2021. július 26. 07:00 - Danube Institute

Ellátási zavarok sújtják az Egyesült Királyságot

A folyamatosan emelkedő koronavírus esetszámok és a tüzetes kontaktkutatás miatt rengeteg dolgozó vonul karanténba. Sok üzletben kiürültek a polcok, egy áruházlánc és egy olajcég pedig már be is zárta néhány egységét.

 ukcovid_nyito.jpg

Angliában igencsak keserédesre sikerült a várva várt, „a szabadság napjaként” is emlegetett július 19-ei nyitás, amikoris a korlátozások nagy részét feloldották. A szigetországot elérte ugyanis a fertőzések újabb hulláma, így az következő időszak továbbra is kifürkészhetetlen, s egyelőre szó sincs végső fellélegzésről. Bizakodásra mégis lehet ok:

ugyan a napi esetszámok drasztikusan emelkednek június óta, a halálozások a magas átoltottságnak köszönhetően már nem követik a mintát.

 07_22_irlanda_diagramok.png

 Saját szerkesztés a brit kormány által közölt adatok alapján

Az országban kiemelt figyelmet fordítanak a kontaktkutatásra. A központi adatbázis alapján elrendelt kötelező karantén mellett az angol Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) még tavaly szeptemberben létrehozott egy applikációt, amely a mobiltelefonok adatai alapján figyelmeztet, ha az illető fertőzött személlyel találkozott. Teszi mindezt akkor, ha az adott személy készüléke a koronavírusos személy telefonjának 2 méteres körzetében volt legalább 15 percen keresztül – ismerteti az Inews.

Habár az alkalmazás letöltése és izolációval kapcsolatos utasításainak betartása nem kötelező, csupán ajánlás jellegű, a kormányzat arra kért mindenkit (beleértve a munkáltatókat is), hogy használatát vegyék komolyan.

ukcovid_belso.jpg

Az elővigyázatosságnak azonban ára is van, főleg úgy, hogy a karantént a kétszer beoltottak számára is előírják. A hónap folyamán már több mint félmillió embert figyelmeztetett az applikáció, sokan pedig ennek megfelelően el is zárkóztak a külvilágtól. A folyamat viszont kezd aggasztó mértéket ölteni, ugyanis a kereskedelmi cégeknél sorra dőlnek ki az alkalmazottak, melynek hatása már érezhető.

A sofőrhiány miatt akadozó szállítmányozás önmagában több iparágat befolyásol, a megrendelő cégeknek pedig ezentúl saját munkaerő-kieséssel is számolniuk kell.

Ennek eredményeképp olyan nagy áruházláncok polcai ürültek ki bizonyos városokban, mint a Tesco vagy a Lidl, de a British Petrol is kénytelenné vált bezárni egy-egy benzinkútját. Az Iceland nevű, fagyasztott áruval foglalkozó cég szintén lakatot tett ideiglenesen néhány üzletének ajtajára. Saját bevallásuk szerint a foglalkoztatottjaik mintegy 4%-át, ezer főt érint a karantén, a helyzetből kifolyólag pedig az sem ritka, hogy vezető beosztású személyek teljesítenek furgonos szállításokat – olvasható a Daily Mail riportjában.

Boris Johnson kormányára jelenleg két oldalról is nyomás nehezedik. A munkáspárti ellenzék nem nézi jó szemmel a korlátozások feloldását, elsietettnek és felelőtlennek tartja azt, míg a gazdasági szektor szereplői épp azt panaszolják, hogy a túlzott óvatosság rendkívüli veszteségekkel jár, a működés pedig fenntarthatatlanná válik. A brit miniszterelnök azt mindenesetre már bejelentette, hogy augusztus 16-tól a teljesen beoltott kontaktszemélyek elkülönítése nem lesz kötelező. Kérdés, hogy addig mennyire rázzák meg az ellátási zavarok a szigetországot.

Szemlézte: Irlanda Balázs

komment
süti beállítások módosítása