komment
2022. november 30. 07:00 - Danube Institute

Változó idők, régi külpolitikai stratégia: a német Zeitenwende mégsem jelent fordulatot?

Olaf Scholz német kancellár február 27-i beszédében fontos kijelentést tett: szerinte „Putyin háborúja fordulópont – és annak kell lennie a német külpolitikában is”. Ez jelentette a Zeitenwendét, a változó idők külpolitikáját, hiszen Berlinnek a háború kitörésével nem csupán saját európai szerepét…

Tovább
komment
2022. augusztus 25. 07:00 - Danube Institute

Német szociáldemokraták és palesztin radikálisok: egy káros kapcsolat története

Később elítélte a palesztin vezető kijelentéseit, de eleinte Olaf Scholz csak hallgatott, miközben Mahmúd Abbasz izraeliek által elkövetett holokausztról beszélt a közös sajtótájékoztatójukon augusztus 16-án. Az arcára kiülő zavarodottság hű tükre a német szociáldemokraták évtizedes, furcsa…

Tovább
komment
2022. május 12. 16:00 - Danube Institute

Elsöprő CDU győzelem, széteső baloldal - Schleswig-Holstein választott

Április nyolcadikán Németország legészakibb tartományában, Schleswig-Holstein-ben járulhattak az urnákhoz a szavazók. A voksolás (amelyen sokak szerint a központi berlini kormány vezetéséről is „nyilatkoztak” a szavazók) a kereszténydemokrata CDU óriási sikerével ért véget, míg a kormányzó pártok…

Tovább
komment
2022. március 07. 07:00 - Danube Institute

Felébresztette az orosz medve a szunnyadó Németországot?

Németország politikai ébredéséről értekezik Jeff Rathke, a Foreign Policy újságírója. A szerző kifejti, hogy hogyan változtatta meg a német kül-és pártpolitikát az Ukrajna elleni orosz agresszió. Cikksorozatunk első részében a védelempolitikai kérdések kerültek szóba, most a gazdasági és…

Tovább
komment
2022. március 05. 09:00 - Danube Institute

A német külpolitika forradalmát hozta el Vlagyimir Putyin

Az orosz-ukrán háború kitörésére adott reakciókból jól látszik, milyen drámai fordulatot vett a berlini nagystratégia – fogalmaz a Foreign Policy hasábjain Jeff Rathke külpolitikai szakértő. Cikksorozatunk első részében a védelmi politikával kapcsolatos paradigmaváltást elemezzük.

Tovább
komment
2022. február 08. 16:00 - Danube Institute

Az ukrán válság okozhat törést a német koalícióban

Az Oroszországhoz fűződő viszony okozhatja az első igen komoly törést a német hárompárti kormánykoalícióban. Minderről Hans von der Burchard és David M. Herszenhorn értekezik a Politico európai kiadásának a hasábjain.

Tovább
komment
2021. december 06. 07:00 - Danube Institute

BLA|arena – Mit várhatunk az új német kormánytól?

„Összeáll az új német kormány – Mire számíthat Magyarország?” – ezzel a címmel szervezett kerekasztal-beszélgetést a Batthyány Lajos Alapítvány a BLA|arena közéleti programsorozat keretében, melynek középpontjában a megalakuló német kormány lehetséges jövőbeli belpolitikai irányvonalai, és az…

Tovább
komment
2021. szeptember 10. 07:00 - Danube Institute

Baloldali fordulattól óvja Németországot Angela Merkel

Angela Merkel a német választási kampány egyik legjelentősebb fellépését tette meg a Bundestagban tartott, valószínűleg utolsó beszédével. A német kancellár egy baloldali kormány rémképével figyelmeztette a szavazókat a választáson való részvételük fontosságára, és arra kérte őket, hogy Armin…

Tovább
komment
2018. február 15. 15:01 - Danube Institute

Az SPD Merkelnek köszönheti a jövőjét

Németországban több hónapnyi várakozás után a célegyenesbe érkeztek a német koalíciós tárgyalások a CDU-CSU szövetség és a szociáldemokraták között. Azzal pedig, hogy az SPD a pénzügyminisztériumot is magáénak tudhatja, a balközép párt új lendületet kaphat a…

Tovább
komment
süti beállítások módosítása