2018. április 26. 12:01 - Danube Institute

A Nyugat csodájáról

nyugat_3.jpg

Az anyagi nyomor az embernek természetes volt a történelem során. Ez egyik napról a másikra megváltozott. Hogy mi történt? Egy másik világra találtunk. Ne veszélyeztesd a liberális-demokratikus kapitalizmus csodáját – írja Jonah Goldberg új művében, A nyugat öngyilkossága című könyvben, amelynek esszérészletét olvashatjuk a National Review oldalán.

A kapitalizmus természetellenes. A demokrácia természetellenes. Az emberi jogok természetellenesek. Nem Isten adta nekünk ezeket a dolgokat, ahogyan semmi mást sem. Véletlenül tévedtünk a modernitásba, nem isteni terv szerint. Így kezdi mondanivalóját Jonah Goldberg.

Az alapító atyák szerinte csaltak a függetlenségi nyilatkozatban: nem magától értetődő az, hogy a teremtőnk elidegeníthetetlen jogokkal ruházott fel minket. És ebből következik egy másik állítás: nincs Isten, legalábbis ebben az érvelésben. „Ezt nem azért mondom, mert ateista vagyok (nem vagyok az), hanem azért, mert nekem nem kell Isten segítsége ebben a vitában” – fogalmaz Goldberg. „Mert Isten az mondta”: ezzel az érvvel nem fog meggyőzni egy keresztény egy ateistát sem.

Pedig a mai politikai kultúra egyre inkább elutasítja a meggyőzést. Minden nemes dolog a felvilágosodásban a meggyőzés lehetőségére épít, érveken, bizonyítékokon keresztül. De a mai jobb-bal elszigeteltség a szenvedélyt és a tisztaságot választja a meggyőzés ellenében.

Goldberg így folytatja: az emberek állatok. Állatokból fejlődtünk ki. Szinte minden, amit magától értetődőnek veszünk – technológia, gyógyszerek, emberi jogok, a jog – emberi kéz által készültek.

Majdnem minden, ami alatt modernitást értünk az elmúlt 300 évben jelentkezett. Ha az ember által eltöltött elmúlt 200 ezer év egy évnek számítana, akkor minden materiális fejlődés az utolsó 14 órában történne. Nyugaton és bárhol máshol, ahol a Nyugat mintájára igyekeztek fejlődni, nőttek a bevételek, egyre kitolódott a várható élettartam, kevesebb erőfeszítésre lett szükség az életben maradáshoz, az energia és a víz mindenhol fellelhető lett.

Közgazdászok a jobb- és bal oldalon bizonyos részletekben lehet, hogy nem értenek egyet, de abban biztosan igen, hogy a szegénység az ember természetes állapota.

Ahogy a Nobel-díjas közgazdász, Douglas C. North fogalmaz: „Az emberiség történelmében 1800 előtt minden bizonyíték arra mutat, hogy az egy főre jutó bevételi növekedés igen közel volt a nullához”. Egy másik szakember, David S. Landes szavai: „egy 1750-ben élő angol ember materiális értelemben közelebb állt Caesar legionáriusaihoz, mint saját dédunokáihoz”.

Természetesen az anyagi jólét nem minden. De a fejlődés itt nem állt meg. A szexuális erőszak, a betegség vagy erőszak okozta halál, a rabszolgaság, az analfabetizmus, a kínzások: mindezek aránya mind radikális csökkenésen esett át.

Az anyagi nyomor az embernek természetes volt. Ez egyik napról a másikra megváltozott.

Hogy mi történt? Egy másik világra találtunk − írja Goldberg. Ezt a világot az író Robin Fox szociológus és Ernest Geller történész után „a Csodának” hívja. Senki nem tudja, hogy miért történt meg „a Csoda”. Vagy legalábbis nincs konszenzus arról, hogy miért történt. De egyik teória sem változtatja meg „a Csoda” véletlenszerű természetét.

A cikket szemlézte: Őri-Kovács Márton

komment
süti beállítások módosítása