2018. március 29. 12:01 - Danube Institute

Egyre nagyobb hullámokat vet az új orosz kémügy

szkripal.jpg

Március 4-én, vasárnap Salisbury városában idegméreggel támadtak meg egy volt orosz kettős ügynököt, Sergei Skripalt és lányát, Yuliát. A BBC folyamatosan frissülő összeállításából szemlézzük a Szergej Szkripal mérgezését követő eseményeket.

Mit tudunk eddig?

Skripal korábban orosz kettős ügynökként tevékenykedett, az idegméreg pedig beazonosíthatóan az orosz eredetű, Novicsok néven ismert vegyi anyag volt, így a brit állam területén elkövetett gyilkossági kísérlettel Oroszországot vádolják.

Hogyan történt az eset?

A vizsgálat során, melyben 250 terrorelhárító is részt vesz, több mint 400 személyt hallgattak ki, 750 tárgyi bizonyítékot gyűjtöttek össze, és 4000 órányi biztonságikamera-felvételt tekintettek át.

Skripal március 4-én találkozott Salisbury Maltings bevásárlóközpontjában lányával, Yuliával aki egy napja érkezett Oroszországból Londonba, majd fél három előtt átsétáltak a Zizzi étterembe, ahonnan fél négykor távoztak. A hatóságok 16:15-kor kaptak bejelentést, hogy „válságos állapotban lévő” személyeket találtak nem messze a Zizzitől egy padon. A kiérkező rendőrtiszt, Nick Bailey is hamarosan rosszul lett – őt március 22-én engedték csak ki a kórházból. A hatóságok további 179 személyt azonosítottak, akik érintkeztek az idegméreggel, közülük 48-an kényszerültek kórházi ellátásra. Mára már csak Skripal és lánya állnak kórházi kezelés alatt, mindketten kómában fekszenek.

A terrorellenes műveletek vezetője szerint Skripalék kifejezett célpontjai voltak a támadásnak. Ennek ellenére mások is kapcsolatba kerültek a méreggel, ezért annak a több mint 500 személynek, aki a napokban a pubba látogatott, azt javasolták a hatóságok, hogy minden ruhájukat és birtokukban lévő tárgyat mossanak át, tisztítsanak le.

Az anyagot ritka mivolta miatt csak nemrég sikerült azonosítani, veszélyessége többszöröse az átlagos idegméregnek. A Novicsok („Újonc”) nevet viselő anyag bináris típusú, azaz két kevésbé veszélyes vegyszer összeöntéséből keletkezik, hatását tekintve pedig görcsöket, légszomjat, erős izzadást és hányingert okoz.

Diplomáciai vihar – indulatok és vádak

Az eset súlyos diplomáciai botrányt kavart: az angolok és oroszok közti viszony jóformán befagyott, minthogy Boris Johnson angol külügyminiszter szerint szinte bizonyos, hogy Putyin maga rendelte el a merényletet, és bizonyítékaik vannak, hogy a Vegyifegyver-tilalmi Egyezmény ellenére Oroszország nem semmisítette meg az ideggáz-készleteit.

Az oroszok felelősségét látja az EU is, amely nyilatkozatban állt ki a brit álláspont mellett. A brit kormány, miután Moszkva nem volt hajlandó magyarázatot adni a történtekre, 23 orosz diplomatát utasított ki, emellett az amerikaiak 60 orosz diplomatát küldtek el, és eddig 14 EU tag, illetve Ukrajna is hasonlóan döntést hozott.

Oroszország azonban továbbra is távolságtartó az ügyben. Dmitrij Peskov, a Kreml szóvivője szerint Oroszországot nem aggasztja az Egyesült Királyság melletti nemzetközi kiállás, és felajánlotta segítségét a nyomozásban, amennyiben a britek meggyőző bizonyítékokkal szolgálnak az orosz felelősség mellett.

„Az angoloknak előbb-utóbb a saját szövetségeseik számára is bizonyítékokkal kell szolgálniuk, akkor pedig fel kell hagyniuk a vádaskodásokkal.” A védelmi miniszter Johnson vádjait, amelyben Putyint személyesen vádolja az eset miatt, sokkolónak és megbocsáthatatlannak nevezte, majd a brit kiutasításokra válaszul 23 brit diplomatát utasított ki, valamint bezáratta British Councilt és a pétervári brit konzulátust.

Az orosz külügyminisztérium kijelentette, ha az Egyesült Királyság hivatalos kérést küld Moszkva számára a nemzetközi egyezmény alapján, Oroszország a megadott 10 napos határidőn belül válaszolni fog. Hozzátették, nagyszámú ex-szovjet tudós el ma nyugaton, akik érthettek a vegyi anyag összeállításához, szerintük köztük kell keresni a felelősöket.

Szemlézte: Ottlik Domonkos

komment
süti beállítások módosítása