2018. április 12. 12:01 - Danube Institute

Obama Szíria-politikájának szörnyű ára

obamaa_3.jpg

Négy éve, John Kerry akkori amerikai külügyminiszter nyilatkozata után – mely szerint az összes vegyi fegyvert kivonták Szíriából – úgy tűnt, mintha a szír civileket éri vegyifegyver-csapások végre véget érnének. Ezzel szemben legutóbb most áprilisban ért ilyen csapás civil célpontot Douma városában, amit ostrom alatt tartanak a szír kormányerők. Több tucat halottról és több száz sebesültről szólnak a hírek – írja a The Atlantic oédalán megjelent cikkében Kathy Gilsinan.

Még 2013-ben egyezett meg az Obama-adminisztráció az Aszad-rezsimmel a szarin alapú vegyi fegyverek Szíriából való kivonásáról, melyet végre is hajtott a nemzetközi közösség. A szerző szerint azonban két „halálos csapda” volt az egyezményben. Először is Aszad nem vallott be mindent és a továbbiakban is használta – melyet később Kerry is elismert. A másik, hogy a klórgáz alapú fegyverek nem kerültek kivonásra, mivel a klórgáznak civil felhasználása is van. A Fehér Sisakos polgári védelmi csoport Szíriában közel 200 vegyifegyver-támadásról tud 2012 óta, többek között klórgázzal is.

Az egyezmény kudarcát már előző áprilisban is tudni lehetett Gilsinan szerint. Akkor nagyjából százan haltak meg szarin mérgezésben egy támadás során, pedig elméletileg a szarin alapú fegyverek 100%-át kivonták az országból évekkel ezelőtt. Ennek ellenére a szerző nem látja az egyezményt teljes kudarcnak, mivel 1300 tonna vegyi fegyvert hatástalanítottak, ami komoly fegyvertény.

Donald Trump amerikai elnök „atrocitásként” értékelte a legutóbbi, szombati eseményt, Twitter bejegyzésében ostorozva a korábbi elnök, Barack Obama Szíria-politikáját, amiért a korábbi elnök nem elsöprő katonai erővel válaszolt az évek során a vegyi fegyverek használatára.

A cikk szerzője azonban megjegyezte, hogy Trump légicsapásai sem akadályozták meg a mostani támadást. A logika is megbukott, miszerint ha diplomácia megbukik, akkor büntetést kell alkalmazni. Megjegyezi, hogy az elnök szavaival ellentétben a támadást megelőző napokban még az amerikai csapatok Szíriából történő „nagyon gyors” kivonásáról volt szó. Az Iszlám Államot legyőzték Szíriában, így az amerikai csapatokat a Fehér Ház haza akarja hozni.

A szír civilek azonban sehol nem jelennek meg, mint tényező. Az amerikai misszió feladatkörébe csak az Iszlám Állam legyőzése szerepel, nem a civilek védelme a rezsim csapásaitól. A szerző szerint talán most, ennyi támadás és halott után a kormányzat elkezdi végre komolyan venni a vegyi fegyverek kérdését.

A cikk a The Atlantic oldalán jelent meg, szerzője Kathy Gilsinan a lap egyik szerkesztője.

Szemlézte: Berkes Rudolf

komment
süti beállítások módosítása