Mihez kezd Írországgal az új miniszterelnök?

2017. június 12. - Danube Institute

A szakszervezetek és a Brexit is megnehezítheti Írország új kormányfőjének munkáját. Június 2-án Enda Kenny, az eddigi Taoiseach – amely az ír kormányfőt jelenti – lemondott posztjáról, ezt követően választották meg Leo Varadkar- a Fine Gael párt élére, egyben Írország új miniszterelnökét. Az egyre…

Tovább

Trump miatt léphet elő nagyhatalomként Németország

A második világháború utáni (Nyugat-)Európa számára létfontosságú volt az Egyesült Államok által nyújtott katonai és pénzügyi segítség. A hidegháború ideje alatt egyszer sem kérdőjeleződött meg az euroatlanti együttműködés jelentősége, az 1990-es évek óta azonban…

Tovább

Csökken a bevándorlás Nagy-Britanniába

Egyre kevesebben választják lakhelyül és munkahelyül Albiont, amióta a britek az EU-ból való távozás mellett döntöttek. Különösen igaz ez a közép- és kelet-európai régióra, ahonnan több mint harmadával csökkent a bevándorlók száma. A világ egyik legnagyobb álláskereső…

Tovább

Macron újraélesztheti Merkel európai vízióját

Macron választási győzelme egyben Merkel győzelme is volt. Új francia–német kapcsolatok vannak kialakulóban, amelyekből erőt meríthet mindkét ország – írja a The Guardianban megjelent cikkében Natalie Nougayrede.

Tovább

Készen áll az EU a Brexitre

Egy egységes Európai Unióval kell majd tárgyalnia Theresa Maynek az Unióból való kilépéssel kapcsolatban, mivel a Brexittel kapcsolatos fő irányvonalakkal mind a 27 tagállam egyetért. Donald Tusk, az Európai Bizottság elnöke emiatt bizakodó, miközben a brit miniszterelnök kemény…

Tovább

Európa nem csak egy migrációs válsággal küzd

Miközben nyugat-európai országok emigránsok és menekültek tömeges bevándorlásával küzd, Közép- és Kelet-Európának épp az elvándorlás okozta kihívásokkal kell szembenéznie. A keleti országoknak búcsút intő, jól képzett fiatalok gyengélkedő gazdaságot és egyre csökkenő népességet hagynak maguk mögött…

Tovább

Gibraltáron vitatkozik Spanyolország és Nagy-Britannia

Spanyolország évszázadokra visszanyúló álmai között szerepel Gibraltár visszaszerzése az Egyesült Királyságtól. A Brexit miatt az Európai Unió segítségével most erőszak nélkül is lehetősége van növelni befolyását a sziklás területen.

Tovább

Szabadkereskedelem Brexit módra

Március utolsó hetében Theresa May brit miniszterelnök bejelentette a londoni parlamentben, hogy az Egyesült Királyság életbe lépteti a Lisszaboni Szerződés 50. cikkét, amely egy tagállam Európai Unióból való kiválása esetén alkalmazandó. James Forsyth és Fredrik Erixon az Egyesült Királyság és az…

Tovább

Két Franciaország létezik

Franciaország, mint Európa egyik gazdaságilag és politikailag legbefolyásosabb állama északi és déli részre tagolható, amelyek között fejlettségbéli különbség van. Ez leginkább a gazdasági mutatókban, illetve a munkanélküliségi rátában mutatkozik meg. A különbség vajon…

Tovább

Elbukhat az újabb skót függetlenedés

Gyenge lábakon áll Nicola Sturgeon skót vezető függetlenedési kísérlete. Egy újabb függetlenségi népszavazás kiírása egyaránt elutasításba ütközött a brit kormány és az európai államok részéről, továbbá a skót lakosság is meglehetősen kritikus szemmel tekint ezen…

Tovább

A Brexit felerősíti a skót nemzeti törekvéseket

Múlt év júniusában az Egyesült Királyság polgárainak majdnem 52%-a adta le voksát az Európai Unióból való kilépés mellett. Az eredmény viszont megosztotta az országot. Az angolok többsége válna az Uniótól, míg a skótok és írek inkább folytatnák a megkezdett európai utat. A népszavazás eredménye…

Tovább

Brexit: Skócia újra függetlenedne az EU-ért

A brit törvényhozás hosszas huzavonát követően végül elfogadta a Brexit-törvényt és felhatalmazást adott Theresa May miniszterelnöknek arra, hogy benyújtsa az Egyesült Királyság kilépési kérelmét az Európai Tanácsnak. Közvetlenül a törvényjavaslat elfogadását megelőzően azonban Nicola Sturgeon skót…

Tovább

Mihez kezdjen Trump Iránnal?

Donald Trump egy február közepén tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a 2015-ben megkötött iráni atomegyezmény nem áll biztos lábakon. Az amerikai elnök február 3-án szankciókat is kiszabott Iránra, ezek következményét azonban nehéz előre megjósolni – véli Ross Harrison és Alex Vatanka a…

Tovább

A britek nyugtalanul várják a Brexit következményeit

Theresa May kormánya március folyamán nyújtaná be kilépési kérelmét az Európai Tanácsnak. A belpolitikai viták és a Brexit törvény fölötti kompromisszumra való képtelenség jelentősen megnehezítik a kilépési tárgyalások megkezdését.

Tovább

Két szék közül a pad alá eshet az Egyesült Királyság

Theresa May kormánya stabil támogatottságot élvez ugyan, de az Egyesült Királyság hagyományos nemzetközi szövetségei átalakulóban vannak. Kérdéses, hogy a brit kormányzat milyen válaszokat tud adni a sorozatos diplomáciai megpróbáltatásokra, miközben „Trump Amerikája” és…

Tovább

Mi lesz Nagy-Britanniával a Brexit után?

A szabad versenyre épülő kapitalizmus példátlanul sikeresnek bizonyul a politikai és a gazdasági életben egyaránt: megerősítette a szabadságra és a fejlődésre épülő társadalmi szerveződés oszlopait. De mi történik akkor, ha az emberek nem látják tovább ennek a modellnek az előnyeit? − teszi fel a…

Tovább

Új idők várnak Olaszországra is

A hagyományos olasz politikai erők tévesen hitték azt, hogy a reformok elutasítása ellenére a politikai rendszer sértetlen marad, és az establishment tagjai is megőrzik hatalmi pozícióikat. Azonban ennek ellenkezője történik Olaszországban, írja Antonia Colibasanu és Jacob L. Shapiro a Geopolitical…

Tovább

Az alapító atyákhoz kell visszatérnie az EU-nak

Ahhoz, hogy Európa visszaszerezze identitását, fel kell hagynia a történelem végéről való képzelgéssel. Európának a gyökerekhez kell visszafordulnia és a realista államvezetés eszköztárához kell nyúlnia. Az EU jelenlegi válságáról és történelmi hátteréről írt a Wall Street Journalban megjelent…

Tovább

Jön a Kanada-EU szabadkereskedelmi egyezmény

Belátható időn belül létrejöhet Kanada és az Európai Unió között az a szabadkereskedelmi egyezmény (CETA), melyről már közel öt éve folynak a tárgyalások. Az Unió tagállamainak külgazdasági és kereskedelmi minisztereinek pénteki pozsonyi találkozója után Cecilia…

Tovább

A Brexit történelmi léptékéről

Nagy-Britanniában a politikai szükségszerűség alapvető konfliktusban van az ország gazdasági jólétével. Történelmi események bizonyítják, hogy a szigetország politikai vezető elitje mindig engedni volt kénytelen a gazdasági érdektörekvéseknek a válsághelyzetek idején. Nem lehet ez most másképpen a…

Tovább

A Brexit másnapján

A brit népszavazás eredménye: Nagy-Britannia nem kíván többé az Európai Unió része lenni. A voksolás kimenetele elég szoros volt, a „Remain” tábor képviselői azonban nem nyugszanak bele egykönnyen a távozásba. David Cameron miniszterelnök a kudarc nyomán bejelentette lemondását.

Tovább

Osztrák elnökválasztás: végső figyelmeztetés Európának

Nem kétséges, hogy a menekültválság kezelésének nehézségei és a terrorizmus okozta fenyegetettség a szélsőjobboldali pártok népszerűségének növekedéséhez vezetnek Európában. Azonban megerősödésüket a közelmúlt eseményei által előidézett válsághelyzet következményeként értelmezni túlzó…

Tovább

A Nyugat megosztására játszik Moszkva

Miközben az Ukrajnával kapcsolatos tárgyalások tovább zajlanak az Egyesült Államok, Németország és Oroszország között, orosz csapatmozgásokat észleltek Fehéroroszország határai mentén. A két nyugati hatalom álláspontja a szakadatlan egyeztetések kezdete óta változott, Moszkva pedig igyekszik…

Tovább

Tiszta lehet egyáltalán a Brexit-népszavazás?

A Brexit mentén két táborra szakadt Egyesült Királyság nem csak a közelgő népszavazás miatt van nehéz helyzetben: amellett, hogy meg kell hozni egy sarkalatos döntést, képbe kerülnek a jogi kérdések is, amelyek akadályozhatják az eredmény tisztaságát. Minden attól függ majd, hogy a referendum során…

Tovább

Egykori brit kormányfők a Brexit ellen

A kevesebb mint egy hónap múlva tartandó brit népszavazás a szigetország Európai Unióból való kilépéséről a hajrához érkezett. Az eddig meghatározó gazdasági és politikai érvek és ellenérvek mellett már a brit állampolgárok jogai is előtérbe kerülnek, valamint volt…

Tovább

Így alakul az új világrend

Az imperializmus kora lezárult az előző évezreddel, és a nyugati világ felemelkedésének kereteit adó hatalmas, centralizált, nemzetek feletti államok és ideológiai blokkok átadják a helyüket a nemzeti anarchiának – írja Robert D. Kaplan a National Interestben. Az elismert író…

Tovább

Az EU helyett Oroszország felé fordulhat Grúzia

Oroszország nagyhatalmi befolyását ezúttal nem a kelet-európai államokra, hanem a volt szocialista tagköztársaságokra próbálja kiterjeszteni a Kaukázus térségében. Grúzia évek óta közeledni próbál az Európai Unióhoz, azonban a csatlakozási tárgyalásokra a közeljövőben…

Tovább

Terrorveszély Nagy-Britanniában?

Semmilyen szisztematikus határellenőrző rendszer nem létezik: a valóság az, hogy a határvédelem egy pillantást vet az érkező útlevelére, majd továbbengedi. Bármekkora rizikónak van kitéve az Egyesült Királyság, az EU-s szabályok miatt meg van kötve a keze. Április 20-án a…

Tovább

Olajvagyon adhat lökést a brit gazdaságnak

A kísérleti fúrások tapasztalatai alapján jelentős gazdasági lökést adhat az Egyesült Királyságnak egy nemrégiben felfedezett hatalmas olajmező. A brit gazdaságnak az acélipar összeomlása és az építőipar lassulása közben jól jönnek az efféle hírek. Eközben a Nemzetközi Valutaalap az EU-ból való brit…

Tovább